Először is köszönjük szépen a ránk gondolást-velünk együtt gondolkodást.
Lehet, hogy nem voltam teljesen egyértelmű, ezért pótlok kicsit az infokból.
Amikor Benivel elkezdtük ezt a kúrát, akkor éppen teljesen egészséges volt...csak éppen időzített bomba üzemmódban. Éppen akkor semmi tünet, de szépen lassan (vagy gyorsan) előjött volna napokon, heteken belül egy újabb "tüdőbaj", a letapadt és szépen lassan észrevétlenül hátrafelé csordogáló takony miatt. (mindig hason alszik).
A kúra első napja után már olyan szinten tele volt mindene a feloldott takonnyal (ami kiszívhatatlan), mert az orra tiszta, de ahogy lefekszik ott orgonál egészen hátul, összegyűlik, köhögőgörcs-abbahagyhatatlan-levegő után kapkodás-sírás-fulladás-sípolás-felszínes lélegzés-köhögés-sípolás-fulladás-rohanás a kitárt ablakhoz stb. stb. Na ekkor jött a Ventolin puff, mert fél éjszaka után már úgy éreztem az életben maradásért küzdünk. (jó, ez költői túlzás, de pár roham után eljött volna az ügyeletre rohanós pokrócba becsavarós állapotom)
Telefon-időpont-átmosás. (Namost tudom, mert már nem egy ilyenen vagyunk túl, hogy a háziorvosnál ez azonnali antibiotikum, köptető, orrszívás, 1-2 hét itthonlét. Az antibio 2-3 napon belül hat annyira, hogy az éjszakák ne legyenek pont ilyen szörnyűek. A legutolsó ilyennél, 1 hét antibio után 1 hét itthonléttel még mindig zörejes volt a tüdő. Így mentünk oviba.)
Az átmosás nettó két percig tartott. Bruttó 3 óra volt. (utazás). 2 perc kellemetlenség. Fájdalom nincs, de valóban nem a világ legtutibb dolga, ha vizet (fecskendőnyi mennyiséget) spriccolnak az orrodba.
Az átmosás után a hurutos köhögés, levegő után kapkodás teljesen megszűnt. Az éjszakától még ekkor is féltem, hisz az volt már nem egyszer és nem kétszer hogy nappal teljesen ok, éjjel meg majd meg fullad.
SEMMI. Értitek ti ezt??? Semmi nem volt...egy köhintés sem.
Ez számomra annyira hihetetlen...hogy egy ilyen alap dolog csak kézen-közön elérhető. Nem hogy minden városban, de minden háziorvosi rendelőben kellene lennie ilyennek. Gyerekek kórházban szenvednek napokat, milliónyi sz.rt beszedetnek velük, böködik, puffolják őket, éjszakákat rettegünk át az ágyuk mellett ülve...és ennyi lenne a megoldás...sós vizes orrüreg/arcüreg átmosás....
Azóta is folytatjuk az oldást. Most is gyűlik, de szerdáig abszolút kibírható mennyiségben. Holnap oviba megy, mert nem köhög, nem elesett, hanem naponta kb. 10X ki kell fújnia az orrát (átlátszó).
Hiszem, hogy ez lesz a megoldás.
2011. november 6., vasárnap
2011. november 5., szombat
Pénzért vett egészség
Fogalmam sincs, hogy mitől (lehet a fűszeres ételek rátesznek), néhanapján nagy összeesküvés elméleteket sejtek minden fűszál mögött. Ez periodikus, én és a környezetem már megszoktuk, szokjátok hát ti is.
Az előző (kissé szabadszájú bejegyzésem) óta szinte semmi nem változott. Beni gyakorlatilag folyamatosan beteg. Történt ugye ez év márciusában, hogy közösségbe került...volna, oda ugyanis kb. negyed annyi időt járt ténylegesen, mint hivatalosan, ugyanis a 4 hónapból szerintem uszkve 30 napot sikerült abszolválnia. Nem probléma ez. Szoknia kell, hogy az ő kis és a mi nagy mikroflóránkon kívül más redvák is vannak a Világon.
Egy probléma van. Március óta kb. 15 antibiotikumos kúrán van túl. (Úgy, hogy emellett számtalan homeos próbálkozás van, MINDENT, de tényleg mindent végigpróbáltunk, és csak aztán jött az antibio).
Szeptembertől újra ugyanez. Megspékelve olyan durva fulladási rohamokkal, hogy pulmonológiára küldtek minket, merthogy "A" orvos véleménye szerint ez nagyon-nagyon nem okés, hogy kéthetente antibion van. Mert megszakadhatok akkor is fullad, kiköhögi a belét, nem tud aludni, nyűgös, ijedt...és mi ugyanez, fordítottba.
Sőt, kiírt egy asztma spray-t (Ventolin) is, hogy ha éjjel így befullad, akkor puffantsuk (le) be.
Kétszer már erre is sor került.
Eddigi próbálkozásaink:
- homeopátiás oltáskivezetés (prevenar), homeos orvos szerint ugyanis ezt az oltást reagálja túl a Beni. (ez ugye a bőszen hirdetett tüdőgyulladás elleni szer...ami annyira frankó, hogy csupán 6 tüdőgyulladáson vagyunk túl fél év alatt.) (SOHA többet semmilyen nem kötelező oltást)
- alkati szer megkeresése, ami általános "immunerősítőként" szolgál (szintén homeos orvos)
- Béres-csepp
- C vitamin
- Multivitamin
- Aloe Vera gél
- echinacea
- occilo
- ferrum phosphoricum
- homeos és nem homeos szerek tömkelege (minden ami a piacon van).
De a próbálkozások vége mindig antibio.
Első nap takony (hiába szívom-orrcseppelek-szívom) második nap hurutos tüdő, köhögés, fulladás. Ez a menetrend. Mintha valami kötött vonalon mennénk és semmi nem mozdíthatna el róla.
Aztán nagy szerencsémre egyik kolléganőtől hallottam egy győri doktornőről. Tulajdonképpen nincs mit vesztenünk alapon kértem tőle időpontot. Állandó gyógyszerre nem akarom állítani a Benit, mindent szeretnék előtte kipróbálni, minden lehetőséget végigjárni.
Ez a dokinő meg UH-ozta Beni arcüregét és (úgy, hogy azon ritka alkalmak egyike volt, hogy kívülről teljesen egészségesnek tűnt) kiderült, hogy mindkét arcüreg tele van lerakódott takonnyal. Ami lehet, hogy több éve gyűlik.
Ez csordogál szépen lassan éjszakánként le a torkán, ezért jön elő időről időre a hurut és a fulladás. Kifújni esélytelen, mert az orra szelel, viszont a torkán hátul látszik a csorgás.
Teendő: egy hurutoldó koktélt kell elkezdeni (orrcsepp, szirup, gőzölés, immunerősítés) és nem megijedni, mert ez előhozza a tüneteket (ezért nem kezdtük el az ünnepek alatt). 1 nap után a Beni megint úgy fulladt éjszaka, hogy sztetoszkóp nélkül is tudtam, h ez megint bronchitis.
Hiába nem szabadott megijedni én azért baromira megijedtem és a második adag Ventolinnal is lepuffoltam, mert teljesen őszintén megrémültem, hogy az egyik köhögőrohamtól megfullad.
Végeredmény: visszamentünk idő előtt Győrbe, a dokinő fejjel lefelé lógatva átmosta a Beni arcüregét (egyik orrlyukán bespriccolta a vizet a másikon meg egy atomporszívóval kiszívta). Ugyanezt a másikon is.
Eredmény: RENGETEG, iszonyúan sok takony és trutyi kijött, este nyugodt, tiszta tüdőhang, zárt szájjal lélegzés egy köhintés se.....
Eddig 12 000 Ft. És még nincs vége, legalább még 3-4x ugyanez.
És ez az egész hosszú litánia csak ezért az egy (pár) kérdésért:
Miért kerül a Ventolin (ami méreg, szteroid, művi, tönkreteszi a szívet, megterhel minden más szervet és semmire nem megoldás mert csak elnyomja a tüneteket, hogy aztán azok egyre többször és egyre erősebben visszatérjenek) 620 Ft-ba, és miért kerül a sós vizes orrszívás (eddig) 12 000 Ft-ba, a vége mondjuk kb. 30-ban megáll...talán????
Továbbmegyek: a sós vizes orrszívásról miért nem beszél senki?? Miért nem tud senki? Miért csak Győrben van ilyen orvos? (akihez mellesleg az Nyugat-Magyarország minden pontjáról járnak).
Miért jobb azt ráhúzni egy gyerekre, hogy asztmás és elnyomni a tüneteket, mint megkeresni a probléma IGAZI okát és azt kezelni?
Tényleg ennyire a pénzen múlik minden? 620 Ft-ért gyógyszereljünk orrba-szájba mindenkit, hogy a "hülyének is megérje" és aztán kezeljük az emiatt kialakult szív és egyéb problémákat drágábban???
Ennyire a pénz mozgat mindent és mindenkit az egészségügyben?
(Ui. ha ezzel a sós vizes orrszívással csak egy pár évet nyerek, és csak 5 vagy 10 év múlva kell állandó gyógyszer, nekem már az is megéri...de őszintén szólva én ettől sokkal de sokkal többet remélek. Őszintén hiszem, hogy ez a megoldás. Ez a pofon egyszerű, természetes dolog. Csak pénz kell hozzá. Sok.)
2011. szeptember 28., szerda
B@SSZA +
Előre szólok kedves viráglelkű olvasóim, hogy ez egy durván krva anyázós poszt lesz, úgyhogy Nektek ajánlom figyelmetekbe ezt, hallgassátok szeretettel:
Nektek meg, mocskos szájú kispajtásaim elmondom, hogy a házi gyerekorvosunkra vagyok így kiakadva. Megszületett ugye Benedek kisfiunk cirka 3 és fél évvel ezelőtt. Dongalábbal. Mikor megszületett akkor látta a kórházi orvos, ügyeletes ortopédus, házi gyerekorvos és magán ortopédus. Mindez a születése első hetében történt.
2-2 volt az arány. 2-en azt mondták, hogy fogalmuk sincs mi az a dongaláb (igen, orvosok!), a két ortopédus legalább már hallott erről a rendellenességről. Kezelni kezdték.
Minden segítő kezet szívesen vettünk (volna). Minden véleményt meghallgattunk, tanácsot megfogadtunk. Tatára vittük gyógytornászhoz és pár hétre Pestre költöztünk, hogy ott egy Alapítványhoz járjunk (minden nap) tornázni.
Nem untatlak tovább benneteket, mert egyrészt már ezerszer leírtam, másrészt meg tök felesleges bizonygatni, hogy tényleg mindent megtettünk ami emberileg és anyagilag lehetséges, hogy Beni lába működjön.
Erre most, így három év után a házi gyermekorvosunknak bekattant valami a fejébe...János vitte nyár elején a Benit valami megfázással hozzá, mikor is észrevette, hogy a bal lábszára vékonyabb mint a másik. Jánosom az örök optimista elmondta neki (mint orvosnak), hogy igen ez a dongaláb sajátossága, igen visszük orvoshoz néhanapján a gyereket, igen itt van leadva a két nagyműtétjéről a papír, igen tornázni is járunk (ha eszünkbe jut). Akkor csak azt mondtam rá (mint illedelmes kisdiák): hülye. Meg azt is gondoltam, hogy én, ha orvos lennék, és fingom nem lenne róla, hogy mi az a betegség, amivel született egy oltalmam alá tartozó gyerek, akkor kinyitom azt a b@szott nagy orvosi könyvemet, amire annyira büszke vagyok és elolvasom a hozzá tartozó passzust...így talán nem kerülök olyan kellemetlen helyzetbe, hogy egy apuka/anyuka világosítson fel a betegség tüneteiről...
Aztán második alkalommal engem is elkapott (szintén náthával mentünk)...ugyanazzal. Megspékelve azzal, hogy ő beszélni szeretne a gyógytornásszal (ha járunk), hogy ugyanmár miért vékonyabb a bal lábszár....ekkor már nem azt gondoltam, hogy hülye, hanem azt, hogy..........mást. Megadtam a tornász telefonszámát neki (mert ő ugye jó orvos, érdeklődik a betegei után), akit azóta sem sikerült felhívnia....
Aztán most hétfőn újra, náthával mentünk...mikor észrevette, hogy Beni "furcsán jár". Nem jár furcsán, mondom....de-de-deeeee kicsit befelé csámpáz....NABASZDMEG...(gondolom egy ekcémásnak is minden alkalommal felhívod a figyelmét arra, hogy száraz a bőre??....mintha nem tudná, vagy nem vette volna eddig észre. )
Beni tartós beteg. Közgyógyigazolvánnyal, mozgássérült parkolókártyával, emelt összegű családi pótlékkal. Egész biztos mindezt azért, hogy INGYEN kapjuk a fürdetőkrémet (a faszábbikat).
Mostmár ő meg szeretné tudni, hogy tényleg járunk-e orvoshoz, és tényleg ott azt mondták, hogy minden rendben? és tornázni is tényleg járunk? mert ő ad nekünk egy orvostelcsit, aki Pesten van....itt gurult el a gyógyszerem...Öcsesz, ha ezt 3 évvel ezelőtt csinálod, akkor még meg is köszönöm, most viszont, hogy (túl vagyunk mindenen) ez csak lehúz, elvágja azt az amúgy is bizonytalan cérnaszálat, ami azt a medált tartja, hogy "minden rendben lesz". Hogy Beni teljes életet élhet, hogy nem fogják kiközösíteni és kinevetni. Hogy nem fog amiatt sérülni a lelke....
Ezt nyírbálod baszdmeg.
Az önbizalmat, a másokba, a szakemberekbe, az életbe vetett hitünket....így 3 és fél év után.
És most akkor hallgassuk meg közösen ezt:
Nektek meg, mocskos szájú kispajtásaim elmondom, hogy a házi gyerekorvosunkra vagyok így kiakadva. Megszületett ugye Benedek kisfiunk cirka 3 és fél évvel ezelőtt. Dongalábbal. Mikor megszületett akkor látta a kórházi orvos, ügyeletes ortopédus, házi gyerekorvos és magán ortopédus. Mindez a születése első hetében történt.
2-2 volt az arány. 2-en azt mondták, hogy fogalmuk sincs mi az a dongaláb (igen, orvosok!), a két ortopédus legalább már hallott erről a rendellenességről. Kezelni kezdték.
Minden segítő kezet szívesen vettünk (volna). Minden véleményt meghallgattunk, tanácsot megfogadtunk. Tatára vittük gyógytornászhoz és pár hétre Pestre költöztünk, hogy ott egy Alapítványhoz járjunk (minden nap) tornázni.
Nem untatlak tovább benneteket, mert egyrészt már ezerszer leírtam, másrészt meg tök felesleges bizonygatni, hogy tényleg mindent megtettünk ami emberileg és anyagilag lehetséges, hogy Beni lába működjön.
Erre most, így három év után a házi gyermekorvosunknak bekattant valami a fejébe...János vitte nyár elején a Benit valami megfázással hozzá, mikor is észrevette, hogy a bal lábszára vékonyabb mint a másik. Jánosom az örök optimista elmondta neki (mint orvosnak), hogy igen ez a dongaláb sajátossága, igen visszük orvoshoz néhanapján a gyereket, igen itt van leadva a két nagyműtétjéről a papír, igen tornázni is járunk (ha eszünkbe jut). Akkor csak azt mondtam rá (mint illedelmes kisdiák): hülye. Meg azt is gondoltam, hogy én, ha orvos lennék, és fingom nem lenne róla, hogy mi az a betegség, amivel született egy oltalmam alá tartozó gyerek, akkor kinyitom azt a b@szott nagy orvosi könyvemet, amire annyira büszke vagyok és elolvasom a hozzá tartozó passzust...így talán nem kerülök olyan kellemetlen helyzetbe, hogy egy apuka/anyuka világosítson fel a betegség tüneteiről...
Aztán második alkalommal engem is elkapott (szintén náthával mentünk)...ugyanazzal. Megspékelve azzal, hogy ő beszélni szeretne a gyógytornásszal (ha járunk), hogy ugyanmár miért vékonyabb a bal lábszár....ekkor már nem azt gondoltam, hogy hülye, hanem azt, hogy..........mást. Megadtam a tornász telefonszámát neki (mert ő ugye jó orvos, érdeklődik a betegei után), akit azóta sem sikerült felhívnia....
Aztán most hétfőn újra, náthával mentünk...mikor észrevette, hogy Beni "furcsán jár". Nem jár furcsán, mondom....de-de-deeeee kicsit befelé csámpáz....NABASZDMEG...(gondolom egy ekcémásnak is minden alkalommal felhívod a figyelmét arra, hogy száraz a bőre??....mintha nem tudná, vagy nem vette volna eddig észre. )
Beni tartós beteg. Közgyógyigazolvánnyal, mozgássérült parkolókártyával, emelt összegű családi pótlékkal. Egész biztos mindezt azért, hogy INGYEN kapjuk a fürdetőkrémet (a faszábbikat).
Mostmár ő meg szeretné tudni, hogy tényleg járunk-e orvoshoz, és tényleg ott azt mondták, hogy minden rendben? és tornázni is tényleg járunk? mert ő ad nekünk egy orvostelcsit, aki Pesten van....itt gurult el a gyógyszerem...Öcsesz, ha ezt 3 évvel ezelőtt csinálod, akkor még meg is köszönöm, most viszont, hogy (túl vagyunk mindenen) ez csak lehúz, elvágja azt az amúgy is bizonytalan cérnaszálat, ami azt a medált tartja, hogy "minden rendben lesz". Hogy Beni teljes életet élhet, hogy nem fogják kiközösíteni és kinevetni. Hogy nem fog amiatt sérülni a lelke....
Ezt nyírbálod baszdmeg.
Az önbizalmat, a másokba, a szakemberekbe, az életbe vetett hitünket....így 3 és fél év után.
És most akkor hallgassuk meg közösen ezt:
2011. július 17., vasárnap
Mr. Alkohol
Van az ember gyermekének egy időszaka, mikor erőteljesebben jár bulizni, vagy egyszerűen csak bulinak fogja fel az életet. Ilyenkor előfordul, hogy italozik, fél dinnyehéjat húz a feje tetejére, tetoválást készíttet, napokig sátorban alszik, TOI-TOI-ban végzi a dolgát és néha zűrös ügyekbe keveredik, stoppol és beszáll minden idióta mellé, vadkempingezik, Balatonban a szabad strandon tisztálkodik stb.
Ez az időszak néha csak pár hónapig, néha évekig tart. De aztán elmúlik. Munkába áll, kosztümöt vesz fel, hidratálja a bőrét, rendszeresen fodrászhoz és kozmetikushoz jár, saját autója lesz, gyereket szül stb. És megy az élet tovább a maga medrében.
Eddig valahogy nem állt össze a fejemben ez. Úgy gondoltam, hogy a talponállóban reggel fél 10-kor matt részeg öregemberekhez nekem semmi közöm nincs. Arctalan és személyiség nélküli lúzerek.
Aztán most elmentünk nyaralni. Az élet úgy hozta, hogy a volt óvónénimhez mentünk Badacsonyba. A Kati nénit nem láttam 6 éves korom óta. Viszont a kisebbik fiával együtt jártunk egy időben bulizni. Együtt mentünk megnézni a teljes Napfogyatkozást, egymás mellett sátoroztunk a fesztiválokon. Jó fej volt. Sok balhéban benne, sok cimbora, hangos társaság, zűrös ügyek.
Most, 10 év után egy arculcsapással ért fel meglátni őt. Mélyen barázdált arc, alkoholtól elbutult tekintet, remegő kezek.
34 éves és egy roncs. Nincs senkije. Egyetlen dolog mozgatja, a pia. Az anyukája kiméri neki, hogy mennyi bort ihat, majd a pincekulcsot eldugja. A szüleivel lakik, alkalmi munkái vannak, amelyeket az apukája fejez be, ha ő elborul, remegve tölti ki a bort a poharába és húzóra issza meg az első 3 decit. Éppen egy korszakalkotó vállalkozásra készül, csak még azt nem tudja mi lesz az. Úgy érzi, hogy magas szinten filozofál, pedig csak értetlenül, dadogva hablatyol valamit az élet értelméről...
Látjátok magatok előtt? Ő az a lúzer, akihez semmi közöm...egy baj van csak, hogy pontosan látom magam előtt a jólfésült 4,6 átlagú jóképű fiút, a fesztivál "arcát", azt, aki volt.
2011. június 28., kedd
Csak pattogok...
...a férjem szerint. (jó, amúgy igazából szerintem is, mer' pont menstruálok...de ez nem annyira lényeges most).
Van egy kaszt...nemis, inkább faj, akik úgy gondolják, hogy a könyv közkincs. (jó, amúgy tényleg az, ezért fut úgy a szekér a könyvtáraknak.) Na, ez a kolónia, erre játszik: hitük szerint a magánemberek könyvespolca is kölcsönzőhely. Behívod őket a lakásodba, csevegtek, és amikor visszajössz a konyhából a kávéval meg a meleg tejjel, akkor eszmélsz, hogy a fél könyvespolcodat le/át/szétrakodta, és önkényesen kiválasztott 1-10 000 irományt, hogy ő azt kölcsönkérné.
Nincs pofád azt mondani, hogy nem adod (azzal a hazugsággal esetleg próbálkozhatsz, hogy nincs meg) ...maximum elrebeged, hogy mekkora kedvenc és már sokszor olvastad és ő természetes nyugalommal mondja, hogy jó, siet visszahozni.
De te akkor már tudod, hogy keresztet vethetsz a könyvedre. Egy időben próbálkoztam, hogy felírom, hogy kinek hány darab könyvet adtam. Aztán feladtam, mert a hétből jött vissza öt (két év múlva) váltig állítva, hogy annyit vitt el. Vagy rosszabb esetben egy sem...váltig állítva, hogy nem is ismer.
Komolyan mondom, én csak annyit szeretnék, hogy azokat a könyveket, amiket érdemesnek tartok arra, hogy az ágyam mellett sorakozzanak, csak azokat és csak ott lássam még 5-10-50 év múlva is. Néha levéve, néha belelapozva, újraolvasva, néha beleszagolva, néha 1-1 vonatjegyre/belépőre/befizetendő csekkre akadva amit könyvjelzőként tűztem ezer éve bele. És itt sorolom tovább: kávépötty, hapcifolt, muslicamúmia, molykaka stb. Hiányoztok!
KÉREM VISSZA A KÖNYVEIMET!
Van egy kaszt...nemis, inkább faj, akik úgy gondolják, hogy a könyv közkincs. (jó, amúgy tényleg az, ezért fut úgy a szekér a könyvtáraknak.) Na, ez a kolónia, erre játszik: hitük szerint a magánemberek könyvespolca is kölcsönzőhely. Behívod őket a lakásodba, csevegtek, és amikor visszajössz a konyhából a kávéval meg a meleg tejjel, akkor eszmélsz, hogy a fél könyvespolcodat le/át/szétrakodta, és önkényesen kiválasztott 1-10 000 irományt, hogy ő azt kölcsönkérné.
Nincs pofád azt mondani, hogy nem adod (azzal a hazugsággal esetleg próbálkozhatsz, hogy nincs meg) ...maximum elrebeged, hogy mekkora kedvenc és már sokszor olvastad és ő természetes nyugalommal mondja, hogy jó, siet visszahozni.
De te akkor már tudod, hogy keresztet vethetsz a könyvedre. Egy időben próbálkoztam, hogy felírom, hogy kinek hány darab könyvet adtam. Aztán feladtam, mert a hétből jött vissza öt (két év múlva) váltig állítva, hogy annyit vitt el. Vagy rosszabb esetben egy sem...váltig állítva, hogy nem is ismer.
Komolyan mondom, én csak annyit szeretnék, hogy azokat a könyveket, amiket érdemesnek tartok arra, hogy az ágyam mellett sorakozzanak, csak azokat és csak ott lássam még 5-10-50 év múlva is. Néha levéve, néha belelapozva, újraolvasva, néha beleszagolva, néha 1-1 vonatjegyre/belépőre/befizetendő csekkre akadva amit könyvjelzőként tűztem ezer éve bele. És itt sorolom tovább: kávépötty, hapcifolt, muslicamúmia, molykaka stb. Hiányoztok!
KÉREM VISSZA A KÖNYVEIMET!
2011. június 15., szerda
Szmutyi mékör
Gyerekek, én falom a reklámokat. Nem akarom, de akkor is. (meggyőződésem, hogy mindenki így van vele amúgy). A legjobb amit tehetünk, ha ezt tisztázzuk önmagunkban. Tudd, hogy azért vetted le a négyszer annyiba kerülő fürdőruhát a polcról, mert ott van rajta egy kis cimke, ami ígér neked valamit...és az ígéret vagy beteljesedik vagy nem. Vagy elég a következő vásárlásig vagy nem.
Rajtad áll a döntés, hogy megéri-e (neked) vagy sem.
A reklámszakemberek szerintem zsenik. Megpendítenek egy nagyon finom kis húrt az agyadban és az addig rezeg, míg a kosaradban nem landol az árú. Minél több emberben pengetnek meg egyidőben húrokat, annál nagyobb zsenik.
Na ennek az ellentéte az az állat aki "szmutyi mékör" néven futtat egy turmixgépet... de én ezen konkrétan kedd óta röhögök...:)
Rajtad áll a döntés, hogy megéri-e (neked) vagy sem.
A reklámszakemberek szerintem zsenik. Megpendítenek egy nagyon finom kis húrt az agyadban és az addig rezeg, míg a kosaradban nem landol az árú. Minél több emberben pengetnek meg egyidőben húrokat, annál nagyobb zsenik.
Na ennek az ellentéte az az állat aki "szmutyi mékör" néven futtat egy turmixgépet... de én ezen konkrétan kedd óta röhögök...:)
2011. június 11., szombat
Ballagáson
"Háádee Csilla, rágjalak meg tee, hátte nágyon jó férjet válaszottá hee, há a János nagyon jó férfi hee. Az nem hagy el tee, az nem fog...esetleg majd csak idővel, ki tuggya..."
:D
:D
2011. június 7., kedd
Gyanútlanul...
...bicózgattam a boltba délután. Szép napos idő volt, a gyerekem otthon az apukájával, egy igazi wellness félóra elé nézhettem.
Éppen kikerültem egy idősebb nénit, furcsán bicegett, ápolatlan volt, egy színes műanyagból kötött (vagy horgolt?) szatyorral baktatott előttem.
Először a pólója színén akadt meg a szemem...babarózsaszín. Annyira furcsa az öregeken a rózsaszín...valahogy természetellenes. Ez meg még koszos is volt.
Aztán meg a feliratán:
GUBER(N)ATOR
Egyszerűen nem kattan a helyére...:
1. ez munkaruha hi(t)vat(ll)ásos kukásoknak
2. ez egy elcseszett cég neve aki undorító babarózsaszín pólókat osztogat
3. ezzel a pólóval uffolunk az ufóknak, hogy ne igázzanak le minket
4....ez egy vicc...?
Ez volt ma.
Éppen kikerültem egy idősebb nénit, furcsán bicegett, ápolatlan volt, egy színes műanyagból kötött (vagy horgolt?) szatyorral baktatott előttem.
Először a pólója színén akadt meg a szemem...babarózsaszín. Annyira furcsa az öregeken a rózsaszín...valahogy természetellenes. Ez meg még koszos is volt.
Aztán meg a feliratán:
GUBER(N)ATOR
Egyszerűen nem kattan a helyére...:
1. ez munkaruha hi(t)vat(ll)ásos kukásoknak
2. ez egy elcseszett cég neve aki undorító babarózsaszín pólókat osztogat
3. ezzel a pólóval uffolunk az ufóknak, hogy ne igázzanak le minket
4....ez egy vicc...?
Ez volt ma.
2011. május 25., szerda
Cipő
Nálunk a cipőkérdés kész téboly.
Beni lábára nem tudok ráadni bármilyen csiszli-csaszlit (sajnos)...viszont (hurrá!) évente két cipőt kiírnak neki közgyógyra, tehát ingyen.
Ezek speciálisan az ő lábára készülnek. 4 helyen mérik meg a lábfeje körfogatát illetve egy lapon körberajzolják a talpát, így ha elkészül a mű, az olyan, mintha a lábára öntötték volna...kis probléma van csak ezzel, hogy ez az idilli állapot kb. 1 hónapig tart, mer' nincs jobb dolga, ezért nő mint a gomba (egy évben 2X1 hónap, tehát mínuszban vagyunk kb. 10 hónappal...)
Véleményem szerint egy normál 3 évesnek kell egy évben minimum:
1 db itthoni benti cipő
1 db játszós cipő
1 db óvodai benti cipő
1 db óvodai játszós cipő
1 db tavaszi/őszi eljárós cipő
1 db nyári cipő
1 db téli cipő
Ez összesen 7 pár cipő (és itt nem beszélek az idő előtt szétrúgott vagy kinőtt illetőleg színben passzoló cipőkről sem az évszaknak megfelelő játszós cipőkről)
Ez azt jelenti, hogy mi minimum 5 pár cipővel vagyunk mínuszban egy évben.
Még mielőtt felhördültök, én nem ingyen cipőket akarok. Köszönöm szépen azt a két párat, amit kapok, tényleg nagyon hálás vagyok érte. Én azt szeretném, hogy recept nélkül is tudjak cipőt csináltatni a gyerekem lábára...de ez sajnos nem megy. Vagy valami egészen speciális papírmunkát igényel vagy én nem tudom mi bajuk van a cipészeknek a maszekolással, de már 3 cipész küldött el azzal, hogy "nemsokára" lejár a fél év és akkor kapok receptet, anélkül sajnos nem tud segíteni.
Namármost ezt a helyzetet egyféleképpen tudom orvosolni, mégpedig úgy, hogy már a méretvételnél szólok, hogy bőven hagyjanak rá a cipő hosszára, hiszen annak fél évig jónak kell lennie. (ezzel mondjuk az egész hókuszpókuszolás és méricskélés értelmét veszti...)
És akkor most jön a legjobb rész. Mivel ez ugye tényleg nagyon speciális egyedi és kézzel varrt lábbeli, minimum 1-1,5 hónap mire elkészül.
No, mi most voltunk felpróbálni a kész modellt...ami jelen pillanatban (reményeim szerint) ismét visszakerült egy időre a cipővarróbácsi keze alá, ugyanis Beni lába a méretvétel óta (kb. 1 hónap) bő fél centit nőtt...tehát már most lelóg a lábujja a 'félévigpatentnekkelllennie' cipőről...
Na, ezt amúgy napi übernek írtam, mert amikor majd 10 év múlva dekkeket találok a szobájában (vagy például egy hivatásos kurvát) nagyon jó lesz visszaolvasni, és örülni neki, hogy volt, idő amikor ez volt a legnagyobb problémám...:)
Beni lábára nem tudok ráadni bármilyen csiszli-csaszlit (sajnos)...viszont (hurrá!) évente két cipőt kiírnak neki közgyógyra, tehát ingyen.
Ezek speciálisan az ő lábára készülnek. 4 helyen mérik meg a lábfeje körfogatát illetve egy lapon körberajzolják a talpát, így ha elkészül a mű, az olyan, mintha a lábára öntötték volna...kis probléma van csak ezzel, hogy ez az idilli állapot kb. 1 hónapig tart, mer' nincs jobb dolga, ezért nő mint a gomba (egy évben 2X1 hónap, tehát mínuszban vagyunk kb. 10 hónappal...)
Véleményem szerint egy normál 3 évesnek kell egy évben minimum:
1 db itthoni benti cipő
1 db játszós cipő
1 db óvodai benti cipő
1 db óvodai játszós cipő
1 db tavaszi/őszi eljárós cipő
1 db nyári cipő
1 db téli cipő
Ez összesen 7 pár cipő (és itt nem beszélek az idő előtt szétrúgott vagy kinőtt illetőleg színben passzoló cipőkről sem az évszaknak megfelelő játszós cipőkről)
Ez azt jelenti, hogy mi minimum 5 pár cipővel vagyunk mínuszban egy évben.
Még mielőtt felhördültök, én nem ingyen cipőket akarok. Köszönöm szépen azt a két párat, amit kapok, tényleg nagyon hálás vagyok érte. Én azt szeretném, hogy recept nélkül is tudjak cipőt csináltatni a gyerekem lábára...de ez sajnos nem megy. Vagy valami egészen speciális papírmunkát igényel vagy én nem tudom mi bajuk van a cipészeknek a maszekolással, de már 3 cipész küldött el azzal, hogy "nemsokára" lejár a fél év és akkor kapok receptet, anélkül sajnos nem tud segíteni.
Namármost ezt a helyzetet egyféleképpen tudom orvosolni, mégpedig úgy, hogy már a méretvételnél szólok, hogy bőven hagyjanak rá a cipő hosszára, hiszen annak fél évig jónak kell lennie. (ezzel mondjuk az egész hókuszpókuszolás és méricskélés értelmét veszti...)
És akkor most jön a legjobb rész. Mivel ez ugye tényleg nagyon speciális egyedi és kézzel varrt lábbeli, minimum 1-1,5 hónap mire elkészül.
No, mi most voltunk felpróbálni a kész modellt...ami jelen pillanatban (reményeim szerint) ismét visszakerült egy időre a cipővarróbácsi keze alá, ugyanis Beni lába a méretvétel óta (kb. 1 hónap) bő fél centit nőtt...tehát már most lelóg a lábujja a 'félévigpatentnekkelllennie' cipőről...
Na, ezt amúgy napi übernek írtam, mert amikor majd 10 év múlva dekkeket találok a szobájában (vagy például egy hivatásos kurvát) nagyon jó lesz visszaolvasni, és örülni neki, hogy volt, idő amikor ez volt a legnagyobb problémám...:)
2011. május 24., kedd
Korszak
Van egy kisfiú a Beni ovijában, aki naggggyon durván verekszik. Pontosabban csak verekedni tud. Odamegy valaki mellé és ok nélkül fejbe vágja egy fakockával, aztán továbbmegy a másikat meg hátba dobja. Meg még van az a játéka mikor valamivel üti a szekrényeket, földet, játékokat stb. Tulajdonképpen ez a repertoárja és ez egész napra be is tart.
Beni minden nap elmeséli, hogy kit bántott, hogy őt is bántotta, hol ütötte meg.
Ma rákérdeztem az óvónőtől, hogy Beni hogyan reagál akkor, mikor a kisfiú bántja. Csak ül/áll és nagy kerek szemekkel néz az óvónőre, hogy tegyen rendet. (amúgy ezt csinálja a játszótéren is kb. max. kitartja a kezét védekezésképpen maga elé).
Aztán jött a következő kérdésem, hogy beszéltek-e a szülőkkel erről, ill. hogyan kezelik ezt a helyzetet (büntetésről ugye tilos szót ejteni...mer' neki joga van...:S)
A szülőkkel beszéltek, de nincs mit tenni, mer' a kissrácnak most ILYEN KORSZAKA VAN...
Mindig elcsodálkozom az idő múlásán, az én időmben olyan korszakok voltak, hogy például nem ettük meg a répát, aztán meg a káposztát, vagy például volt olyan korszakom is amikor rózsaszínre lakkoztam a körmeimet, mindezt full fekete szerkóval, tornacsukával...
aztán volt egy vegetáriánus korszakom, de láttam már olyat, hogy valaki teletetováltatta magát halálfejekkel...mert korszaka volt, vagy például nem aludt egy hétig mert....
Változik a világ, vele változik minden férfi és nő. Csak nem tudom, hogy miért nem teszi fel a kérdést valaki, hogy hogyan lehet ennyi elcseszett 1-2 éves manapság? És mi lesz belőlük, ha felnőnek?
Beni minden nap elmeséli, hogy kit bántott, hogy őt is bántotta, hol ütötte meg.
Ma rákérdeztem az óvónőtől, hogy Beni hogyan reagál akkor, mikor a kisfiú bántja. Csak ül/áll és nagy kerek szemekkel néz az óvónőre, hogy tegyen rendet. (amúgy ezt csinálja a játszótéren is kb. max. kitartja a kezét védekezésképpen maga elé).
Aztán jött a következő kérdésem, hogy beszéltek-e a szülőkkel erről, ill. hogyan kezelik ezt a helyzetet (büntetésről ugye tilos szót ejteni...mer' neki joga van...:S)
A szülőkkel beszéltek, de nincs mit tenni, mer' a kissrácnak most ILYEN KORSZAKA VAN...
Mindig elcsodálkozom az idő múlásán, az én időmben olyan korszakok voltak, hogy például nem ettük meg a répát, aztán meg a káposztát, vagy például volt olyan korszakom is amikor rózsaszínre lakkoztam a körmeimet, mindezt full fekete szerkóval, tornacsukával...
aztán volt egy vegetáriánus korszakom, de láttam már olyat, hogy valaki teletetováltatta magát halálfejekkel...mert korszaka volt, vagy például nem aludt egy hétig mert....
Változik a világ, vele változik minden férfi és nő. Csak nem tudom, hogy miért nem teszi fel a kérdést valaki, hogy hogyan lehet ennyi elcseszett 1-2 éves manapság? És mi lesz belőlük, ha felnőnek?
2011. május 20., péntek
Hármas tanítás
Baktatok haza az oviból reggel amikor egy századmásodpercen és 10 cm-en múlott, hogy egy igazi ámerikai filmes, emberéletet követelő gázolást lássak (négysávos út, belső sáv nem veszi észre, hogy a külső sáv elengedi a zebrán átkelő nőt...10-ből 3-szor ez így van, nem is megyek bele ilyen helyzetekbe, a külső sáv szélénél muszáj kikukucskálni)
Mindenki megijed...főleg a belső sávos sofőr.
Nagy okos alkoholista papi szövegel nekem a járdán...megérdemelte volna ez a hülye nő, hogy kidózerolják...mivan tán' alszik...ebben a pillanatban ő is lelép ugyanoda...sikító fékezés, anyázás stb.
Ekkor már mosolyogtam...na nem azért, mert kárörvendő vagyok, esetleg hiányzik a betevő vér a mai napomból...csak egyszerűen szeretem az ilyen következetes és nyilvánvaló leckéket.
Jól el is döntöttem, hogy ezt ma beposztolom, meg majd jól megmondom a magamét. Ízlelgettem a szófordulatokat, a sértő megjegyzéseket, a csipkelődéseket...ekkor fékhang...egy parkolóban centik híján rámtolatott egy nő:D
Mai hármas lecke tehát:
1. a bizalom kétélű, ha úgy tetszik a leghatásosabb tömegpusztító fegyver.
2. ne ítélkezz mert megítéltetsz.
3. nincs felsőbbrendű ember. semmi nem különböztet meg minket egymástól. (ez szóljon most éppen a facebookos következetesen"cigányozós" barátaimnak.)
Mindenki megijed...főleg a belső sávos sofőr.
Nagy okos alkoholista papi szövegel nekem a járdán...megérdemelte volna ez a hülye nő, hogy kidózerolják...mivan tán' alszik...ebben a pillanatban ő is lelép ugyanoda...sikító fékezés, anyázás stb.
Ekkor már mosolyogtam...na nem azért, mert kárörvendő vagyok, esetleg hiányzik a betevő vér a mai napomból...csak egyszerűen szeretem az ilyen következetes és nyilvánvaló leckéket.
Jól el is döntöttem, hogy ezt ma beposztolom, meg majd jól megmondom a magamét. Ízlelgettem a szófordulatokat, a sértő megjegyzéseket, a csipkelődéseket...ekkor fékhang...egy parkolóban centik híján rámtolatott egy nő:D
Mai hármas lecke tehát:
1. a bizalom kétélű, ha úgy tetszik a leghatásosabb tömegpusztító fegyver.
2. ne ítélkezz mert megítéltetsz.
3. nincs felsőbbrendű ember. semmi nem különböztet meg minket egymástól. (ez szóljon most éppen a facebookos következetesen"cigányozós" barátaimnak.)
2011. május 18., szerda
Napi über 2.
Szeretem a pszichológiát. Össze-vissza tanultam mindenféle fősulikon vagy 7 évig, ez éppen elég volt, hogy megszerettesse magát velem annyira, hogy azóta is szívesen olvassak mindenféle ilyen témájú könyvet.
Egyszerűen nem fér bele a fejembe, hogy olyan kérdésekből mint pl. hol állsz szívesen meg egy buliban? vagy szoktál-e késni a találkozóidról? hogy tud ennyire pontos, precíz minden egyes mondatában igaz véleményt alkotni rólam. Komolyan mondom hihetetlen.
Kitnél találtam ezt a linket, én egész pontosan ezt a tesztet csináltam meg, de van 4 kérdésestől 92 kérdésesig itt minden. Próbáljátok ki, nagyszerű!
És most jön az übertuti. Nem untatlak itt több oldalas véleménnyel titeket. Elég annyi rólam, hogy "oltalmazó" típus vagyok. Tehát röviden ilyen:
"Csendes, barátságos, felelősségteljes és öntudatos. Elhivatott, a munkáját alaposan végzi. Pontos, olykor szőrszálhasogató. Hűséges, megfontolt, az emberekkel kapcsolatban pedig észrevesz és megjegyez sok apró részletet. Érdekli, mások mit gondolnak róla. Rendre és harmóniára törekszik mind otthonában, mind munkahelyén."
És mivel már előzetesen megbocsátottam nektek, hogy nem olvassátok el a kisregényes jellemzésemet íme két kép, ami PONTOSAN megmutatja azt, ami én vagyok...:)
2011. május 17., kedd
Napi über
Eltűntem. Tudatosan. Köszönöm szépen az érdeklődést meg a hiányolást. A helyzet röviden az, hogy beütött az ovikrach, de durván. Minden volt, ordítás, fetrengés, láz (idegi alapon), éjjeli bepisilések, verekedés, durvaság...és ami igazán de igazán megijesztett, az a kaki/pisi visszatartás. (elengedéstől való félelem). Ördögi kör amúgy, mert ez a szitu szívja az energiát veszettül, pedig pont hogy nyugalom, meg melengetés kellene, amiből ilyenkor a legkevesebb van.
Naszóval nem akartam itt sírni-ríni, nem azért mert nem lett volna jó, hanem azért mert értelme nem lett volna sok.
Most úgy néz ki kilábalóban vagyunk amúgy...nemkiabálomellekopogomfogomabajszom...
És most mondom a tutit. Tegnap találtam ki, úgyhogy ez hivatalosan azóta él. Luca "napi sekély" mintájára én minden napra mondok egy jó dolgot, amit átéltem/láttam/éreztem stb.
Ettől azt remélem, hogy nekem/nekünk és talán nektek is több energiátok lesz. Mert itt van a szépség, körülöttünk, csak látni kell.
Szóval napi über 2011. május 16.
cs: -Jónapot, kérek egy jegyet Környére.
Sofőr: -EGÉSZET??
(és itt a lényeg a kedvezményre való hajlandóság arra már nem tért ki, hogy vajon nyugdíjasnak, diáknak vagy rokkantnak nézett-e)
mai napi über
Utálom az utcára nyíló ablakokat. Fogalmam sincs ki az a hülye aki ilyen házat vesz. (lehet, hogy azért, mert a járdán sétálva akaratlanul is bebámulok az oda nyíló lyukakon.) Kajak bejáratos vagyok így idegen udvarokba és nappalikba.
És van egy hely, ahol az ott lakó kihasználja ezt a fajta kíváncsiságomat. Ugyanis egy magazint állított be az ablak elé. És nemám ugyanazt évekig, ő lapozgatja/cserélgeti minden nap. Szóval frissíti a szakirodalmat, műveli a megfáradt vándort. Ma pl. szép házak magazin kertápolós részét nyomta az ablakba. De volt már ott pletykaújság, meg családi fotótár is...tök izgi:)
Naszóval nem akartam itt sírni-ríni, nem azért mert nem lett volna jó, hanem azért mert értelme nem lett volna sok.
Most úgy néz ki kilábalóban vagyunk amúgy...nemkiabálomellekopogomfogomabajszom...
És most mondom a tutit. Tegnap találtam ki, úgyhogy ez hivatalosan azóta él. Luca "napi sekély" mintájára én minden napra mondok egy jó dolgot, amit átéltem/láttam/éreztem stb.
Ettől azt remélem, hogy nekem/nekünk és talán nektek is több energiátok lesz. Mert itt van a szépség, körülöttünk, csak látni kell.
Szóval napi über 2011. május 16.
cs: -Jónapot, kérek egy jegyet Környére.
Sofőr: -EGÉSZET??
(és itt a lényeg a kedvezményre való hajlandóság arra már nem tért ki, hogy vajon nyugdíjasnak, diáknak vagy rokkantnak nézett-e)
mai napi über
Utálom az utcára nyíló ablakokat. Fogalmam sincs ki az a hülye aki ilyen házat vesz. (lehet, hogy azért, mert a járdán sétálva akaratlanul is bebámulok az oda nyíló lyukakon.) Kajak bejáratos vagyok így idegen udvarokba és nappalikba.
És van egy hely, ahol az ott lakó kihasználja ezt a fajta kíváncsiságomat. Ugyanis egy magazint állított be az ablak elé. És nemám ugyanazt évekig, ő lapozgatja/cserélgeti minden nap. Szóval frissíti a szakirodalmat, műveli a megfáradt vándort. Ma pl. szép házak magazin kertápolós részét nyomta az ablakba. De volt már ott pletykaújság, meg családi fotótár is...tök izgi:)
2011. április 14., csütörtök
Egy levél lesz@rom tabletta
Nah, hát eltelt egy hónap. Eltelt az első munkahónap.
Nem mondom, hogy könnyű volt...sőt.
Pár napja azt vettem észre, hogy rosszul érzem magam. Úgy általánosságban. Mindig.
Kutatni kezdtem az okát, és azt hiszem meg is találtam.
Feladatkezelési válság.
Mikor Beni megszületett akkor is átestem rajta. Új szerepek, tök új feladatok, elvárások. Elsősorban magammal szemben. Káosz, katarzis majd szépen lassan a magamra találás. Előbb-utóbb meg lett mindennek az ideje. Kialakultak a szokások, leosztódtak a szerepek megszoktuk egymást és végül magunkat is.
Ezt élem át most újra. Szokom a munkát, és ő is kénytelen szokni engem. Szokom azt, hogy 12-18-ig elsősorban kolléga vagyok és csak másodsorban anya. (aztán néha a kolléga eltűnik a süllyesztőben, ha az anya valamiben hiányt szenved).
Állandóan pörgök, az agyam, a kezem a lábam. Mintha beléptem volna egy hatalmas mókuskerékbe és várnám, hogy valaki pottyantson elém végre egy mogyorót, hogy meg tudjak állni. Rohanok. És soha nem érzem úgy, hogy megállhatok, hogy jogom lenne megállni. Soha nem érzem úgy, hogy pihenhetek, mert valamit elvégeztem és mára elég volt.
Ha dolgozom akkor sem úgy jövök el, hogy elégedett vagyok. Pörög az agyam, hogy kivel foglalkoztam kevesebbet, kire kéne figyelni, ki volt ma ügyes, hogy lehetne motiválni stb.
Ha hazajövök akkor a gyerek az első, aztán ha ő rendben akkor háztartás, de még nincs meg ez se meg az se, még nem tornáztunk a gyerekkel, még nem jutottunk el úszni, nem beszéltük át a napot, nem játszottunk eleget stb. stb. végeláthatatlanul.
Ezért érzem magam elégedetlennek, elégtelennek, értéktelennek, értékelhetetlennek.
Ezért érzem magam rosszul. Ezért érzem úgy, hogy nincs jogom blogot írni, nincs jogom itt nyígni annak a pár embernek aki ezt elolvassa.
Első lépésként ezt most megfogalmaztam. Második lépésként meg ezen szent pillanatban kipattintok magamnak egy szem lesz.romtablettát. És elfogadom, hogy valóban, nem én fogom megváltani a világot, se április 14-én se az év többi napján. Se anyaként se kollégaként se feleségként.
Harmadsorban meg tényleg várom már azt a k mogyorót, mert le kéne állni...vagy legalább lassítani egy icipicikét.
Nem mondom, hogy könnyű volt...sőt.
Pár napja azt vettem észre, hogy rosszul érzem magam. Úgy általánosságban. Mindig.
Kutatni kezdtem az okát, és azt hiszem meg is találtam.
Feladatkezelési válság.
Mikor Beni megszületett akkor is átestem rajta. Új szerepek, tök új feladatok, elvárások. Elsősorban magammal szemben. Káosz, katarzis majd szépen lassan a magamra találás. Előbb-utóbb meg lett mindennek az ideje. Kialakultak a szokások, leosztódtak a szerepek megszoktuk egymást és végül magunkat is.
Ezt élem át most újra. Szokom a munkát, és ő is kénytelen szokni engem. Szokom azt, hogy 12-18-ig elsősorban kolléga vagyok és csak másodsorban anya. (aztán néha a kolléga eltűnik a süllyesztőben, ha az anya valamiben hiányt szenved).
Állandóan pörgök, az agyam, a kezem a lábam. Mintha beléptem volna egy hatalmas mókuskerékbe és várnám, hogy valaki pottyantson elém végre egy mogyorót, hogy meg tudjak állni. Rohanok. És soha nem érzem úgy, hogy megállhatok, hogy jogom lenne megállni. Soha nem érzem úgy, hogy pihenhetek, mert valamit elvégeztem és mára elég volt.
Ha dolgozom akkor sem úgy jövök el, hogy elégedett vagyok. Pörög az agyam, hogy kivel foglalkoztam kevesebbet, kire kéne figyelni, ki volt ma ügyes, hogy lehetne motiválni stb.
Ha hazajövök akkor a gyerek az első, aztán ha ő rendben akkor háztartás, de még nincs meg ez se meg az se, még nem tornáztunk a gyerekkel, még nem jutottunk el úszni, nem beszéltük át a napot, nem játszottunk eleget stb. stb. végeláthatatlanul.
Ezért érzem magam elégedetlennek, elégtelennek, értéktelennek, értékelhetetlennek.
Ezért érzem magam rosszul. Ezért érzem úgy, hogy nincs jogom blogot írni, nincs jogom itt nyígni annak a pár embernek aki ezt elolvassa.
Első lépésként ezt most megfogalmaztam. Második lépésként meg ezen szent pillanatban kipattintok magamnak egy szem lesz.romtablettát. És elfogadom, hogy valóban, nem én fogom megváltani a világot, se április 14-én se az év többi napján. Se anyaként se kollégaként se feleségként.
Harmadsorban meg tényleg várom már azt a k mogyorót, mert le kéne állni...vagy legalább lassítani egy icipicikét.
2011. április 3., vasárnap
Összeesküvés, az tuti...
Elég szar hetem volt. Vagy inkább úgy fogalmaznék, mert úgy illik: nehéz.
Ennek megfelelően péntekre el is kezdett fájni a torkom. Tegnap már nyelni is alig bírtam, Éjjel egy smirgli csavarodott a képzeletbeli wc-papír gurigámra (ami egyébként másodállásban a nyelőcsövem.).
Ilyen erős torokfájdalomnál egyetlen dolog segít nekem 100%-ban. A Glycosept csepp.
Próbáltam már elég sokmindent (értsd mindent) torokcukorkát, torokfertőtlenítőt, pálinkát-becherovkát-forraltbort, hagymát-fokhagymát-hagymasalátát-hagymástejet (bleee) stb. Tényleg. Nem tudtok olyat mondani amit nem.
Mondom, egy dolog segít: a gargarizálás.
Gargarizálni amúgy nem szeretek, tehát ez nem valami beteges megragadás nálam.
De ilyenkor muszáj. Torokfájás jön-megy, ez a sárga lötty eltűntet minden egyes beragadt homokszemet.
És itt jön az összeesküvés. Egyszerűen nem tudom/nem akarom elhinni, hogy 2011-ben az ember lánya választani kénytelen a durva, kaparó, maró torokfájdalom és a kukoricasárga fogak között.
Namost én tényleg a legritkább esetben választom a kukoricasárga fogakat. Mondjuk a mai pont egy ilyen. Nem is megyek közösségbe.
De tényleg, feltalálók, azt a szert ami a Glycoseptben hat nem lehetne egy színtelen löttybe belekeverni??
PS: Férjem elolvasta a bejegyzést. Szerinte nem is kukorica sárga...hanem inkább az előnyös napsárga.
Ennek mondjuk örülök...:)
Ennek megfelelően péntekre el is kezdett fájni a torkom. Tegnap már nyelni is alig bírtam, Éjjel egy smirgli csavarodott a képzeletbeli wc-papír gurigámra (ami egyébként másodállásban a nyelőcsövem.).
Ilyen erős torokfájdalomnál egyetlen dolog segít nekem 100%-ban. A Glycosept csepp.
Próbáltam már elég sokmindent (értsd mindent) torokcukorkát, torokfertőtlenítőt, pálinkát-becherovkát-forraltbort, hagymát-fokhagymát-hagymasalátát-hagymástejet (bleee) stb. Tényleg. Nem tudtok olyat mondani amit nem.
Mondom, egy dolog segít: a gargarizálás.
Gargarizálni amúgy nem szeretek, tehát ez nem valami beteges megragadás nálam.
De ilyenkor muszáj. Torokfájás jön-megy, ez a sárga lötty eltűntet minden egyes beragadt homokszemet.
És itt jön az összeesküvés. Egyszerűen nem tudom/nem akarom elhinni, hogy 2011-ben az ember lánya választani kénytelen a durva, kaparó, maró torokfájdalom és a kukoricasárga fogak között.
Namost én tényleg a legritkább esetben választom a kukoricasárga fogakat. Mondjuk a mai pont egy ilyen. Nem is megyek közösségbe.
De tényleg, feltalálók, azt a szert ami a Glycoseptben hat nem lehetne egy színtelen löttybe belekeverni??
PS: Férjem elolvasta a bejegyzést. Szerinte nem is kukorica sárga...hanem inkább az előnyös napsárga.
Ennek mondjuk örülök...:)
2011. április 2., szombat
A gyógyulás útján
Úgy látszik a tegnapi Bagolydoktorozás csodát tett (vagy az ovimentes nap), mindenesetre, minimál takonnyal, minimál nyűgösséggel végigaludódott az éjszaka.
Másrészről meg, mostanra már tényleg végigjátszottuk a történetet, ugyanis Bogyó a könyvben a patakpartra megy köveket gyűjteni, természetesen ezentúl mindig sapkában, hogy semmiképpen ne essen vissza a fülgyulladásába.
Ilyentén tegnap Benedek fiunk is guberálni kezdett a ház végében lévő építési törmelékben, majd örömmel közölte, hogy ezt a patakparton szedte nekem. Természetesen sapkában.
Én meg persze örülök neki.
Másrészről meg, mostanra már tényleg végigjátszottuk a történetet, ugyanis Bogyó a könyvben a patakpartra megy köveket gyűjteni, természetesen ezentúl mindig sapkában, hogy semmiképpen ne essen vissza a fülgyulladásába.
Ilyentén tegnap Benedek fiunk is guberálni kezdett a ház végében lévő építési törmelékben, majd örömmel közölte, hogy ezt a patakparton szedte nekem. Természetesen sapkában.
Én meg persze örülök neki.
2011. április 1., péntek
Materializál
Beni ma nem ment oviba (én viszont voltam dolgozni) ma teszteltük az első forróváltásos gyermekfelvigyázásunkat a Férjemmel.
Tegnap már gyanús volt nekem a gyerek, amikor reggel az "inkább ne menjünk oviba" mondattal indított, majd az ébredés utáni félkómás félóránk (ami normál esetben olvasgatással, kávézással és tűzoltóautó berregtetéssel telik) alatt mintegy 1000-2000 sírást végighallgattam, mert: a tűzoltó kosárja nem úgy áll mint kellene/a párna rossz helyen van/értsem már meg, hogy EZ nem az a könyv stb. majd midőn az orrából meginduló nyálkavulkánnal megküzdöttem körvonalazódni látszott előttem, hogy ez bíz nem lesz egy egyszerű nap. Nem is lett, amúgy.
Nehéz ovibaindulás, nehéz munkábaindulás, nehéz munka, extra felfokozott hangulattal negatív irányba, nehéz este, FÜLFÁJÁS, sírós éjszaka etc.
Nyomtam bele óránként a ferrum phosporicumot és imádkoztam.
Reggel a csíkszemem felével megnéztem, hogy mikor rendel az orvos. Fülfájással nem megyünk neki a hétvégének.(mellette szentségelés, mert két hete sincs, hogy abbahagytuk a dupla antibiotikumot...ez nagyon nem hiányzott).
És hát lőn csoda.Doktori diagnózis: Beni fülének semmi baja. A torka piros kicsit.
És most kezdek nagyon mérges lenni Bartos Erikára, akinek a könyveit Beni igencsak preferálja.
Mert ez már nem az első eset, hogy fülfájást materializált magának, hanem egészen pontosan az ötödik. Sőt mi több, az előző fülfájásából is úgy lett ügyelet, hogy ő már mondogatta pénteken, hogy fáj a füle, de én az előző 3 besülésből arra következtettem, hogy a torkáról sugárzik ismét oda a fájdalom, és mivel már baromira elegem volt abból, hogy elmentünk bedumált fülfájással, és a minimális torokpírunkkal, majd másnapra aztán lett összeszedve köhögés/hörgőgyulladás/zöld takony etc. egyszerűen csak gyógyteát főztem neki és melengettem.
Na ez úgy látszik nem elég, mert Bogyóhoz is kijött a Bagolydoktor és megoldotta a megoldhatatlant, szóval Beni akkor száll le erről a fülfájás témáról, ha az orvoshoz elmegyünk...és ismét megkapjuk a diagnózist...semmi baja. (Hála az Égnek)
Ferrum phosphoricum rulez!
Tegnap már gyanús volt nekem a gyerek, amikor reggel az "inkább ne menjünk oviba" mondattal indított, majd az ébredés utáni félkómás félóránk (ami normál esetben olvasgatással, kávézással és tűzoltóautó berregtetéssel telik) alatt mintegy 1000-2000 sírást végighallgattam, mert: a tűzoltó kosárja nem úgy áll mint kellene/a párna rossz helyen van/értsem már meg, hogy EZ nem az a könyv stb. majd midőn az orrából meginduló nyálkavulkánnal megküzdöttem körvonalazódni látszott előttem, hogy ez bíz nem lesz egy egyszerű nap. Nem is lett, amúgy.
Nehéz ovibaindulás, nehéz munkábaindulás, nehéz munka, extra felfokozott hangulattal negatív irányba, nehéz este, FÜLFÁJÁS, sírós éjszaka etc.
Nyomtam bele óránként a ferrum phosporicumot és imádkoztam.
Reggel a csíkszemem felével megnéztem, hogy mikor rendel az orvos. Fülfájással nem megyünk neki a hétvégének.(mellette szentségelés, mert két hete sincs, hogy abbahagytuk a dupla antibiotikumot...ez nagyon nem hiányzott).
És hát lőn csoda.Doktori diagnózis: Beni fülének semmi baja. A torka piros kicsit.
És most kezdek nagyon mérges lenni Bartos Erikára, akinek a könyveit Beni igencsak preferálja.
Mert ez már nem az első eset, hogy fülfájást materializált magának, hanem egészen pontosan az ötödik. Sőt mi több, az előző fülfájásából is úgy lett ügyelet, hogy ő már mondogatta pénteken, hogy fáj a füle, de én az előző 3 besülésből arra következtettem, hogy a torkáról sugárzik ismét oda a fájdalom, és mivel már baromira elegem volt abból, hogy elmentünk bedumált fülfájással, és a minimális torokpírunkkal, majd másnapra aztán lett összeszedve köhögés/hörgőgyulladás/zöld takony etc. egyszerűen csak gyógyteát főztem neki és melengettem.
Na ez úgy látszik nem elég, mert Bogyóhoz is kijött a Bagolydoktor és megoldotta a megoldhatatlant, szóval Beni akkor száll le erről a fülfájás témáról, ha az orvoshoz elmegyünk...és ismét megkapjuk a diagnózist...semmi baja. (Hála az Égnek)
Ferrum phosphoricum rulez!
2011. március 26., szombat
Tisztelettel jelentem...
Ezen a héten elkezdődött az igazi, a hamisítatlan a nagybetűs...
Beninek lassan-lassan véget ér az óvodai beszoktatása, ami igazából fizikailag már két hete véget ért. Most a lelki dolgokra gondolok. Szívesen, széles mosollyal a száján megy oviba. A társait gyakran emlegeti, beveszi őket az itthoni szerepjátékokba. A hiányzó (beteg) társai után érdeklődik. Jelen pillanatban óvónéni (azaz gondolom bácsi) szeretne lenni. Elkezdett (végre) mesélni az óvodában történtekről (ezt már nagyon vártam...amúgy tudtam mi történt, mert van egy füzet amit minden nap alá kell írnunk, olyanok vannak benne, hogy pl. "R-val autózott, füvet nyírt, önállóan öltözött, jó étvággyal evett stb.)
Nagyon hálás vagyok neki, hogy ennyire megkönnyítette nekem ezt a közösségbe járást. Soha nem hagytam ott sírva, soha nem könyörgött, hogy ne menjünk oviba, soha nem volt semmi komoly gond. Egyetlen egyszer sírdogált alvásnál, akkor másnapra begyulladt a füle.
Na és én...háááát.
Az a helyzet, hogy most aztán szembesültem a szembesülnivalóval.
Eddig is tudtam, hogy délután fogok dolgozni, ez gyakorlatban úgy néz ki, hogy 13-18-ig. Minden hétköznap. (Szerda kivételével, amit egyenlőre szabadságnak, később remélhetőleg a túlóráim lecsúszásának írok be, mert a győri torna mellé nem fér be más aznapra.)
Ez szépen hangzik, nagyon, tudom. Más összetenné a két kezét 5 órás munkanapért. Nekem azonban elég nehéz feldolgozni, hogy az eddigi 24 órás Benizés most úgy néz ki, hogy 7-kor ébredünk, 9-kor bemegyünk az oviba, ő ott van 4-ig, hatra jönnek értem, jó esetben fél 7-re itthon vagyunk, vacsoráztatás, 7 után fürdés...tehát gyakorlatilag van 3 óránk együtt...ez baromi kevés. Hétfőn meg is roggyantam, hogy húha, hogy fogja ezt bírni a Beni, még kicsit örültem is a "jószerencsémnek", hogy szerdára munkaszünetet rendelt el nekem. Aztán a hét végére egész jól belerázódtunk ebbe is.
A hétvégén pótlunk be mindent, ami kell, összebújás, családozás, sülve-főve együttlevés.
Egyenlőre működőképesnek tűnik ez, így. Persze nagyon kell figyelni. Jönnek a jelek, ha ez nem stimmel (egyenlőre nálam 4 szájherpesz képében). Jó hír, hogy nekem dolgozik az idő, mert nyáron végre tudok délelőtt dolgozni, meg szeretném, hogy Apjukkal heti egyszer úszni járjanak, ami szintén jó kis foglalkozós program (meg amúgy kötelezőség).
A szerda egyenlőre marad szabad. Hétvégén meg együtt leszünk, úgy is, ha én a munkaóráimat töltöm.
Na. Hát ilyen volt az első igazi dolgozós hetünk.:)
Beninek lassan-lassan véget ér az óvodai beszoktatása, ami igazából fizikailag már két hete véget ért. Most a lelki dolgokra gondolok. Szívesen, széles mosollyal a száján megy oviba. A társait gyakran emlegeti, beveszi őket az itthoni szerepjátékokba. A hiányzó (beteg) társai után érdeklődik. Jelen pillanatban óvónéni (azaz gondolom bácsi) szeretne lenni. Elkezdett (végre) mesélni az óvodában történtekről (ezt már nagyon vártam...amúgy tudtam mi történt, mert van egy füzet amit minden nap alá kell írnunk, olyanok vannak benne, hogy pl. "R-val autózott, füvet nyírt, önállóan öltözött, jó étvággyal evett stb.)
Nagyon hálás vagyok neki, hogy ennyire megkönnyítette nekem ezt a közösségbe járást. Soha nem hagytam ott sírva, soha nem könyörgött, hogy ne menjünk oviba, soha nem volt semmi komoly gond. Egyetlen egyszer sírdogált alvásnál, akkor másnapra begyulladt a füle.
Na és én...háááát.
Az a helyzet, hogy most aztán szembesültem a szembesülnivalóval.
Eddig is tudtam, hogy délután fogok dolgozni, ez gyakorlatban úgy néz ki, hogy 13-18-ig. Minden hétköznap. (Szerda kivételével, amit egyenlőre szabadságnak, később remélhetőleg a túlóráim lecsúszásának írok be, mert a győri torna mellé nem fér be más aznapra.)
Ez szépen hangzik, nagyon, tudom. Más összetenné a két kezét 5 órás munkanapért. Nekem azonban elég nehéz feldolgozni, hogy az eddigi 24 órás Benizés most úgy néz ki, hogy 7-kor ébredünk, 9-kor bemegyünk az oviba, ő ott van 4-ig, hatra jönnek értem, jó esetben fél 7-re itthon vagyunk, vacsoráztatás, 7 után fürdés...tehát gyakorlatilag van 3 óránk együtt...ez baromi kevés. Hétfőn meg is roggyantam, hogy húha, hogy fogja ezt bírni a Beni, még kicsit örültem is a "jószerencsémnek", hogy szerdára munkaszünetet rendelt el nekem. Aztán a hét végére egész jól belerázódtunk ebbe is.
A hétvégén pótlunk be mindent, ami kell, összebújás, családozás, sülve-főve együttlevés.
Egyenlőre működőképesnek tűnik ez, így. Persze nagyon kell figyelni. Jönnek a jelek, ha ez nem stimmel (egyenlőre nálam 4 szájherpesz képében). Jó hír, hogy nekem dolgozik az idő, mert nyáron végre tudok délelőtt dolgozni, meg szeretném, hogy Apjukkal heti egyszer úszni járjanak, ami szintén jó kis foglalkozós program (meg amúgy kötelezőség).
A szerda egyenlőre marad szabad. Hétvégén meg együtt leszünk, úgy is, ha én a munkaóráimat töltöm.
Na. Hát ilyen volt az első igazi dolgozós hetünk.:)
2011. március 18., péntek
Két végén égetem...
Kissé...hogyismondjam beszűkült az életterem az elmúlt héten.
Nyilvánvalóan egy beteg gyerekkel nem kóricál az ember fel-le a városban, szóval tulajdonképpen szerda óta nem léptem ki a lakásból. (akkor is csak az orvoshoz mentünk el). Továbbgondolva a dolgot tehát vasárnap óta nem léptem ki (akkor meg csak az ügyeletre mentünk el).
Mivel gyermekem eléggé anyás (értsd úgy, CSAK anyával lehet öltözni, orrot fújni, pisilni, kakilni, feneket törölni, enni, inni, aludni stb.) meg amúgy is most ragtapaszos korszakba lépett (magyarán amerre én megyek arra jön ő is.), ha a konyhában vagyok a nadrágomat rángatja, hogy hagyjam abba amit csinálok, ha véletlenül sikerül az erkélyre kilépnem teregetni, akkor az erkélyajtó üvegét nyalja és bentről ordibál nekem ki.( pl. "anya, te most mit csinálsz? teregetek. miért? mert kimostam a ruhákat és ki kell teríteni száradni őket. Miért? mert bebüdösödnek. Miért? Mert vizesek. Miért vizesek? " etc. a végtelenségig....vagy amíg be nem jövök az erkélyről). Meg amúgy is újabban éjszaka megint velem alszik (óvoda téma óta) na szóval ezen fennforgások eredményeképpen kicsit beteltem mára.
Úgyhogy gondoltam egy merészet és a reggeli mosogatás után levittem a kukát. EGYEDÜL. A szabadság szele beletépett a hajamba, mélyeket szippantottam a hűvös levegőből...és nem volt megállás.
Feljöttem a kuka mellől majd közöltem a férjemmel, hogy én most "A szabadságharcos" stádiumba léptem (ha úgy tetszik felfejlődtem), és ennek eredményeképpen elmegyek a tőlünk 10 percre lévő kreatív boltba. EGYEDÜL.
Rátettem egy lapáttal erre azzal, hogy bár esett az eső gyalog indultam útnak (tudom...ne is mondjátok, én aztán tudok élni...!) először elvittem a használt elemeket a szelektívbe, majd elköltöttem több mint 5000 Ft-ot a kreatív boltban. (kollégáknak üzenem a Csillánál látott fejlesztő játékokat fogom megcsinálni...és egyszer használni is...mondjuk a jövő évezredben, ha eljutok dolgozni...érdemes rám várni, de tényleg...:)
Kb. fél óra múlva hazaértem. Gyermekem már várt, őrjöngve borult a nyakamba...najónem, ehelyett Mit hoztál? kérdésekkel elintézte a viszontlátást.
Szóval most nekiállok hasznosnak látszani...hátha valaki még elhiszi nekem.:)
Nyilvánvalóan egy beteg gyerekkel nem kóricál az ember fel-le a városban, szóval tulajdonképpen szerda óta nem léptem ki a lakásból. (akkor is csak az orvoshoz mentünk el). Továbbgondolva a dolgot tehát vasárnap óta nem léptem ki (akkor meg csak az ügyeletre mentünk el).
Mivel gyermekem eléggé anyás (értsd úgy, CSAK anyával lehet öltözni, orrot fújni, pisilni, kakilni, feneket törölni, enni, inni, aludni stb.) meg amúgy is most ragtapaszos korszakba lépett (magyarán amerre én megyek arra jön ő is.), ha a konyhában vagyok a nadrágomat rángatja, hogy hagyjam abba amit csinálok, ha véletlenül sikerül az erkélyre kilépnem teregetni, akkor az erkélyajtó üvegét nyalja és bentről ordibál nekem ki.( pl. "anya, te most mit csinálsz? teregetek. miért? mert kimostam a ruhákat és ki kell teríteni száradni őket. Miért? mert bebüdösödnek. Miért? Mert vizesek. Miért vizesek? " etc. a végtelenségig....vagy amíg be nem jövök az erkélyről). Meg amúgy is újabban éjszaka megint velem alszik (óvoda téma óta) na szóval ezen fennforgások eredményeképpen kicsit beteltem mára.
Úgyhogy gondoltam egy merészet és a reggeli mosogatás után levittem a kukát. EGYEDÜL. A szabadság szele beletépett a hajamba, mélyeket szippantottam a hűvös levegőből...és nem volt megállás.
Feljöttem a kuka mellől majd közöltem a férjemmel, hogy én most "A szabadságharcos" stádiumba léptem (ha úgy tetszik felfejlődtem), és ennek eredményeképpen elmegyek a tőlünk 10 percre lévő kreatív boltba. EGYEDÜL.
Rátettem egy lapáttal erre azzal, hogy bár esett az eső gyalog indultam útnak (tudom...ne is mondjátok, én aztán tudok élni...!) először elvittem a használt elemeket a szelektívbe, majd elköltöttem több mint 5000 Ft-ot a kreatív boltban. (kollégáknak üzenem a Csillánál látott fejlesztő játékokat fogom megcsinálni...és egyszer használni is...mondjuk a jövő évezredben, ha eljutok dolgozni...érdemes rám várni, de tényleg...:)
Kb. fél óra múlva hazaértem. Gyermekem már várt, őrjöngve borult a nyakamba...najónem, ehelyett Mit hoztál? kérdésekkel elintézte a viszontlátást.
Szóval most nekiállok hasznosnak látszani...hátha valaki még elhiszi nekem.:)
2011. március 17., csütörtök
Begyulladva
Tegnapi dokizás eredménye: fülgyulladás a múlt, tüdőgyulladás a jelen...
A házidoki szerint az ügyeleten rossz antibiotikumot írtak ki, így a gyulladás lehúzódott a gyerek tüdejére. (gondolom, azért annyira nem rosszat, hogy a bélflórát ne irtotta volna ki...)
Most új antibio, a jól ismert hörgőtágító (alias dopping), és hétfőn újra ráhallgat.
Ma már mehettem volna dolgozni, de kollégák extra jófejségből mondták, hogy nehogymááá' a gyereknek mellettem a helye, vagy nekem mellette, szóval maradjak itthon.
Mivel betegállományba nem mentem el, így a hét mérlege -18 óra...már tervezem a hétvégi programokat, hogy ezt behozzam...
Begyulladtam.
A házidoki szerint az ügyeleten rossz antibiotikumot írtak ki, így a gyulladás lehúzódott a gyerek tüdejére. (gondolom, azért annyira nem rosszat, hogy a bélflórát ne irtotta volna ki...)
Most új antibio, a jól ismert hörgőtágító (alias dopping), és hétfőn újra ráhallgat.
Ma már mehettem volna dolgozni, de kollégák extra jófejségből mondták, hogy nehogymááá' a gyereknek mellettem a helye, vagy nekem mellette, szóval maradjak itthon.
Mivel betegállományba nem mentem el, így a hét mérlege -18 óra...már tervezem a hétvégi programokat, hogy ezt behozzam...
Begyulladtam.
2011. március 16., szerda
Valamire való...
Ma van az első munkanapom.
Ma lenne az első munkanapom.
Benivel vasárnap ügyeletre kellett mennünk, annyira rosszul volt.
Középfülgyulladás.
Ma megyünk a háziorvoshoz, hogy ránézzen a fülére. És ma dől el, hogy holnap mehet-e már oviba. Én meg mehetek-e dolgozni.
Jelenleg nagyon küzd bennem a valamire való munkatárs a valamire való anyával.
A valamire való munkatárs nem jelent beteget az első munkanapján...sőt, igazából soha. Mindig szolgálatkész, segít a kollégáin, lehet rá számítani, megbízható, tervezhető.
A valamire való anya nem küldi betegen óvódába a gyerekét, sőt, hovatovább nem hagyja betegen másra a gyerekét, hanem mellette marad, ápolja, mert tudja, hogy a gyereknek rá van most a legnagyobb szüksége.
Harc van. Kompromisszum kellene, amit egyenlőre esélytelennek látok.
Tudom, hogy a valamirevaló anya fog nyerni és társul szegődik mellé egy semmirekellő munkatárs. Azt, hogy ezt a munkahelyem mennyi ideig tolerálja...nos a jövő zenéje.
Valamirevaló feleségnek is jó lenne lenni, csak nem tudom, hogy az még hova fér(hetne) el bennem.
(nemtudom feltűnt-e, de ez most egy síróspicsogós poszt...:) van ilyen is. )
Ma lenne az első munkanapom.
Benivel vasárnap ügyeletre kellett mennünk, annyira rosszul volt.
Középfülgyulladás.
Ma megyünk a háziorvoshoz, hogy ránézzen a fülére. És ma dől el, hogy holnap mehet-e már oviba. Én meg mehetek-e dolgozni.
Jelenleg nagyon küzd bennem a valamire való munkatárs a valamire való anyával.
A valamire való munkatárs nem jelent beteget az első munkanapján...sőt, igazából soha. Mindig szolgálatkész, segít a kollégáin, lehet rá számítani, megbízható, tervezhető.
A valamire való anya nem küldi betegen óvódába a gyerekét, sőt, hovatovább nem hagyja betegen másra a gyerekét, hanem mellette marad, ápolja, mert tudja, hogy a gyereknek rá van most a legnagyobb szüksége.
Harc van. Kompromisszum kellene, amit egyenlőre esélytelennek látok.
Tudom, hogy a valamirevaló anya fog nyerni és társul szegődik mellé egy semmirekellő munkatárs. Azt, hogy ezt a munkahelyem mennyi ideig tolerálja...nos a jövő zenéje.
Valamirevaló feleségnek is jó lenne lenni, csak nem tudom, hogy az még hova fér(hetne) el bennem.
(nemtudom feltűnt-e, de ez most egy síróspicsogós poszt...:) van ilyen is. )
2011. március 15., kedd
Ha újra kezdhetném...
"Ha megkérdeznéd, hogy mit nem mondtam el?
Van-e még szó, amit mondani kell?
Van-e még szó, kimondható?
Ha megkérdeznéd, csak annyit mondanék..."
Republic
Ezzel a bloggal feltett szándékom (volt), hogy amennyire tőlem telik segítek azoknak az anyukáknak és apukáknak akiknek dongalábas babát adott az Ég.
Persze azóta ezer szálat felvettem és letettem már, de ez a törekvés mindig ott munkál bennem.
Kedves ismeretlen ismerős!
Amikor Benedek megszületett és megtudtam, hogy dongalábas egyből az internetre szabadultam. Szerettem volna történeteket olvasni igazi emberekről akiknek ugyanez a problémája. Találtam is, sokat, sokfélét. Meg orvosi lapokat és könyveket is. Meg tapasztalatokat, érzéseket, véleményeket. Ez segített egy kicsit elindulni, rátalálni az útra, ami nekünk adatott.
Nem mondom, hogy mi a legjobb utat választottuk, csak egyet a sok közül. Mint az élet minden területén sajnos itt is sok mindenben a pénz dönt. Íme az én tudásom, amit 2 év és 9 hónap alatt összegyűjtöttem.
A dongaláb kialakulásának oka lehet:
1. genetikai eredetű (nem csinálnak genetikai vizsgálatot automatikusan, viszont, ha a családban már előfordult, akkor egyértelmű, illetve akkor is erre gyanakszanak, ha más fejlődési rendellenességgel együtt fordul elő pl. farkastorok)
2. ún. kényszertartás (tehát a méhen belüli, szűk hely miatt kialakuló rendellenes lábtartás) Tapasztalatom szerint, az 1. pontban felsorolt két lehetőségen kívül minden dongalábat kényszertartás miatt kialakult rendellenességnek titulálnak.
Nálunk nem volt genetikai vizsgálat (még). Így abban sem tudok segíteni, hogy hol vizsgálnak erre.
Szülés után nagyon fontosnak tartom, hogy azonnal kezdjük meg a láb tornáztatását, nyújtását. Ez tulajdonképpen abból áll, hogy a lábfejet ami befelé lefelé áll szépen finoman, óvatos mozdulatokkal próbáljuk kifelé felfelé mozgatni, nyújtani. Ez azért fontos (szerintem), mert mi a születés utáni 4. napon kaptuk meg az első gipszsinünket, ami tulajdonképpen egy normál helyzethez (hasonló) állapotba húzza a kicsi lábát. Nem mindegy (egyáltalán), hogy mi azalatt a négy nap alatt mennyit tudunk lazítani, nyilván ez a gipszelés utáni napok elviselését könnyíti.
Kezelés:
Mint írtam, tudomásom szerint mindenkit gipszelnek először. Ez egy combközépig érő derékszögben hajlított gipszcsizma lesz. Ami jelentősen nehezíti a pelenkázást, nagyon kell figyelni, hogy a pisi-kaki ne folyjon a csizmába, mert ez ugye felmarhatja a kicsi bőrét. (ezt mi úgy csináltuk, hogy Benit az ölembe fogtam kakiláskor, mintegy "biliző helyzetben", tehát a hátát a mellkasomnak támasztva, a karomon ültetve.
A gipszváltások általában 2 hetente vannak. Nálunk úgy volt, hogy pénteken levették és hétfőn kapta a következőt.
A fürdés a másik ami nehezített. Ezt mi úgy csináltuk, hogy egy pelenkázólapra fektetve áttörölgettem nedves pelussal esténként. Nyilván a gipszmentes napokra ez nem vonatkozott.
A gipszelés nálunk Beni 9 hónapos koráig tartott. Ez az ún. konzervatív kezelés.
Itt, ha újra játszhatnám mindenképpen változtatnék. Van ugyanis egy modernebb eljárás, ami abból áll, hogy a gyerek 2-3 hónapos korában egy kisműtéttel meghosszabbítják az Achillest-ínt.
Tudtam erről az eljárásról, azért nem léptük meg, mert az akkori kezelőorvosunk egyértelműen azt mondta, hogy olyan szépen javul a Beni lába, hogy felesleges "kaszabolni".
Beni 8 hónapos korában állt fel....a bokájára. Amikor rákérdeztem az orvosnál, hogy ezt mégis hogy gondolja, akkor azt mondta, hogy nem probléma, majd a gipszben nem fog felállni...
Én azt gondolom, hogy ha 3 hónap alatt nem javul annyit a kicsi lába, hogy a gipszelés elhagyható legyen, akkor ez a kisműtét a jó út.
Nyilvánvalóan altatás meg műtét, ezt senki sem szeretné, viszont esélyt kap a gyerek a "normális" mozgásfejlődésre.
Kisműtétből lehet több is. Mind-mind 1-1 pontszerű heggel jár, ami szinte láthatatlan. (erre azért lehet szükség, mert a baba növekedésével nem biztos, hogy az Achilles tudja a tempót tartani).
A kezelés helye nagyon fontos. Ha újra kezdhetném, akkor én először mindenképpen Pestre vinném a gyereket. Itt játszik fontos szerepet a pénz...Egy újszülöttel az ember nem vonatozik...
Egy vidéki városban jó esetben 5 év alatt látnak annyi dongalábat mint egy fővárosi kórházban 1 nap alatt. Egyáltalán nem mindegy. (mi Tatabányán kezdtünk, és itt is maradtunk 9 hónapig. Ez most innen visszanézve rossz döntésnek bizonyult.)
Mégis azt mondom, hogy a legfontosabb része a kezelésnek a gyógytorna. (minél több szakembernél) Minden napi szokássá kell, hogy váljon, az anyának is. Ez szerintem a gyerek serdülőkoráig elkísér majd minket. (én legalábbis nem látom hamarabb a végét). Érdemes kialakítani, hogy pontosan mikor van torna, így ez annyira rutinszerűvé válik majd nekünk és nekik is, mint pl. a pelenkázás.
Valamint ezt kiegészítendő fontos az éjszakai sín is. (egy kisbaba a napjának több mint felét alvással tölti, nyilván alvás közben a számára legkényelmesebb pózt felvéve...ami ellenünk dolgozik). A gyógytorna az aktív kezelés a sín pedig a passzív. Mindkettőre szükség van (még akkor is, ha a gyógytornászok szeretik a passzív részt elértékteleníteni).
Első körben ennyi. Folyt. köv.
Van-e még szó, amit mondani kell?
Van-e még szó, kimondható?
Ha megkérdeznéd, csak annyit mondanék..."
Republic
Ezzel a bloggal feltett szándékom (volt), hogy amennyire tőlem telik segítek azoknak az anyukáknak és apukáknak akiknek dongalábas babát adott az Ég.
Persze azóta ezer szálat felvettem és letettem már, de ez a törekvés mindig ott munkál bennem.
Kedves ismeretlen ismerős!
Amikor Benedek megszületett és megtudtam, hogy dongalábas egyből az internetre szabadultam. Szerettem volna történeteket olvasni igazi emberekről akiknek ugyanez a problémája. Találtam is, sokat, sokfélét. Meg orvosi lapokat és könyveket is. Meg tapasztalatokat, érzéseket, véleményeket. Ez segített egy kicsit elindulni, rátalálni az útra, ami nekünk adatott.
Nem mondom, hogy mi a legjobb utat választottuk, csak egyet a sok közül. Mint az élet minden területén sajnos itt is sok mindenben a pénz dönt. Íme az én tudásom, amit 2 év és 9 hónap alatt összegyűjtöttem.
A dongaláb kialakulásának oka lehet:
1. genetikai eredetű (nem csinálnak genetikai vizsgálatot automatikusan, viszont, ha a családban már előfordult, akkor egyértelmű, illetve akkor is erre gyanakszanak, ha más fejlődési rendellenességgel együtt fordul elő pl. farkastorok)
2. ún. kényszertartás (tehát a méhen belüli, szűk hely miatt kialakuló rendellenes lábtartás) Tapasztalatom szerint, az 1. pontban felsorolt két lehetőségen kívül minden dongalábat kényszertartás miatt kialakult rendellenességnek titulálnak.
Nálunk nem volt genetikai vizsgálat (még). Így abban sem tudok segíteni, hogy hol vizsgálnak erre.
Szülés után nagyon fontosnak tartom, hogy azonnal kezdjük meg a láb tornáztatását, nyújtását. Ez tulajdonképpen abból áll, hogy a lábfejet ami befelé lefelé áll szépen finoman, óvatos mozdulatokkal próbáljuk kifelé felfelé mozgatni, nyújtani. Ez azért fontos (szerintem), mert mi a születés utáni 4. napon kaptuk meg az első gipszsinünket, ami tulajdonképpen egy normál helyzethez (hasonló) állapotba húzza a kicsi lábát. Nem mindegy (egyáltalán), hogy mi azalatt a négy nap alatt mennyit tudunk lazítani, nyilván ez a gipszelés utáni napok elviselését könnyíti.
Kezelés:
Mint írtam, tudomásom szerint mindenkit gipszelnek először. Ez egy combközépig érő derékszögben hajlított gipszcsizma lesz. Ami jelentősen nehezíti a pelenkázást, nagyon kell figyelni, hogy a pisi-kaki ne folyjon a csizmába, mert ez ugye felmarhatja a kicsi bőrét. (ezt mi úgy csináltuk, hogy Benit az ölembe fogtam kakiláskor, mintegy "biliző helyzetben", tehát a hátát a mellkasomnak támasztva, a karomon ültetve.
A gipszváltások általában 2 hetente vannak. Nálunk úgy volt, hogy pénteken levették és hétfőn kapta a következőt.
A fürdés a másik ami nehezített. Ezt mi úgy csináltuk, hogy egy pelenkázólapra fektetve áttörölgettem nedves pelussal esténként. Nyilván a gipszmentes napokra ez nem vonatkozott.
A gipszelés nálunk Beni 9 hónapos koráig tartott. Ez az ún. konzervatív kezelés.
Itt, ha újra játszhatnám mindenképpen változtatnék. Van ugyanis egy modernebb eljárás, ami abból áll, hogy a gyerek 2-3 hónapos korában egy kisműtéttel meghosszabbítják az Achillest-ínt.
Tudtam erről az eljárásról, azért nem léptük meg, mert az akkori kezelőorvosunk egyértelműen azt mondta, hogy olyan szépen javul a Beni lába, hogy felesleges "kaszabolni".
Beni 8 hónapos korában állt fel....a bokájára. Amikor rákérdeztem az orvosnál, hogy ezt mégis hogy gondolja, akkor azt mondta, hogy nem probléma, majd a gipszben nem fog felállni...
Én azt gondolom, hogy ha 3 hónap alatt nem javul annyit a kicsi lába, hogy a gipszelés elhagyható legyen, akkor ez a kisműtét a jó út.
Nyilvánvalóan altatás meg műtét, ezt senki sem szeretné, viszont esélyt kap a gyerek a "normális" mozgásfejlődésre.
Kisműtétből lehet több is. Mind-mind 1-1 pontszerű heggel jár, ami szinte láthatatlan. (erre azért lehet szükség, mert a baba növekedésével nem biztos, hogy az Achilles tudja a tempót tartani).
A kezelés helye nagyon fontos. Ha újra kezdhetném, akkor én először mindenképpen Pestre vinném a gyereket. Itt játszik fontos szerepet a pénz...Egy újszülöttel az ember nem vonatozik...
Egy vidéki városban jó esetben 5 év alatt látnak annyi dongalábat mint egy fővárosi kórházban 1 nap alatt. Egyáltalán nem mindegy. (mi Tatabányán kezdtünk, és itt is maradtunk 9 hónapig. Ez most innen visszanézve rossz döntésnek bizonyult.)
Mégis azt mondom, hogy a legfontosabb része a kezelésnek a gyógytorna. (minél több szakembernél) Minden napi szokássá kell, hogy váljon, az anyának is. Ez szerintem a gyerek serdülőkoráig elkísér majd minket. (én legalábbis nem látom hamarabb a végét). Érdemes kialakítani, hogy pontosan mikor van torna, így ez annyira rutinszerűvé válik majd nekünk és nekik is, mint pl. a pelenkázás.
Valamint ezt kiegészítendő fontos az éjszakai sín is. (egy kisbaba a napjának több mint felét alvással tölti, nyilván alvás közben a számára legkényelmesebb pózt felvéve...ami ellenünk dolgozik). A gyógytorna az aktív kezelés a sín pedig a passzív. Mindkettőre szükség van (még akkor is, ha a gyógytornászok szeretik a passzív részt elértékteleníteni).
Első körben ennyi. Folyt. köv.
2011. március 12., szombat
Beszoktatás utózönge
A tegnapi nap nehezebbre sikerült, mint az elmúlt két hét. Már reggel jött a nyüffögés, "anya nem akarok oviba menni"...szelíd rábeszélésre ez finomult kissé, "jó, menjünk, de maradj ott velem".
(Már egész konkrétan kezdtem megijedni, hogy egyedül ezen az egész világon csak az én gyerekemnek lett 2 év 9 hónap alatt annyira elege az anyjából, hogy zokszó nélkül menekül a közösségbe.)
Reggel gond nélkül elengedett, délig nem is volt semmi fennakadás, de a déli alvásnál pityeregni kezdett (csendesen, magában). Isten látja lelkem, hogy nem én (mi) neveltük bele ezt az elfojtós taktikát. Ha elesik és megüti magát sem az van, hogy "katonadolog", hanem megbeszéljük, fáj, nagyon fáj, megpuszilom, meggyógyítom stb. (egész gyerekkorom a "nemfááájjaaaz" jegyében telt...fejemben a fejszével is ezt hallgat(hat)tam volna, kiráz tőle a mai napig a hideg). Szóval ez a csendes pityergés valami öröklött valami lehet, mert apja is anyja is csendben szenvedős. (anyja küzd a kitárulkozós szenvedésért, többek között a blogon).
Szóval csendben pityergett, délután "buli" volt, valamiféle szülői értekezlet, ahová mi szülők összedobtuk a sütiket, ittunk teát, beszélget(het)tünk (volna)...ha nem utálnám majdnem az összes szülőtársamat...komolyan, eddig nem tudtam, hogy ennyire kritikus vagyok, de ezek egyszerűen baromi gázosak (tisztelet a kivételnek).
Két kiragadott példa, egyik anyuka mellett a gyerek egy figyelmeztető szó nélkül nyálazhatta össze a nagy közös kukis tálban az összes kukit...én eddig azt hittem engedékeny vagyok, de az, hogy annyira sz.rjak bele a többi gyerekbe, és hogy simán megengedjem, hogy az enyém az összes kukit összedíbolja, míg a többiek nyálcsorgatnak érte...hát komolyan...
Másik díszpinty meg hangosan ecsetelte, hogy valami csodaszirupot ad a lányának (az elejéről lemaradtam, gondolom nem homeos, de még ha az lenne is nagyon gáz) ami "mintha nem is a te gyereked volna" úgy megváltoztatja a csemetét, "belövi" mondja ő...hát báááázmeg, minek szültél akkor, ha már 3 évesen is ahelyett, hogy feltétel nélkül SZERETNÉD, feltételekhez kötöd az elfogadásodat. Méghozzá ahhoz, hogy jól be legyen "lőve" és mintegy delíriumban üljön vagy autómatice csinálja amit mondasz... ez annyira kiverte a biztosítékot, hogy olyan nyílt utálattal néztem ezeknek a barmoknak a szemébe, hogy konkrétan a gyerekemen kívül nem igen szólt senki hozzám. Aztán alkalomadtán távoztunk, én kiakadva, Beni meg kialvatlanul.
Az éjjel kritikán aluli, ordítós, félóránként felsírós, torok (fül?)fájós, igazán megijesztős volt.
Ma lélekápolás, családozás, sok-sok testkontaktus, összebújvameseolvasás, nagy kirándulás, futkosás, napozás, bicózás.
Hát így.
2011. március 10., csütörtök
Első pofon
Ma volt az első ottalvós napunk. Hatalmas önuralmat tanúsítván, ma csak kétszer telefonáltam :)
Gond nélkül engedett el reggel, jól evett, délután több mint két órát aludt.
Háromkor rohantam hozzá. Az óvónéni mondta, hogy egy kis karmolás van az arcán, az udvari bejövetel után ő hamarabb végzett az öltözéssel és a csoportszobába ment, onnan jött ki pár perc múlva úgy, hogy fogta az arcát. Az óvónéninek azt mondta, hogy elesett.
Nekem meg itthon az esti alvásnál elsuttogta, hogy az egyik kislány megütötte. Kérte, hogy vigasztaljam meg. Mondjuk nekem ennyi kellett, hogy bőgni kezdjek, azóta is ennek a hatása alatt vagyok.
Aki anya, az egészen biztosan tudja, hogy mi jár most a fejemben.
Aki meg (még) nem anya, annak nem tudom ezt elmagyarázni, úgy, hogy ti is értsétek/megértsétek.
Mindenesetre ma megtapasztaltam, hogy az "ölni tudna a gyerekéért" az nem egy költői túlzás.
Biztos ez is jó valamire...
Gond nélkül engedett el reggel, jól evett, délután több mint két órát aludt.
Háromkor rohantam hozzá. Az óvónéni mondta, hogy egy kis karmolás van az arcán, az udvari bejövetel után ő hamarabb végzett az öltözéssel és a csoportszobába ment, onnan jött ki pár perc múlva úgy, hogy fogta az arcát. Az óvónéninek azt mondta, hogy elesett.
Nekem meg itthon az esti alvásnál elsuttogta, hogy az egyik kislány megütötte. Kérte, hogy vigasztaljam meg. Mondjuk nekem ennyi kellett, hogy bőgni kezdjek, azóta is ennek a hatása alatt vagyok.
Aki anya, az egészen biztosan tudja, hogy mi jár most a fejemben.
Aki meg (még) nem anya, annak nem tudom ezt elmagyarázni, úgy, hogy ti is értsétek/megértsétek.
Mindenesetre ma megtapasztaltam, hogy az "ölni tudna a gyerekéért" az nem egy költői túlzás.
Biztos ez is jó valamire...
2011. március 9., szerda
Kontroll
Tegnap Pécsen voltunk. A doki elégedett volt a Beni lábával (mi is azok vagyunk).
Feladatok:
-peroneus erősítés ezerrel
-úszás
-nyáron sok mezítlábazás (homokon, kavicson, füvön)
A hátrahajló térd szerinte nem vészes (nyilván ő is tudja, hogy a járógipszes kiterhelés következménye). Ezzel kapcsolatban majd még adós vagyok egy bejegyzéssel.
Szeptemberben re.
Beszoktatás:
Eddig 0 azaz nulla könnycseppel ment minden. Úgy is mondhatjuk, ment mint a karikacsapás. Ezzel kapcsolatban rengeteg teóriám van, hogy miért megy ez nekünk nagyon jól. De ezek találgatások. Egészen biztosra nem tudok semmit állítani, így inkább ki is hagyom a nagy elméleteim boncolgatását.
A beszoktatásnak mi a humánusabb módozatát választottuk, amikor is kis adagokban nő az az idő, amit távol töltünk egymástól.
A puszta tények tehát a következőek:
márc. 1.--délig voltunk, végig együtt. B. sokat játszott a gyerekekkel, gyakran megkeresett a szemével, de alapjában nem rajtam "lógott".
márc. 2. --Győrben voltunk, oviban nem.
márc. 3. -- reggel mentünk, "szokásos" barátkozás. Majd úgy alakult, hogy aznap tudtam meg, hogy kérnek be a csoportba lázcsillapítót. Megkérdeztem a Benit, hogy mit szólna, ha kiugranék a gyógyszertárba egy kicsit. "Menjél". Így bő fél órát már egyedül maradt a csoportban. Délig voltunk.
márc. 4. --felbátorodtam. Ha ez tegnap ilyen jól ment, akkor akár el is kezdhetjük ezt az időt nyújtani. Próbálkozzunk...simán elengedett, Kb. 1 órát távol voltam. Szintén délig voltunk.
márc. 7. --úgy terveztem, hogy reggel maradok kicsit "bemelegedni" a Benivel, majd megpróbálok eljönni. Na, reggel már egyedül rohant be a csoportba, aztán meg amikor bementem utána kb. le se sz.rt. Úgyhogy elköszöntem, és délig otthagytam. (egész délelőtt kínok kínja között vergődve voltam, de megálltam, hogy csak egyszer telefonáljak :D) Délre mentem, együtt voltunk a déli ceremóniánál, alvásnál. Sokat kérdezett, (miért így megy itt?, mi lesz ezután? stb.) Délután 4kor jöttünk el.
márc. 8. --Pécsen voltunk.
márc. 9. --Győrben voltunk.
Eddig ennyi. Csütörtökön már megpróbálom egész napra otthagyni. Erre sokat készülünk. Beszélgetünk róla. Láthatóan nem hatja meg a dolog. Aztán majd kiderül. :)
Feladatok:
-peroneus erősítés ezerrel
-úszás
-nyáron sok mezítlábazás (homokon, kavicson, füvön)
A hátrahajló térd szerinte nem vészes (nyilván ő is tudja, hogy a járógipszes kiterhelés következménye). Ezzel kapcsolatban majd még adós vagyok egy bejegyzéssel.
Szeptemberben re.
Beszoktatás:
Eddig 0 azaz nulla könnycseppel ment minden. Úgy is mondhatjuk, ment mint a karikacsapás. Ezzel kapcsolatban rengeteg teóriám van, hogy miért megy ez nekünk nagyon jól. De ezek találgatások. Egészen biztosra nem tudok semmit állítani, így inkább ki is hagyom a nagy elméleteim boncolgatását.
A beszoktatásnak mi a humánusabb módozatát választottuk, amikor is kis adagokban nő az az idő, amit távol töltünk egymástól.
A puszta tények tehát a következőek:
márc. 1.--délig voltunk, végig együtt. B. sokat játszott a gyerekekkel, gyakran megkeresett a szemével, de alapjában nem rajtam "lógott".
márc. 2. --Győrben voltunk, oviban nem.
márc. 3. -- reggel mentünk, "szokásos" barátkozás. Majd úgy alakult, hogy aznap tudtam meg, hogy kérnek be a csoportba lázcsillapítót. Megkérdeztem a Benit, hogy mit szólna, ha kiugranék a gyógyszertárba egy kicsit. "Menjél". Így bő fél órát már egyedül maradt a csoportban. Délig voltunk.
márc. 4. --felbátorodtam. Ha ez tegnap ilyen jól ment, akkor akár el is kezdhetjük ezt az időt nyújtani. Próbálkozzunk...simán elengedett, Kb. 1 órát távol voltam. Szintén délig voltunk.
márc. 7. --úgy terveztem, hogy reggel maradok kicsit "bemelegedni" a Benivel, majd megpróbálok eljönni. Na, reggel már egyedül rohant be a csoportba, aztán meg amikor bementem utána kb. le se sz.rt. Úgyhogy elköszöntem, és délig otthagytam. (egész délelőtt kínok kínja között vergődve voltam, de megálltam, hogy csak egyszer telefonáljak :D) Délre mentem, együtt voltunk a déli ceremóniánál, alvásnál. Sokat kérdezett, (miért így megy itt?, mi lesz ezután? stb.) Délután 4kor jöttünk el.
márc. 8. --Pécsen voltunk.
márc. 9. --Győrben voltunk.
Eddig ennyi. Csütörtökön már megpróbálom egész napra otthagyni. Erre sokat készülünk. Beszélgetünk róla. Láthatóan nem hatja meg a dolog. Aztán majd kiderül. :)
2011. március 1., kedd
Beszok(p)tatás
Totál kész vagyok. Kénytelen vagyok megszokni (18 év felettiek értsék úgy: beszopni), hogy Beni már nem az én szoknyám peremén szeret a legjobban kapirgászni....de azért az hót' nagy mázli, hogy még ott is. Kéne nekem valami durva uszályos cucc.
Így a káposzta is megmaradna (értsd Beni) és a kecske is jóllakna (értsd:én).
Azt, hogy ezt a blog túléli-e, majd meglátjuk... Vagy nem :)
Isten Belétek szeretteim :)
2011. február 23., szerda
Gondolatilag
Szeretem a kínai kaját. Éppen ezért szeretem a V-gyalumat is...bár többek szerint nekem soha nem kellene szúró-vágó szerszámot a kezembe vennem. Mondjuk a többek nem tudják, hogy még minden ujjam megvan.
Szóval éppen gyalulom a káposztát, amikor bevillan. Az a borotvaéles háromszög a húsomba mélyed, szétkaszabol vér-veríték stb. Egy századmásodperc az egész. Csak egy gondolat, egy "mi lenne ha" féle hülyeség. El is hessegetem, odafigyelek, dehogy vág meg. Tök szuper dolog ez a ketyere, csak óvatosan kell használni....és én ezentúl majd még jobban odafigyelek.
És akkor a következő mozdulatnál....nem annyira durván, mint ahogy azt elképzeltem, de azért mégis. Éppen akkor.
A gondolat teremtő ereje.
Most szeretném kijelenteni, hogy NEM AKAROM TUDNI, hogy hova lett az a rengeteg autóbalesetes flaschem ami a többsávos útátkeléseknél elkap.
2011. február 22., kedd
Pötörke
Szombaton táncházba voltunk hivatalosak. Az a remek az egészben, hogy Benit kettő dolog hozza 100%-osan lázba (a traktorokon, kukásautókon és Elmon kívül).
1. a tánc
2. az élőzene
A tánc szeretetét tőlem örökölte. Soha nem tanultam táncolni (mondjuk akartam...pénzpénzpénz), de nagyon szeretek.
A zene szeretetét meg az apukájától. Halál komolyan mondja nekem reggelente, mikor én félkómásan a kávémat szürcsölöm hogy: "most Mozartra hintázzunk" emellett a Mezzo TV az alap. Olyan hangszereket tud első blikkre mint citera, nagybőgő, cselló, lant. (Ezt nem izzasztó többórás memoriterek eredményeként....annál is inkább, mert ezeket a hangszereket magam is nagy üggyel-bajjal ismerem fel). Egyszerűen meglátta, megkérdezte, elmondtam, azóta tudja.
Szóval sokat vártunk, és sokat is kaptunk. Most azt nem fogom részletezni, hogy tátva maradt a szánk, hogy milyen sokan vagyunk, meg hogy ez az egész muri ingyenes kézművessarkostól, táncházastól, vendégváró asztalostól.
Rengeteg gyerek, és fiatal pár volt, tényleg úgy nézett ki, hogy lassan-lassan el sem férünk ebben a nagy teremben.
Mi együtt érkeztünk egy öreg házaspárral. Olyan mosolyogni való fajtával. Kézenfogva totyogtak befelé, a néni kezében egy reklámszatyorban egy tepsi sütemény. Aranyosak voltak. Olyanok, akikre, ha ránézel, akkor azt mondod "Istenem, de szeretnék ÍGY kézenfogva menni a férjemmel 50 éves házasság után"
Megfigyeltem, hogy kétféle öreg ember van. Van a "büdös" fajta. Akinek megsavanyodott a túró a szájában. Ettől van olyan csípős szaga. Nem szeretsz a közelében lenni, mert belőle egyetlen dolog árad: a halálfélelem.
És van az a "bölcs öreg" fajta. Aki mellett jó lenni. Jó odakucorodni a lábához, hogy ő fontos és érdekes dolgokról beszéljen neked. Jó nézni, ahogy TANÍT. Nem a szavaival, hanem az életével.
Érzed, hogy nem fél sem a haláltól sem semmitől, mert nincs mitől félnie. Amikor eljön a nap, ő nyugodtan el tud számolni az életével. Fillérre pontosan.
Egyszerűen csak él, addig míg adatott neki és Boldog. Ott ahol van és úgy ahogy van. Plazmatévé, négykerékmeghajtásos terepjáró és memóriamatrac nélkül.
No, ez az öreg házaspár ilyen volt. A néni szeretettel kipakolta a tepsi süteményét, majd leültek egymás mellé kézenfogva és nézték a gyerekeket. Mosolyogtak, néha megsimogattak 1-1 kobakot. Aztán mikor az egész tepsi sütemény elfogyott akkor szépen lassan hazaindultak.
Úgy ahogy jöttek.
Kézenfogva.
2011. február 18., péntek
Egy baromi ronda díj
Édes jó mutteranyám ajándékozott meg ezzel a díjjal. Eszerint kreatív blogger vagyok...jó tudni, eddig azt se tudtam magamról, hogy "blogger" vagyok...
Hát ez a díj mondjuk nem szép (lásdmintfent). Finoman szólva. Két tök egyforma glóbuszfejű ufo fog kezet egymással 1-1 laptopból kinyúlva. Jó az mondjuk tény, hogy modern, viszont "művészinek" egyáltalán nem nevezhető. Meg elvontnak se. Viszont aranyozott...
Meg nem is az a lényeg, hogy milyen, mert ugye, ha Luca egy rothadt almát dobott volna felém kiabálva, hogy "kreatívbloggervagyanyám!" az művészi lett volna, meg egyedi is...és nem kevésbé tett volna boldoggá. Egyszómintszáz itt a gesztus értékelendő, amit én NAGYONSZÉPENKÖSZÖNÖKEZÚTONIS!
Most meg az a feladat, hogy megnevezzek 7 blogot, akiknek továbbadom ezt a baromi ronda díjat...szeretettel.:)
1. Természetesen mutterjóanyámnak. Szeretem ezt a nőt, meg az egész családját. Erre úgy jöttem rá, hogy tavaly nyáron, mikor éppen bulizhatnékom volt komolyan fontolgattam, hogy meghívom PUF koncertre a Zöld Pardonba. Végül nem tettem, mert őrültnek nézett volna, hogy egy ismeretlen nő, aki titokban olvasgatja a blogját randevúra hívja. De ezt a titkokon kívül is elárulhatom Luca, hogy Veled bármikor mennék bárhová. De komolyan.
2. Pontosan tegnap óta szerepel a repertoáromban. Harminc a fészbúkon terjed egy másnapos posztjával. Lehengerlő. Aztán tegnap több bejegyzést is olvastam tőle és naaaagyon tetszik. Pont ahogy szeretem se túl sós se túl édes, kicsit keserű és nagyonnagyon savanyú.
3. A harmadik kitroka blogja. Kit nagyon édes. Nagyon tud "picsáskodni" ezt tőle idéztem. Szóval ez a szupcsimupcsi, puszcsi, édibédi stb. csaj, aki emellett nagyon jó anyuka, feleség meg nő meg minden. Szeretem olvasni, mert nála mindig olyan szép az élet.
4. Linabarátnőm. Mit is mondhatnék...28 éve ismerem. Régesrégen (amikor még a hormonok nem zavartak bele az életünkbe) megbeszéltük, hogy egy albérletben fogunk lakni hárman csajok és úgy élünk mint a Jóbarátokban. Azóta ő Münchenben él, én Tatán, Nórabarátnőm az egyetlen, aki hazaköltözött a Sechelles-szigetekről Józsára (szülőfalunk), azért, hogy beteljesedjen az ígéretünk. (a hülyéket mondjuk mindigis vonzottam).
5. Rusy. Őt is a fórumról ismerem. Szeretem, hogy olyan elhivatott anyaságban is és szakmában is (biztos feleségként is, de úgy nem ismerem). Nagyon jó szakembernek tartom (ismeretlenül is), többször kértem már tőle tanácsot, és ő mindig nagyon jó szívvel segített. Valahogy (megmagyarázhatatlan számomra) sorsközösséget érzek vele.
6. Szirka. Egy nagyon édes család, szintén. Egy Down-os kislány mindennapjai. Náluk azt érzem, hogy a hétfejűsákánnyal is szembeszállnak, hogy a lánykának mindene meglegyen. Ezt az erőt és egységet nézem náluk minden egyes nap őszinte csodálattal.
7. Phoenix. Számomra hihetetlen nő, asszony.... Kollégák voltunk (vagyunk). Éveken keresztül ismertük egymást. És mégis őszintén mondhatom, hogy igazán akkor kezdtem megismerni, amikor "blogtársak" lettünk. Nagyon mély és érzékeny teremtés, aki számtalanszor építette újra a romokból az életét, önmagát, a lelkét a gondolatait.
Éshát betelt a hét hely. De az oldalvást szereplő összes blogot olvasom valamiért. Nekik is ajánlom szeretettel!
Most jön a legizgalmasabb rész számomra...7 titok:)
1. A férjemet egy cseten ismertem meg. Egyikünk sem párt keresni ment oda, lévén mindketten kapcsolatban éltünk. (Azóta, hogy őt megismertem nem csetelek, sohasem.)
2. Későn érő típus vagyok, 17 éves koromig senki (én magam se) egy fabatkát sem adott volna azért, hogy leérettségizem. Egy nap találkoztam a Felettes Énemmel, onnantól fogva az osztályelső(k között) voltam.
3. Javíthatatlanul romantikus vagyok. Ha egy várromnál kirándulunk, múzeumban vagyunk akkor arról álmodozom, hogy ott én vagyok a várkirálykisasszony és éppen kilovagolni készülök...és eközben még egyszer sem voltam pestises.
4. Nem egyszer lettem szerelmes már (olvasás közben) irodalmi figurába. (filmsztárokba nem szoktam beleesni, mert nem látom olyan tisztán a lelküket). Ugyanilyen rajongást érzek 1-1 blogger iránt is (igen, nők is vannak köztük!...de egyikükkel sem smárolnék) :)
5. Életem első örök barátnőjét Kondás Lucának hívták. A szomszédunk volt, de 1985 körül elköltözött a családjával Amszterdamba. Egy ideig próbált velem levelezni (mivel megesküdtünk hogy írunk egymásnak), de én nem válaszoltam (mert fárasztott az írás...most ezt vezeklem). A kapcsolat megszakadt, azóta nem tudok róla semmit. Életem második örök barátnője Nóra, aki velünk szemben lakott. Őt először nagyon utáltam, mert megpróbálta elhóditani tőlem Lucát, azóta is csak azért tartom vele a kapcsolatot, hogy ezt megbosszuljam.
(és most született meg az elhatározás, azután, hogy ezt a posztot közzéteszem rákeresek Lucára a fészbúkon.)
6. Elsőszámú szeretetnyelvem a "testi érintés". A legutolsó meg az "elismerő szavak".
7. Államvizsga előtt majdnem kirúgtak a suliból, mert a vizsgabizottság egyik tagját nyíltan (értsd: előadáson, hangosan) lehülyéztem. Az a tanár, aki ezt meghallotta kiment, hogy behívja a lehülyézettet, aki azonban akkor már nem volt az épületben. Csak ezért van most diplomám.
Hát ennyi:)
2011. február 17., csütörtök
A lét elviselhetetlen könnyűsége
-Beni mit főzzek ma ebédre?.....tésztát, jön az unalomig ismert válasz.
Ezt a választ csak egyféleképpen lehet kikerülni, a jó kérdésválasztással.
pl. -Beni, eszünk tésztát ebédre?
-Mit főzzek ma ebédre? kérdezem a férjemet....valami egyszerűt és gyorsat, jön az unalomig ismert válasz.
Ezt a választ egyféleképpen lehet kikerülni, a jó kérdésválasztással.
pl. -János, jó lesz ebédre az a töltöttkáposzta amit még Karácsonykor fagyasztottam le?
-Mit főzzek holnap ebédre? kérdezem magamat az elalvás előtti félkómában....valami egészséges kellene, zsírszegény és szénhidrátszegény. Jó lenne valami húsmentes is...mostanában túl sok disznóhúst ettünk...Leves kell, mindannyian taknyosak vagyunk, a forró leves majd segít. Másodiknak meg...óó, mondjuk vitaminsaláta grillezett tintahalkarikákkal, teljeskiörlésű (házilag készített) pirított zsemlekockával. Valami sütemény is...csokis, azt szeretik...én majd nem eszem belőle...jön az unalomig ismert válasz. Ezt a választ egyféleképpen lehet kikerülni, a jó kérdésválasztással.
pl. -Hány órát akarsz holnap a konyhában tölteni kisanyám?
-Mit ettél ebédre? kérdezi délután a szomszéd néni Benit.
-Krumplit, jön az unalomig ismert válasz...
Ezt a választ csak egyféleképpen lehet kikerülni, a jó kérdésválasztással.
pl. -Beni, eszünk tésztát ebédre?
-Mit főzzek ma ebédre? kérdezem a férjemet....valami egyszerűt és gyorsat, jön az unalomig ismert válasz.
Ezt a választ egyféleképpen lehet kikerülni, a jó kérdésválasztással.
pl. -János, jó lesz ebédre az a töltöttkáposzta amit még Karácsonykor fagyasztottam le?
-Mit főzzek holnap ebédre? kérdezem magamat az elalvás előtti félkómában....valami egészséges kellene, zsírszegény és szénhidrátszegény. Jó lenne valami húsmentes is...mostanában túl sok disznóhúst ettünk...Leves kell, mindannyian taknyosak vagyunk, a forró leves majd segít. Másodiknak meg...óó, mondjuk vitaminsaláta grillezett tintahalkarikákkal, teljeskiörlésű (házilag készített) pirított zsemlekockával. Valami sütemény is...csokis, azt szeretik...én majd nem eszem belőle...jön az unalomig ismert válasz. Ezt a választ egyféleképpen lehet kikerülni, a jó kérdésválasztással.
pl. -Hány órát akarsz holnap a konyhában tölteni kisanyám?
-Mit ettél ebédre? kérdezi délután a szomszéd néni Benit.
-Krumplit, jön az unalomig ismert válasz...
2011. február 16., szerda
Játék
Rusy-t egy babás fórumról ismerem, közel egyidősek a gyerekeink (neki a harmadik nekem meg az egyetlen).
Izgalmas játékot hirdetett, amire először úgy gondoltam nem jelentkezem, mert nem szerettem volna csökkenteni a többiek esélyét. Nekem fiam van, traktor és kukásautó megszállott.
Aztán a tornán a Beni elkezdte ringatni az egyik kislány babáját. Olyan szeretettel beszélt hozzá és olyan finoman nyúlt a kis tömzsi kezével a műanyagfejhez, hogy elállt a lélegzetem.
Szóval pályázok, és Csilla jóvoltából lehet, hogy nyerek a Beninek egy szőke horgolt kisbarátot...mondjuk egy Benőt.
Kedves ismerőseim, játékra fel!
:)
Izgalmas játékot hirdetett, amire először úgy gondoltam nem jelentkezem, mert nem szerettem volna csökkenteni a többiek esélyét. Nekem fiam van, traktor és kukásautó megszállott.
Aztán a tornán a Beni elkezdte ringatni az egyik kislány babáját. Olyan szeretettel beszélt hozzá és olyan finoman nyúlt a kis tömzsi kezével a műanyagfejhez, hogy elállt a lélegzetem.
Szóval pályázok, és Csilla jóvoltából lehet, hogy nyerek a Beninek egy szőke horgolt kisbarátot...mondjuk egy Benőt.
Kedves ismerőseim, játékra fel!
:)
Örök körforgás
1. Utálom a februárt. Utálom, hogy jeges metsző szél fúj, hogy háromnegyed óráig tart reggel a felöltözés, hogy a vitaminkészleteim kimerültek, hogy a kezem olyan mint a smirglipapír. Utálom, hogy fáj a torkom és folyik az orrom.
2. A februári viszontagságokat ellensúlyozandó, sok és finom ám annál egészségtelenebb ételt főzök. Szeretem a sütő duruzsolását, szeretem, hogy kellemes meleg honol a konyhában, finom illatok kavarognak, összefut a nyál a számban a muffinok és pirított olajos magvak látványától.
3. Mivel február van (1. pont), a napi aerobik adagom kimerül abban, hogy 1-2 X megvakarom a fejem tetejét.
4. Mivel sokat eszem (2. pont) a téli fókahájam 70 %-át ebben a rövid, de igen utálatos hónapban szedem magamra.
5. A 2, 3, 4 pont folyományaként a ruhatáram nagy része szűk lesz rám, ebből következik a szokásos évi 6. pont.
6. Nincs egy göncöm!
7. Az 1, 3, 4, 5, 6 pont együttesen enyhe depresszióba taszít, ami abban merül ki, hogy egy tepsi süteménybe fejelgetve szidom magam, mert egy dagadt, egészségtelen, zsírosbőrű (és hajú!) elfusárált bridzsitdzsónsz vagyok.
8. Ezt az összes jelenlegi és volt ismerősömmel megosztom (mondjuk fészbúkon) akik vigasztalnak, hátbaveregetnek és azt hazudják, hogy nem is vagyok kövér (nagyon). A férjem rosszallóan csóválja a fejét, "ne légy ilyen gyerekes" mondja, miközben a 10. szelet csokoládés süteményt nyomja este 11 óra után magába, én éhes vagyok és totál igazságtalannak tartom a férjem anyagcseréjét!
9. Amikor megunom az önsajnálatot (ez az időpont érdekes módon egybeesik a fák rügyezésével, a hőmérséklet 10 fok felé emelkedésével és a tavaszi illatok beindulásával) lecsapom a fakanalat és őrült sportolásba és diétába kezdek.
10. Mire véget ér a fürdőruhaszezon egészen gatyába rázom magam...bár ezt mondjuk senki sem látja (a férjemen kívül...akit meg nem érdekel, szerinte februárban is ugyanilyen voltam).
11. A Karácsonyt végigböjtölöm, Szilveszterkor max. 1 pár virslit eszem. Januárban még tartom magam.
12. Utálom a februárt...
2011. február 15., kedd
A természet megoldja
A minap a Természetanya hihetetlen Bölcsességén gondolkoztam.
Lassan két éve és 8 hónapja vagyok gyermekkakival körbeburkolva (van amikor egy nap többel is), így úgy érzem ideje a székletről beszélgetnünk. (finnyások viszlát!)
Mint minden normális nő én sem kakilok SOHA. (Főleg meg nem idegen helyen). Nem termelődik bélgázom, soha nem büdös a szám és a lábam. Szóval tényleg, teljesen normálisan működöm.
Nyilvánvalóan azt elfogadom, hogy a körülöttem élők székelnek, de gyanítom ez valami korai szobatisztasági stressz (anyám szerint 9 hónaposan szobatiszta voltam !?!...jó, mondjuk anyám véleménye nem százas, szerinte én leszek amerika következő elnöke) én idegen helyen egyáltalán nem tudok alkotni. (idegen hely a saját wc-nken kívül minden).
Munkámból adódóan (pedagógus) viszont találkoztam már wc előtt gyermekkel, aki (ő biztosan nem volt 9 hónaposan szobatiszta) a lehető legtermészetesebb hangsúllyal kért meg arra, hogy töröljem ki a fenekét. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy ez másnak nem tabutéma, mondjuk azt nem mondom, hogy örömmel vetettem bele maga a munka sűrűjébe (:D), de azért megcsináltam.
Azon viszont végig gondolkoztam, hogy, ha lesz egy saját gyermekem, akkor hogy fogom nap mint nap a sz.rból kivakarni, lehetőleg ugye úgy, hogy ne okozzak végleges törést az életében és a lelkében, mert bokákolok vagy valami hasonló. Kijelenthetjük, hogy terhesen nem a szüléstől féltem, hanem a gyerekkakitól.
És itt jön a Természetanya zsenialitása. Komolyan mondom nem is csinálhatná szebben...
Az első gyerekkakik ugyanis teljesen szagtalanok. Kosztolányi színes álmából az okkersárga (mert tuti erről beszél a versben), nyilván mondjuk egyszer sem jutott eszembe, hogy egy napraforgót mázoljak vele a falra...de ez azt hiszem szerencse is. És bár jónéhányszor "kiszalad" a pelusból, az ember lánya csak összeteszi a kezeit és köszönetet mond, hogy bár a gyermek nyakig sz.ros, de legalább nem büdös.
Aztán az idő telik-múlik, a gyermek egyre durvábbakat nyom, és a látványelemek is igencsak megszaporodnak, de az ember még mindig hálás, mert igaz, hogy a gyerek büdös, de legalább minden a pelusban marad.
Aztán jön az igazi fejlődés. A bili. Mondjuk ezek a kakik már a legdurvább kategóriába tartoznak, de még mindig hálásak lehetünk, mert nincs szétkenődve 1-2-3 mozdulat és a gyermekpopsi patyolattiszta.
Szóval tényleg, szép lassan adagolva (szó szerint) kapjuk a kiképzést. És tényleg, szinte már a szemem se rebben, mikor gyermekem a bilibe tekintve azt mondja: "Nézd anya pillangókaki!" (tényleg olyan alakú volt). Most már büszkén elmondom, hogy bár a holdkaki, a csigakaki és a kígyókaki mindenkinek megy, ivadékom olyan remekművekkel örvendeztet meg mint pl. a mogyorókaki, a kulcskaki stb.
Igazán büszke vagyok rá!:)
Lassan két éve és 8 hónapja vagyok gyermekkakival körbeburkolva (van amikor egy nap többel is), így úgy érzem ideje a székletről beszélgetnünk. (finnyások viszlát!)
Mint minden normális nő én sem kakilok SOHA. (Főleg meg nem idegen helyen). Nem termelődik bélgázom, soha nem büdös a szám és a lábam. Szóval tényleg, teljesen normálisan működöm.
Nyilvánvalóan azt elfogadom, hogy a körülöttem élők székelnek, de gyanítom ez valami korai szobatisztasági stressz (anyám szerint 9 hónaposan szobatiszta voltam !?!...jó, mondjuk anyám véleménye nem százas, szerinte én leszek amerika következő elnöke) én idegen helyen egyáltalán nem tudok alkotni. (idegen hely a saját wc-nken kívül minden).
Munkámból adódóan (pedagógus) viszont találkoztam már wc előtt gyermekkel, aki (ő biztosan nem volt 9 hónaposan szobatiszta) a lehető legtermészetesebb hangsúllyal kért meg arra, hogy töröljem ki a fenekét. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy ez másnak nem tabutéma, mondjuk azt nem mondom, hogy örömmel vetettem bele maga a munka sűrűjébe (:D), de azért megcsináltam.
Azon viszont végig gondolkoztam, hogy, ha lesz egy saját gyermekem, akkor hogy fogom nap mint nap a sz.rból kivakarni, lehetőleg ugye úgy, hogy ne okozzak végleges törést az életében és a lelkében, mert bokákolok vagy valami hasonló. Kijelenthetjük, hogy terhesen nem a szüléstől féltem, hanem a gyerekkakitól.
És itt jön a Természetanya zsenialitása. Komolyan mondom nem is csinálhatná szebben...
Az első gyerekkakik ugyanis teljesen szagtalanok. Kosztolányi színes álmából az okkersárga (mert tuti erről beszél a versben), nyilván mondjuk egyszer sem jutott eszembe, hogy egy napraforgót mázoljak vele a falra...de ez azt hiszem szerencse is. És bár jónéhányszor "kiszalad" a pelusból, az ember lánya csak összeteszi a kezeit és köszönetet mond, hogy bár a gyermek nyakig sz.ros, de legalább nem büdös.
Aztán az idő telik-múlik, a gyermek egyre durvábbakat nyom, és a látványelemek is igencsak megszaporodnak, de az ember még mindig hálás, mert igaz, hogy a gyerek büdös, de legalább minden a pelusban marad.
Aztán jön az igazi fejlődés. A bili. Mondjuk ezek a kakik már a legdurvább kategóriába tartoznak, de még mindig hálásak lehetünk, mert nincs szétkenődve 1-2-3 mozdulat és a gyermekpopsi patyolattiszta.
Szóval tényleg, szép lassan adagolva (szó szerint) kapjuk a kiképzést. És tényleg, szinte már a szemem se rebben, mikor gyermekem a bilibe tekintve azt mondja: "Nézd anya pillangókaki!" (tényleg olyan alakú volt). Most már büszkén elmondom, hogy bár a holdkaki, a csigakaki és a kígyókaki mindenkinek megy, ivadékom olyan remekművekkel örvendeztet meg mint pl. a mogyorókaki, a kulcskaki stb.
Igazán büszke vagyok rá!:)
2011. február 14., hétfő
Gondolatom van
(Szerbusztok Feleim! Nem tűntem el, csak megint jó sok olvasnivalóm volt. Három nap éjszakázás után mondjuk visszavettem a tempót. Meg futni is köll, hogy így kivirult a Világ, szóval minden okés, csak elragadott a Zélet.)
Ami mostanában sokszor eszembe jut az egy Beniműtétes eset. Akkor annyira felkavart, hogy tudtam, úgysem tudnék könnyek nélkül írni róla, de azóta is mindig a gondolataim között szerepel ez. Így úgy döntöttem leírom.
Szóval amikor elfogadtam az elfogadhatatlant és rájöttem, hogy pénzdugdosás nélkül ma semmire sem mész Magyarországon az egészségügyben, akkor legalább JÓL akartam csinálni.
Mindenkinek kis személyre szabott csomagot készítettem, benne a borítékkal meg egy doboz csokoládéval. A professzornak már akkor a kezébe nyomtam a saját batyuját mikor a kórházi felvételre jelentkeztünk. Pipa, legalább túl vagyunk rajta, gondoltam. (azt mondjuk nem értem, hogy miért szégyellem emiatt magam és miért van bűntudatom minden egyes dugdosás után).
Aztán mentünk az altatóorvoshoz. Egy magas indiai srác volt. Olyan bizalomgerjesztő fajta. Akire jó ránézni, nyílt tekintetű, körszakállas, mosolygós. Beszélgettünk vele a kockázatokról, megkaptuk a szükséges felvilágosítást és a végén a kezébe nyomtuk a csomagot. Teljesen zavarba jött, vissza akarta adni, mentegetőzött stb. Rábeszéltük. Nagyon szépen megköszönte, annyira elképedt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve kiment és hozott a Beninek egy nagy fecskendőt, hogy ő se engedjen el minket üres kézzel, amikor látta, hogy a Beni hogy megörült a fecsinek a kezébe nyomott még vagy 10-et (!!! :D) Szóval az egész eset annyira mulatságos volt, hogy nem jött elő sem a bűntudatom sem a szégyenérzetem amiatt, hogy most éppen egy orvos megvesztegetésén "ügyködöm".
Majd lecuccoltunk az osztályra, és beszélgetésbe elegyedtünk az ott tanyázó anyukákkal. Amikor is jött egy férfi "Jó napot kívánok! Én fogom altatni a Benedeket...", öööö seképsehang...micsoda?? Hol van az indiai? Ki ez? Aztán felvilágosítottak, hogy az az altatóorvos akivel mi beszéltünk csak az általános információkat volt hivatott elmondani, aki ténylegesen altatni fogja az ez a doki aki most bejött.
Először levegőt se kaptam, aztán meg elkezdtem ezen röhögni (jó, tudom, ez nem igazán a megfelelő reakció, de a fejen amit vág(hat)tam még mindig elkap a röhögés).
Szóval a gondosan kiszámolt csomagjainknak lőttek, nincs más út, új csomagot kell összeállítani. Csakhogy ez ugye nem annyira egyszerű, mert a műtétre félrerakott pénzt szétosztogattuk, honnan a francól szedjünk még egy csomagra valót? Akkor úgy döntöttünk, hogy veszünk egy bonbont és a borítékot meg mellőzni vagyunk kénytelenek.
A műtétig már nem találkoztunk, aztán amikor visszahozták félkábán a Benit akkor meg csak a gyerek érdekelt, a bonbont lesz.tam.
Szóval napokkal később találkoztunk újra, megkenésre alkalmas körülmények között. (talán azon a napon amikor hazaengedtek minket). János nyújtotta a csokit, a szokásos "nagyonszépenköszönjüknagyonhálásakvagyunk" szöveggel, amikor a srác ránézett és valami olyasmit mondott, hogy "Köszönöm szépen, nem fogadom el! Arra figyeljenek, hogy továbbra is ilyen szépen neveljék a gyereküket, egyék meg együtt a bonbont és legyenek nagyon boldogok! Azzal viszont megtisztelne, ha kezet fogna velem!"
Kész.
Ha ez egy bamba amerikai filmben lett volna csak gúnyosan elhúzom a számat és azt mondom: jah, biztos...
De ez így történt. Pontosan így. 2010-ben, Magyarországon, Pécsen.
Rengetegszer átgondoltam azóta. Lehet, hogy az indiai srác amikor megtalálta a borítékot továbbította. Vagy lehet, hogy ez a fiú tényleg, hivatástudatból dolgozik ma egy városi kórházban. Lehet, hogy mi voltunk neki ennyire szimpatikusak. Lehet, hogy Beni lopta be magát a szívébe, mert többször benézett ránk pár másodpercre az ottlétünk alatt.
Tulajdonképpen a miért nem fontos. Egy olyan gesztust kaptunk ami felejthetetlen. Ami igenis megnyitja a szívünket a jóra. Mert még akkor is, ha a körülöttünk lévő világ mocskos és bűzlik, akkor is történhet ilyen...2010-ben, Magyarországon.
Ezzel a bejegyzéssel szeretnék mindenkinek nagyon boldog "szeretetnapot" kívánni.
Tényleg nem kell lufi. Csak legyetek, legyünk Emberek.
Ami mostanában sokszor eszembe jut az egy Beniműtétes eset. Akkor annyira felkavart, hogy tudtam, úgysem tudnék könnyek nélkül írni róla, de azóta is mindig a gondolataim között szerepel ez. Így úgy döntöttem leírom.
Szóval amikor elfogadtam az elfogadhatatlant és rájöttem, hogy pénzdugdosás nélkül ma semmire sem mész Magyarországon az egészségügyben, akkor legalább JÓL akartam csinálni.
Mindenkinek kis személyre szabott csomagot készítettem, benne a borítékkal meg egy doboz csokoládéval. A professzornak már akkor a kezébe nyomtam a saját batyuját mikor a kórházi felvételre jelentkeztünk. Pipa, legalább túl vagyunk rajta, gondoltam. (azt mondjuk nem értem, hogy miért szégyellem emiatt magam és miért van bűntudatom minden egyes dugdosás után).
Aztán mentünk az altatóorvoshoz. Egy magas indiai srác volt. Olyan bizalomgerjesztő fajta. Akire jó ránézni, nyílt tekintetű, körszakállas, mosolygós. Beszélgettünk vele a kockázatokról, megkaptuk a szükséges felvilágosítást és a végén a kezébe nyomtuk a csomagot. Teljesen zavarba jött, vissza akarta adni, mentegetőzött stb. Rábeszéltük. Nagyon szépen megköszönte, annyira elképedt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve kiment és hozott a Beninek egy nagy fecskendőt, hogy ő se engedjen el minket üres kézzel, amikor látta, hogy a Beni hogy megörült a fecsinek a kezébe nyomott még vagy 10-et (!!! :D) Szóval az egész eset annyira mulatságos volt, hogy nem jött elő sem a bűntudatom sem a szégyenérzetem amiatt, hogy most éppen egy orvos megvesztegetésén "ügyködöm".
Majd lecuccoltunk az osztályra, és beszélgetésbe elegyedtünk az ott tanyázó anyukákkal. Amikor is jött egy férfi "Jó napot kívánok! Én fogom altatni a Benedeket...", öööö seképsehang...micsoda?? Hol van az indiai? Ki ez? Aztán felvilágosítottak, hogy az az altatóorvos akivel mi beszéltünk csak az általános információkat volt hivatott elmondani, aki ténylegesen altatni fogja az ez a doki aki most bejött.
Először levegőt se kaptam, aztán meg elkezdtem ezen röhögni (jó, tudom, ez nem igazán a megfelelő reakció, de a fejen amit vág(hat)tam még mindig elkap a röhögés).
Szóval a gondosan kiszámolt csomagjainknak lőttek, nincs más út, új csomagot kell összeállítani. Csakhogy ez ugye nem annyira egyszerű, mert a műtétre félrerakott pénzt szétosztogattuk, honnan a francól szedjünk még egy csomagra valót? Akkor úgy döntöttünk, hogy veszünk egy bonbont és a borítékot meg mellőzni vagyunk kénytelenek.
A műtétig már nem találkoztunk, aztán amikor visszahozták félkábán a Benit akkor meg csak a gyerek érdekelt, a bonbont lesz.tam.
Szóval napokkal később találkoztunk újra, megkenésre alkalmas körülmények között. (talán azon a napon amikor hazaengedtek minket). János nyújtotta a csokit, a szokásos "nagyonszépenköszönjüknagyonhálásakvagyunk" szöveggel, amikor a srác ránézett és valami olyasmit mondott, hogy "Köszönöm szépen, nem fogadom el! Arra figyeljenek, hogy továbbra is ilyen szépen neveljék a gyereküket, egyék meg együtt a bonbont és legyenek nagyon boldogok! Azzal viszont megtisztelne, ha kezet fogna velem!"
Kész.
Ha ez egy bamba amerikai filmben lett volna csak gúnyosan elhúzom a számat és azt mondom: jah, biztos...
De ez így történt. Pontosan így. 2010-ben, Magyarországon, Pécsen.
Rengetegszer átgondoltam azóta. Lehet, hogy az indiai srác amikor megtalálta a borítékot továbbította. Vagy lehet, hogy ez a fiú tényleg, hivatástudatból dolgozik ma egy városi kórházban. Lehet, hogy mi voltunk neki ennyire szimpatikusak. Lehet, hogy Beni lopta be magát a szívébe, mert többször benézett ránk pár másodpercre az ottlétünk alatt.
Tulajdonképpen a miért nem fontos. Egy olyan gesztust kaptunk ami felejthetetlen. Ami igenis megnyitja a szívünket a jóra. Mert még akkor is, ha a körülöttünk lévő világ mocskos és bűzlik, akkor is történhet ilyen...2010-ben, Magyarországon.
Ezzel a bejegyzéssel szeretnék mindenkinek nagyon boldog "szeretetnapot" kívánni.
Tényleg nem kell lufi. Csak legyetek, legyünk Emberek.
2011. február 8., kedd
Játszótér
Végre itt a tavasz...még az sem érdekel, ha átverés, mert MOST itt van.
Ennek megfelelően tegnap a nap jelentős részét a játszótéren fetrengve töltöttük. Ott láttam egy nagyon elfoglalt anyukát egy kb. 4-5 éves fiúgyermekkel. Anyuka vagy telefonált vagy a gyerekre ordított (szokásos, ne menj a sárba, ne csúszdázz, mert milyen lesz a nadrágod, ne hintázz mert a hinta koszos, ne fussál stb...mondjuk azt nem értem, miért nem ültek be egy patikába inkább.)
Aztán pár perc után megjött egy csillivilli terepjáróval a gyerek apukája. A kisfiú meg akarta mutatni, hogy milyen ügyesen lóg a mászókán, az apuka napszemüvegben letekert ablakkal, járó motorral kiabált be a játszóra, hogy gyere már, nem érek rá meg látom innen is, ügyes vagy meg ilyenek.
Na végül a gyerek belátta, hogy apukát egy dupla flipp sem robbantja ki a járó motor mellől, szóval odaszaladt, beszállt hátra, apa bevágta a hátsó ajtót. Tipeg oda anyuka, hátsó ajtót kinyitja, ad egy puszit a gyereknek és szó nélkül megfordul és elbilleg. Ekkor esett le, hogy ez valami láthatásos procedúra része.
És kezdtem sorba venni magamban:
HÁLÁS vagyok, mert tudom, hogy nem az a világ legsúlyosabb bűnesete, ha a gyerek nadrágja és cipője sáros.
HÁLÁS vagyok, mert a Sors megtanított, hogy nem a fürdőkád tisztasága a legfontosabb dolog az életben, és szó nélkül mosom le a gyerek tökig sáros háromkerekűjét, csak azért, hogy azt a szobában is tudja használni.
HÁLÁS vagyok, mert éhen eddig még nem haltunk. Ennek ellenére közösen tudunk örülni annak, hogy a gyerek szaladgál a fejünkön ugrál és bilibe kakil. És tudjuk értékelni azt amink van: Idő egymásra, figyelem a másikra.
HÁLÁS vagyok, hogy van egy szerető Férjem, van a gyerekemnek Apukája.
Köszönöm! Mást nem kérek.
Ennek megfelelően tegnap a nap jelentős részét a játszótéren fetrengve töltöttük. Ott láttam egy nagyon elfoglalt anyukát egy kb. 4-5 éves fiúgyermekkel. Anyuka vagy telefonált vagy a gyerekre ordított (szokásos, ne menj a sárba, ne csúszdázz, mert milyen lesz a nadrágod, ne hintázz mert a hinta koszos, ne fussál stb...mondjuk azt nem értem, miért nem ültek be egy patikába inkább.)
Aztán pár perc után megjött egy csillivilli terepjáróval a gyerek apukája. A kisfiú meg akarta mutatni, hogy milyen ügyesen lóg a mászókán, az apuka napszemüvegben letekert ablakkal, járó motorral kiabált be a játszóra, hogy gyere már, nem érek rá meg látom innen is, ügyes vagy meg ilyenek.
Na végül a gyerek belátta, hogy apukát egy dupla flipp sem robbantja ki a járó motor mellől, szóval odaszaladt, beszállt hátra, apa bevágta a hátsó ajtót. Tipeg oda anyuka, hátsó ajtót kinyitja, ad egy puszit a gyereknek és szó nélkül megfordul és elbilleg. Ekkor esett le, hogy ez valami láthatásos procedúra része.
És kezdtem sorba venni magamban:
HÁLÁS vagyok, mert tudom, hogy nem az a világ legsúlyosabb bűnesete, ha a gyerek nadrágja és cipője sáros.
HÁLÁS vagyok, mert a Sors megtanított, hogy nem a fürdőkád tisztasága a legfontosabb dolog az életben, és szó nélkül mosom le a gyerek tökig sáros háromkerekűjét, csak azért, hogy azt a szobában is tudja használni.
HÁLÁS vagyok, mert éhen eddig még nem haltunk. Ennek ellenére közösen tudunk örülni annak, hogy a gyerek szaladgál a fejünkön ugrál és bilibe kakil. És tudjuk értékelni azt amink van: Idő egymásra, figyelem a másikra.
HÁLÁS vagyok, hogy van egy szerető Férjem, van a gyerekemnek Apukája.
Köszönöm! Mást nem kérek.
2011. február 7., hétfő
Jónap-rosszap
Igazából, amit most leírok egy óriási evidencia. Akkora, hogy már-már a ciki kategóriába tartozik, hogy nekem ez csak most esett le.
Arról van szó, hogy mostanában kérdezgetik/titek tőlem, hogy "meggyógyult-e a Beni lába". Én eddig erre mindig azt mondom/tam, hogy még nem tökéletes, de haladunk.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy tudomásul kell vennem, hogy ő dongalábas. És az is marad. Mindig érzékenyebb, ha úgy tetszik gyengébb lesz a bal lába. Valószínűleg egész életében oda kell majd figyelnie rá, nem lesz soha mindegy, hogy milyen cipőt hord, sportolásnál valószínűleg kímélni kell vagy legalábbis nagyon odafigyelve kell majd terhelni. És lehet, hogy egy gyakorlatlan szem elsiklik majd felette, de valószínűleg ez a különbség a két lába között örökre megmarad.
Ezzel amúgy mindannyian együtt élünk, szóval egyáltalán nem egy "borzasztó dolog".
Én például tudom magamról, hogy a torkom érzékeny(ebb). Így még a nyári dögmelegben sem szoktam/szeretek/akarok jéghideget inni, mert a torkom egyből reagál rá. A másik pedig a bőröm, ami egyből jelez, feszített tempónál mindig tele leszek pattanással és egyéb bőrtünetekkel.
Szóval nekem is van ilyen "achilles sarkam" és gondolom másnak is. Vannak jónapok. Mikor minden megy mint a karikacsapás, aztán egyszer jön egy rossznap, amikor meg még az evidenciák sem.
A lényeg itt azon van, hogy ezzel meg kell tanulni együtt élni. Nyilvánvalóan a cél, hogy a lehető legtünetmentesebb ha úgy tetszik "legnormálisabb" legyen az életvitelünk mindemellett.
Szóval lehet, hogy lassan elkezdem begyakorolni a "igen, már meggyógyult" mondatot. Hiszen a nyomonkövetés és a gyógytorna valószínűleg ezután is az életünk része marad.
Arról van szó, hogy mostanában kérdezgetik/titek tőlem, hogy "meggyógyult-e a Beni lába". Én eddig erre mindig azt mondom/tam, hogy még nem tökéletes, de haladunk.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy tudomásul kell vennem, hogy ő dongalábas. És az is marad. Mindig érzékenyebb, ha úgy tetszik gyengébb lesz a bal lába. Valószínűleg egész életében oda kell majd figyelnie rá, nem lesz soha mindegy, hogy milyen cipőt hord, sportolásnál valószínűleg kímélni kell vagy legalábbis nagyon odafigyelve kell majd terhelni. És lehet, hogy egy gyakorlatlan szem elsiklik majd felette, de valószínűleg ez a különbség a két lába között örökre megmarad.
Ezzel amúgy mindannyian együtt élünk, szóval egyáltalán nem egy "borzasztó dolog".
Én például tudom magamról, hogy a torkom érzékeny(ebb). Így még a nyári dögmelegben sem szoktam/szeretek/akarok jéghideget inni, mert a torkom egyből reagál rá. A másik pedig a bőröm, ami egyből jelez, feszített tempónál mindig tele leszek pattanással és egyéb bőrtünetekkel.
Szóval nekem is van ilyen "achilles sarkam" és gondolom másnak is. Vannak jónapok. Mikor minden megy mint a karikacsapás, aztán egyszer jön egy rossznap, amikor meg még az evidenciák sem.
A lényeg itt azon van, hogy ezzel meg kell tanulni együtt élni. Nyilvánvalóan a cél, hogy a lehető legtünetmentesebb ha úgy tetszik "legnormálisabb" legyen az életvitelünk mindemellett.
Szóval lehet, hogy lassan elkezdem begyakorolni a "igen, már meggyógyult" mondatot. Hiszen a nyomonkövetés és a gyógytorna valószínűleg ezután is az életünk része marad.
2011. február 4., péntek
Turbo-Fitt 20 11
Ön vagy párja emésztési zavarokkal küzd? Elege van a hasán tornyosuló hájból? Mindig is feszes lábizomra vágyott? Szeretné igazán hatékonyan formálni combtájékát?
Próbálja ki a Turbo-Fitt 20 11-et, a fantasztikus lábizom-erősítőt!
A Turbo-Fitt 20 11 teste alsó részének szinte minden izmát megdolgoztatja. Akár hetek alatt izmos lábat varázsolhat magának. A készülék súrlódásmentes pályája a gravitációt kihasználva dolgoztatja meg a felső, középső, alsó lábizmokat a fel-le irányuló mozgással.
Használja rendszeresen a látványos eredményért!
(Méregdrága gyerekstepper helyett, Rita találmánya, úgyhogy övé a különdíj...meg a gumicsónakpumpa is.)
2011. február 3., csütörtök
Szelerem-Szelerem
Ez év április 30-án lesz 3 éve, hogy nem dolgozom. Sőt, egy-egy röpke látogatástól eltekintve mégcsak a munkahelyem környékén sem jártam.
Van egy kissrác a melóban, aki problémás, bűnrossz, nehezen nevelhető, hisztis, hanyag, verekedős és még minden más, viszont engem nagyon szeret. Az hagyján, hogy amíg dolgoztam, le se lehetett vakarni rólam, és nagyjából még fejen is állt volna, hogy rá figyeljek. Az is hagyján, hogy az utolsó napomon megbőgetett olyan szépeket duruzsolt a fülembe. Az is hagyján, hogy azóta is folyamatosan üzenget, hogy puszil és szeret.
Az viszont már egyáltalán nem hagyján, hogy olyan anekdotákat talál(nak) ki, miszerint én mellettük hajtottam el autóval és integettem meg dudáltam. Meg láttak engem a buszmegállóban várni a buszt.
Most szombaton találkozunk, nagyon hosszú idő óta először. Reménykedem benne, hogy az a Csilla néni vagyok, akit ennyire várnak és nem kevernek össze valakivel. :)
Mindenesetre a szívem csordultig tele. Szeretnék elég jó lenni nekik, így is, hogy mostmár anya vagyok és nem ők az egyedüli Szelermek az életemben.
És ez itt a reklám helye, ha az adótok 1%-át még nem döntöttétek el, hogy hová utaljátok, akkor ajánlom szeretettel az Alapítványunkat. A Család Nélkül Alapítvány közvetlenül azt a 4 lakásotthont támogatja, ahol én is dolgozom. Kirándulásra, fejlesztő eszközökre, játékokra, könyvekre fordítjuk a befolyt adományokat.
Nagyon szépen köszönjük!
Van egy kissrác a melóban, aki problémás, bűnrossz, nehezen nevelhető, hisztis, hanyag, verekedős és még minden más, viszont engem nagyon szeret. Az hagyján, hogy amíg dolgoztam, le se lehetett vakarni rólam, és nagyjából még fejen is állt volna, hogy rá figyeljek. Az is hagyján, hogy az utolsó napomon megbőgetett olyan szépeket duruzsolt a fülembe. Az is hagyján, hogy azóta is folyamatosan üzenget, hogy puszil és szeret.
Az viszont már egyáltalán nem hagyján, hogy olyan anekdotákat talál(nak) ki, miszerint én mellettük hajtottam el autóval és integettem meg dudáltam. Meg láttak engem a buszmegállóban várni a buszt.
Most szombaton találkozunk, nagyon hosszú idő óta először. Reménykedem benne, hogy az a Csilla néni vagyok, akit ennyire várnak és nem kevernek össze valakivel. :)
Mindenesetre a szívem csordultig tele. Szeretnék elég jó lenni nekik, így is, hogy mostmár anya vagyok és nem ők az egyedüli Szelermek az életemben.
És ez itt a reklám helye, ha az adótok 1%-át még nem döntöttétek el, hogy hová utaljátok, akkor ajánlom szeretettel az Alapítványunkat. A Család Nélkül Alapítvány közvetlenül azt a 4 lakásotthont támogatja, ahol én is dolgozom. Kirándulásra, fejlesztő eszközökre, játékokra, könyvekre fordítjuk a befolyt adományokat.
Nagyon szépen köszönjük!
2011. február 1., kedd
Bizalom
Két nap alatt két furcsa eset történt velem.
Tegnap visszavittük a szerződést és a járulékos nyilatkozatokat a CsaNa-ba. Az igazgatónő, mikor meglátta a foglalkozásomat felcsillanó szemmel egy újfajta diskurzust nyitott velem az iskolai teljesítmények méréséről. Fura volt szakmázni, ráadásul ehhez még csak nem is szagolok meg úgy mindenképpen furcsa volt ölemben a kétésfélévesemmel nem az oviról hanem munkáról beszélgetni.
Ma meg egy régirégi kolléganőm privátolt rám a fészbúkon, ahol is tanácsot kért a gyermeke neveléséhez, mert szerinte én "értek a gyerekekhez". Ez is furcsa volt, nem csak azért mert igazából nem is nagyon voltunk jóban, inkább futó ismeretség volt, hanem mert ilyen szépet mondott rólam. Beszéltünk pár dologról, és úgy váltunk el, hogy majd még dumálunk, az eredményekről meg lehet másról is.
Szóval két nap két furcsa eset. Pici zabszem, elég vagyok, még jó vagyok? Bizonyítási vágy és mellette párhuzamosan meleg családi fészek utáni vágy. Sok szerep és várhatóan sok átalvatlan éjszaka. Hát akkor gyerünk, ide veletek!
Tegnap visszavittük a szerződést és a járulékos nyilatkozatokat a CsaNa-ba. Az igazgatónő, mikor meglátta a foglalkozásomat felcsillanó szemmel egy újfajta diskurzust nyitott velem az iskolai teljesítmények méréséről. Fura volt szakmázni, ráadásul ehhez még csak nem is szagolok meg úgy mindenképpen furcsa volt ölemben a kétésfélévesemmel nem az oviról hanem munkáról beszélgetni.
Ma meg egy régirégi kolléganőm privátolt rám a fészbúkon, ahol is tanácsot kért a gyermeke neveléséhez, mert szerinte én "értek a gyerekekhez". Ez is furcsa volt, nem csak azért mert igazából nem is nagyon voltunk jóban, inkább futó ismeretség volt, hanem mert ilyen szépet mondott rólam. Beszéltünk pár dologról, és úgy váltunk el, hogy majd még dumálunk, az eredményekről meg lehet másról is.
Szóval két nap két furcsa eset. Pici zabszem, elég vagyok, még jó vagyok? Bizonyítási vágy és mellette párhuzamosan meleg családi fészek utáni vágy. Sok szerep és várhatóan sok átalvatlan éjszaka. Hát akkor gyerünk, ide veletek!
2011. január 31., hétfő
Amerikai szépség
Egyik kedvenc filmem. A legjobb jelenet szerintem, amikor a pisztolylövést hallva a kamera végigmegy a házon, és bemutatja az adott pillanatot a résztvevők szemszögéből. Hatalmas ötlet.
Ez történt szombaton este is. Mint ismeretes földrengés volt a Dunántúlon, Oroszlány közeli epicentrummal.
Az összes közeli ismerősömről tudom, hogy mi történt vele 18.42-kor. Volt aki vacsorázott, más a fotelben ült vagy a kacsazsíros bödönt vitte ki a kamrába. Picit olyan volt ez a pillanat mint egy búcsúzás. Mint amikor egy szeretted elutazik nagyon messzire és az utolsó pillanatok óriási jelentőséggel bírnak. Emlékeidbe vésődik, hogy hogy tartotta a kezét, mik voltak az utolsó szavai, hogy fújt a szél, milyen sál volt rajta.
Ezt éltük át most is mindannyian.
(A rend kedvéért mondom, hogy nálunk akkor körül ért haza János Hajdúböszörményből. Egy hetet töltött ott. Nagyon örültünk egymásnak. Éppen leültünk egy pár szót váltani, a gyerek a nagyszobában játszott.)
Semmivel sem volt különb ez a pillanat a többi milliónál, mégis emlékszünk rá és emlékezni is fogunk. És akkor jöjjön az idézet a most olvasott könyvemből (Müller Péter: Isten bohócai):
"Mester -kérdezte Ariel-, mit jelent az, hogy "utolsó"?
-"Utolsó"? Csak annyit jelent, hogy sohase felejtsd el ezt a pillanatot. Amíg közönyösen éled az életedet, gépiesen és megszokásból, elsuhannak melletted a nagy dolgok. Semmivé olvadnak az események. De amikor azt mondják: "utolsó", a kép megáll, hirtelen óriásivá növekszik lelkedben a pillanat, és nem felejted el soha. Ha jól élsz, minden pillanatod "utolsó" pillanat lesz. Nagy piros betűs élmény!
Ha valamit "utoljára" látsz, jól megnézed. A lelked lefényképezi, és maradandóvá teszi. Minden igazi vacsora: utolsó vacsora. Minden igazi tánc: utolsó tánc. Minden igazi beszélgetés utolsó beszélgetés és minden ölelés utolsó ölelés..."
2011. január 28., péntek
régen
Mikor kislány voltam szentül meg voltam győződve róla, hogy tudok repülni. És ha nagyon elrugaszkodok, akkor elszakadok a földtől és felszállok a levegőbe. Ezért mindig vigyáztam, hogy ne túl erősen rúgjam el magam. Nagyon jó érzés volt belülről (kívülről meg gondolom elég vicces, ahogy az udvaron csukott szemmel ugrálok.)
Egészen addig gyakoroltam a repülést, míg valaki fel nem világosított (lehet amúgy ez én magam voltam), hogy az emberek képtelenek erre.
Azóta nem ugrálok csukott szemmel sem az udvaron se az utcán. Ez a tény rendkívül jót tett a közbecsülésemnek az önbecsülésemet viszont taccsra vágta.
Most viszont már a Beni első szárnypróbálgatásait várom. Ez is eltelt.
Egészen addig gyakoroltam a repülést, míg valaki fel nem világosított (lehet amúgy ez én magam voltam), hogy az emberek képtelenek erre.
Azóta nem ugrálok csukott szemmel sem az udvaron se az utcán. Ez a tény rendkívül jót tett a közbecsülésemnek az önbecsülésemet viszont taccsra vágta.
Most viszont már a Beni első szárnypróbálgatásait várom. Ez is eltelt.
2011. január 26., szerda
Győr
Ma voltunk Dévény tornán, Győrben. 1 hónapja vártunk (pontosabban vártam) erre a napra, ugyanis akkor kértem időpontot.
A Dévény torna nagy eredményeket hoz, komolyan. Csodát persze nem csinál (például nem állította helyre a csontokat a Beni lábában) de azt nem is várunk tőle.
Nagyon jó, nagyon jó csak nagyon fájdalmas. Szívem megszakad mindig, olyan könyörgően néz rám a gyerekem, miközben látom hogy hogy csavarja-facsarja Rita a lábát.
Bevallom, titkon abban reménykedtem, hogy azt fogja mondani, hogy nem kell többet mennünk, meggyógyultunk.
Nem így lett.
Nincs nagy gond, a főfő lényeg az izomerősítés, leginkább vádliban, de igazából az egész bal lábán, illetve ilyenkor ő szokta a hegeket "átgyúrni", hogy ne húzzanak a kelleténél jobban.
Szóval egyenlőre marad a szerdai maraton, délelőtt-délután torna, de ha ez kell hát ez kell.
Rita feltalálta a gyermek szobakerékpárt (ez kellene nekünk most nagyon) és a gyermek steppert (szintén). A malacpénz úgyis bicóra gyűlik, így amint egy kicsit kitavaszodik (értsd elolvad a hó) veszünk egy binyiglit a Böncinek, akkor aztán róhatjuk a köröket a világban :)
Összességében nem csalódtam a mai napban. Nehéz volt, fájdalmas volt, szenvedős volt, de közelebb visz a célhoz.
Pá ma, szevasz holnap.
A Dévény torna nagy eredményeket hoz, komolyan. Csodát persze nem csinál (például nem állította helyre a csontokat a Beni lábában) de azt nem is várunk tőle.
Nagyon jó, nagyon jó csak nagyon fájdalmas. Szívem megszakad mindig, olyan könyörgően néz rám a gyerekem, miközben látom hogy hogy csavarja-facsarja Rita a lábát.
Bevallom, titkon abban reménykedtem, hogy azt fogja mondani, hogy nem kell többet mennünk, meggyógyultunk.
Nem így lett.
Nincs nagy gond, a főfő lényeg az izomerősítés, leginkább vádliban, de igazából az egész bal lábán, illetve ilyenkor ő szokta a hegeket "átgyúrni", hogy ne húzzanak a kelleténél jobban.
Szóval egyenlőre marad a szerdai maraton, délelőtt-délután torna, de ha ez kell hát ez kell.
Rita feltalálta a gyermek szobakerékpárt (ez kellene nekünk most nagyon) és a gyermek steppert (szintén). A malacpénz úgyis bicóra gyűlik, így amint egy kicsit kitavaszodik (értsd elolvad a hó) veszünk egy binyiglit a Böncinek, akkor aztán róhatjuk a köröket a világban :)
Összességében nem csalódtam a mai napban. Nehéz volt, fájdalmas volt, szenvedős volt, de közelebb visz a célhoz.
Pá ma, szevasz holnap.
2011. január 25., kedd
Kölcsönkenyér és szalámi
Ma iszonyatosan fájt a fejem. Annyira, hogy 2 p.dollal éltem csak túl a délutánt.
Ennek nyitja lehet az is, hogy a szokásos összebújós-olvasgatós jóreggel helyett egy üvöltve ébredős, dobálós, toporzékolós, taknyanyálaegybefolyós rosszreggel kerekedett.
Olyan reggel, amikor semmi sem jó, nem jó, ha odabújok, nem jó, ha nem, nem jó, ha beszélek, nem jó ha hallgatok ésatöbbi végeláthatatlanul.
Az a durva, hogy emlékszem erre gyerekkoromból. Ordítottam...mert jól esett. Igazából nem akartam semmit sem máshogy, egyszerűen kiengedtem a gőzt. És láttam a könnyeimen keresztül anyukámat, aki egyre jobban belelovalta magát az ordításomba, egyre idegesebb lett. Pedig nem kellett volna, mert nem volt semmi sem rossz, csak nekem ordítani volt kedvem.
Szóval kölcsönkenyér visszajár. Csak most én vagyok a belelovalt anyuka. És akkor is belelovalódom, ha tudom, hogy semmi sem rossz most épp, csak gőzleeresztés van. Mert rossz hallgatni, mert tehetetlen vagyok. Mert az agyam egyik fele rossz anyának érzi magát attól, hogy nem tudja megvigasztalni a saját gyerekét, a másik féltekében meg mondom, ott a régi emlék.
Ésamúgymeg ma Benőke felvevődött bölcsibe. Azaz nem bölcsibe, hanem családi napközibe. 7 gyerekre 2 felnőtt van. 20 000 Ft alapdíj+ a kaja. Szóval a GYES-t viszi, de ha minden jól megy majd (és miért ne menne) 4-ig játszik, aztán jön hozzám az apukájával "dolgozni". Márc. 1-től kezdjük a beszoktatást...jáhjdefurcsalesz...
Ennek nyitja lehet az is, hogy a szokásos összebújós-olvasgatós jóreggel helyett egy üvöltve ébredős, dobálós, toporzékolós, taknyanyálaegybefolyós rosszreggel kerekedett.
Olyan reggel, amikor semmi sem jó, nem jó, ha odabújok, nem jó, ha nem, nem jó, ha beszélek, nem jó ha hallgatok ésatöbbi végeláthatatlanul.
Az a durva, hogy emlékszem erre gyerekkoromból. Ordítottam...mert jól esett. Igazából nem akartam semmit sem máshogy, egyszerűen kiengedtem a gőzt. És láttam a könnyeimen keresztül anyukámat, aki egyre jobban belelovalta magát az ordításomba, egyre idegesebb lett. Pedig nem kellett volna, mert nem volt semmi sem rossz, csak nekem ordítani volt kedvem.
Szóval kölcsönkenyér visszajár. Csak most én vagyok a belelovalt anyuka. És akkor is belelovalódom, ha tudom, hogy semmi sem rossz most épp, csak gőzleeresztés van. Mert rossz hallgatni, mert tehetetlen vagyok. Mert az agyam egyik fele rossz anyának érzi magát attól, hogy nem tudja megvigasztalni a saját gyerekét, a másik féltekében meg mondom, ott a régi emlék.
Ésamúgymeg ma Benőke felvevődött bölcsibe. Azaz nem bölcsibe, hanem családi napközibe. 7 gyerekre 2 felnőtt van. 20 000 Ft alapdíj+ a kaja. Szóval a GYES-t viszi, de ha minden jól megy majd (és miért ne menne) 4-ig játszik, aztán jön hozzám az apukájával "dolgozni". Márc. 1-től kezdjük a beszoktatást...jáhjdefurcsalesz...
2011. január 24., hétfő
Itatás
Kilöttyent a víz az asztalra. Beni kétségbeesve tekint rám.
-Semmi baj, majd felitatjuk!-nyugtatom.
Erre látom, hogy táplálkozó kutya pozíciót vesz fel. Kérdőn nézek, mire leesik...mi (ki) mással itatnánk fel? :D
De most tényleg? Létezik erre alkalmasabb anyag? :)
-Semmi baj, majd felitatjuk!-nyugtatom.
Erre látom, hogy táplálkozó kutya pozíciót vesz fel. Kérdőn nézek, mire leesik...mi (ki) mással itatnánk fel? :D
De most tényleg? Létezik erre alkalmasabb anyag? :)
2011. január 21., péntek
Kötődő nevelés-újratöltve
A gyereknevelésben egyetlen szabály van. Nincs szabály. Ez az egész dolog lényege, és ez az, amit sokan elfelejtenek.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinálhat amit akar és úgy, ahogy akar.
Ez azt jelenti, hogy minden, de tényleg MINDEN a gyerekből kell, hogy induljon. Mint egy jó táncnál. Ő vezet, ha úgy tetszik ő indítja el a lépést, de te (partnerként) abban a másodpercben követed, szinte úgy, hogy a külső szemlélő nem is tudja eldönteni ki emelte hamarabb a lábát. Csak ti érzitek ezt, akik táncoltok. Na, ilyen a gyereknevelés is.
Itt bukik meg (a szememben) majdnem az összes gyereknevelős könyv. "2 hósan át kell aludni az éjszakát, 4 óránként szoptathatsz 10 percig, ne aludj vele egy ágyban, 12 hósan a gyerek járni kezd stb."
Mert igen, biztos van olyan gyerek, aki MAGÁTÓL (külső behatás nélkül) átalussza 2 hósan az éjszakát, csak ez nem általános...egyáltalán nem az. Ha egy fejben "borult" anya ezt elolvassa akkor vagy addig trenírozza a gyereket, míg az átalussza az éjszakát, vagy nem alussza át, de azt mondja, hogy ne "lógjon ki" a sorból.
Minden gyerek más. Nem rosszabb nem jobb, egyszerűen más. Nem tudom miért kell őket sematizálni, ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy ""rossz felnőtt" az, aki este 11 után alszik el. Mert a felnőtteknek este 9-kor már aludni kell" ...nonszensz. Akkor miért várjuk el a gyerekektől, hogy ugyanolyanok legyenek. Ugyanolyan igényekkel és ugyanolyan habitussal?
Beni egy nagyon kötelességtudó ember. Mindent (!) megcsinál, ha megérti, hogy az adott dologra miért van szükség.
Emellett nagyon érzékeny is. Nem kell kiabálni vele, elég szigorúan ránézni és ő pityereg. Ha beütöm magam valahol, akkor ő vagy sírni kezd (ha fájdalmasnak véli a dolgot) vagy nem nyugszik addig, míg el nem magyarázom neki, hogy mi történt és nincs semmi baj.
Mindig is ilyen volt. (Ha más gyerek sír, amellett sem tud elmenni szó nélkül. Egyszer egy babakocsiban sírt egy nagyon pici baba, az anyuka meg tolta, mintha nem hallaná. Beni megállt, elkerekedett szemekkel rámnézett és megkérdezte, hogy miért sír az a baba? Mondtam neki, hogy biztos fáj valamije vagy éhes. Erre ő: -Biztos mindjárt megöleli az anyukája! Szóljál az anyukájának! :) )
Hát ilyen ő.
Nem is aggódtam sem a testi sem a szellemi fejlődéséért sohasem. Tudtam, hogy ha később is indul el valami (pl. a járás), akkor is nagyon hamar (értsd pár hét) alatt úgy beéri a társait, hogy nem lehet különbséget felfedezni a mozgásfejlődésükben.
A szobatisztaság téma más volt. A műtét előtt (kb. szeptember, október) már nagyon szépen haladtunk. Lakáson kívül is pelenka nélkül indultunk el. Aztán a műtét előtti héten séta közben bepisilt. Nem szidtam le, nem vádoltam, egyszerűen csak igyekeztem haza, mert nem szerettem volna, ha a műtét előtt megfázik. Megbeszéltük, hogy nincs semmi baj, átöltözünk, de láttam, hogy ő ezt az egészet nagyon a lelkére vette.
Aztán a friss sebbel szintén nem "igyekeztem" bilire ültetni. Féltettem a gipszet, mi lesz ha belepisil, emelni, cipelni stb...meg amúgy is.
Szóval igazán december közepe óta aktuális ismét ez a szobatisztaság téma. Pontosabban lett volna aktuális...mert egyszerűen nem volt hajlandó ráülni se a bilire se a wc-re.
Még alsógatyót sem volt hajlandó felvenni. Megnézegette a készletét, kiválasztotta mi a szép, aztán kérte a pelust. Elmondta, hogy most pisil, vagy kakil. De mindennek a pelusba kellett mennie.
Mondjuk ezt a problémát az élet elég egyszerűen megoldotta. Tegnap elfogyott a pelus. (elszámoltam magam) Azóta alsógatyó van. Nappalra szobatiszta totálra, éjjel bepisilt egyszer, nagyon a lelkére vette ezt is szegénykém, megnyugtattam, ágyat húztam. Éjjel újra próbálkozunk.
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinálhat amit akar és úgy, ahogy akar.
Ez azt jelenti, hogy minden, de tényleg MINDEN a gyerekből kell, hogy induljon. Mint egy jó táncnál. Ő vezet, ha úgy tetszik ő indítja el a lépést, de te (partnerként) abban a másodpercben követed, szinte úgy, hogy a külső szemlélő nem is tudja eldönteni ki emelte hamarabb a lábát. Csak ti érzitek ezt, akik táncoltok. Na, ilyen a gyereknevelés is.
Itt bukik meg (a szememben) majdnem az összes gyereknevelős könyv. "2 hósan át kell aludni az éjszakát, 4 óránként szoptathatsz 10 percig, ne aludj vele egy ágyban, 12 hósan a gyerek járni kezd stb."
Mert igen, biztos van olyan gyerek, aki MAGÁTÓL (külső behatás nélkül) átalussza 2 hósan az éjszakát, csak ez nem általános...egyáltalán nem az. Ha egy fejben "borult" anya ezt elolvassa akkor vagy addig trenírozza a gyereket, míg az átalussza az éjszakát, vagy nem alussza át, de azt mondja, hogy ne "lógjon ki" a sorból.
Minden gyerek más. Nem rosszabb nem jobb, egyszerűen más. Nem tudom miért kell őket sematizálni, ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy ""rossz felnőtt" az, aki este 11 után alszik el. Mert a felnőtteknek este 9-kor már aludni kell" ...nonszensz. Akkor miért várjuk el a gyerekektől, hogy ugyanolyanok legyenek. Ugyanolyan igényekkel és ugyanolyan habitussal?
Beni egy nagyon kötelességtudó ember. Mindent (!) megcsinál, ha megérti, hogy az adott dologra miért van szükség.
Emellett nagyon érzékeny is. Nem kell kiabálni vele, elég szigorúan ránézni és ő pityereg. Ha beütöm magam valahol, akkor ő vagy sírni kezd (ha fájdalmasnak véli a dolgot) vagy nem nyugszik addig, míg el nem magyarázom neki, hogy mi történt és nincs semmi baj.
Mindig is ilyen volt. (Ha más gyerek sír, amellett sem tud elmenni szó nélkül. Egyszer egy babakocsiban sírt egy nagyon pici baba, az anyuka meg tolta, mintha nem hallaná. Beni megállt, elkerekedett szemekkel rámnézett és megkérdezte, hogy miért sír az a baba? Mondtam neki, hogy biztos fáj valamije vagy éhes. Erre ő: -Biztos mindjárt megöleli az anyukája! Szóljál az anyukájának! :) )
Hát ilyen ő.
Nem is aggódtam sem a testi sem a szellemi fejlődéséért sohasem. Tudtam, hogy ha később is indul el valami (pl. a járás), akkor is nagyon hamar (értsd pár hét) alatt úgy beéri a társait, hogy nem lehet különbséget felfedezni a mozgásfejlődésükben.
A szobatisztaság téma más volt. A műtét előtt (kb. szeptember, október) már nagyon szépen haladtunk. Lakáson kívül is pelenka nélkül indultunk el. Aztán a műtét előtti héten séta közben bepisilt. Nem szidtam le, nem vádoltam, egyszerűen csak igyekeztem haza, mert nem szerettem volna, ha a műtét előtt megfázik. Megbeszéltük, hogy nincs semmi baj, átöltözünk, de láttam, hogy ő ezt az egészet nagyon a lelkére vette.
Aztán a friss sebbel szintén nem "igyekeztem" bilire ültetni. Féltettem a gipszet, mi lesz ha belepisil, emelni, cipelni stb...meg amúgy is.
Szóval igazán december közepe óta aktuális ismét ez a szobatisztaság téma. Pontosabban lett volna aktuális...mert egyszerűen nem volt hajlandó ráülni se a bilire se a wc-re.
Még alsógatyót sem volt hajlandó felvenni. Megnézegette a készletét, kiválasztotta mi a szép, aztán kérte a pelust. Elmondta, hogy most pisil, vagy kakil. De mindennek a pelusba kellett mennie.
Mondjuk ezt a problémát az élet elég egyszerűen megoldotta. Tegnap elfogyott a pelus. (elszámoltam magam) Azóta alsógatyó van. Nappalra szobatiszta totálra, éjjel bepisilt egyszer, nagyon a lelkére vette ezt is szegénykém, megnyugtattam, ágyat húztam. Éjjel újra próbálkozunk.
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.
2011. január 19., szerda
Homeorvosnál
Ez a bejegyzés egy esetlegesen erre tévedő dongalábas anyukának szól. A Beni műtött lábára a következő "koktélt" kaptuk.
Kétféle Schüssler sót, amelyek a
Calcium Fluoratum D 12 2X1 tbl (szünet nélkül)
Calcium Phosphoricum D 12 2X1 tbl (szintén szünet nélkül, mehet együtt az előzővel)
És egy RUTA nevű homeos golyót (alacsony potenciálban) (hétvégi szünettel) 2X2 golyót 1 hónapig, aztán 1 hét szünet után újra kezdhető. (Ez azért kell, mert a homeós bogyók szünet nélküli szedésével az a tünet váltható ki, ami ellen szedjük).
Önszorgalomból pedig GRAPHITES-t (alacsony potenciál) szedünk a hegesedésre naponta 2 golyót a fenti szünetek figyelembevételével.
Jó egészséget!:)
Kétféle Schüssler sót, amelyek a
Calcium Fluoratum D 12 2X1 tbl (szünet nélkül)
Calcium Phosphoricum D 12 2X1 tbl (szintén szünet nélkül, mehet együtt az előzővel)
És egy RUTA nevű homeos golyót (alacsony potenciálban) (hétvégi szünettel) 2X2 golyót 1 hónapig, aztán 1 hét szünet után újra kezdhető. (Ez azért kell, mert a homeós bogyók szünet nélküli szedésével az a tünet váltható ki, ami ellen szedjük).
Önszorgalomból pedig GRAPHITES-t (alacsony potenciál) szedünk a hegesedésre naponta 2 golyót a fenti szünetek figyelembevételével.
Jó egészséget!:)
Micsoda szerencse!
Tegnap Benedek fiunk szabadidős programot szervezett nekem egy fél órás, ordítós, toporzékolós hiszti keretén belül. Micsoda szerencse, hogy a gyermekem gondoskodik a szórakoztatásomról!
Este negyed kilenckor történt. Az egész dolog abból indult, hogy felemeltem az ölembe, hogy kapcsolja le a lámpát, amikor is ő azt mondta, hogy: NEM. Én (botor lélek) viszont lekapcsoltam. És bár a csendháborítás fogalmát véleményem szerint megszegtük, rendőrséget nem tudtak ránk hívni (az uszkve 5 km sugarú körben élő tataiak), mert még nem múlt el 22 óra...micsoda szerencse!
A történet a kádban folytatódott, ahol is 5 hektoliter víz fürdőszobába való fröcskölése sem oldotta a feszültséget...csak nálam, ugyanis így a víz felitatásával egyben a heti nagytakarítást is véghezvittem...idő előtt...és ezt csakis a szerencsémnek tudhatom be!
János nem tartózkodott itthon, éppen a heti fociedzésén járt, így, bár én feszültségoldásként betömtem (a fent említett igen kései és bűnös időpontban) 3 tábla csokit, a családunk átlagsúlya mégsem változik...micsoda szerencse.
Az öltözés is kissé nehézkesre...és hát hogy is mondjam...ideg (és ruha) tépőre sikeredett, Beni Flatley-t meghazudtolóan (akár ír táncnak is nézhető) mozdulatsorral taposta le magáról a pizsama alsót, de VÉGIG SZÉP EGYENESEN ÁLLT A LÁBA...és így én ezen csak mosolyogni tudtam...szerencsére:)
2011. január 18., kedd
Parália
2008. májusában, mikor szülési szabadságra mentem még teljesen más volt a felállás a munkahelyemen. Akkor egy állami cég voltunk, most meg egyházi. Akkor még az volt a szöveg, hogy "örülj, hogy itt dolgozhatsz, ezret tudunk a helyedre" most meg az, hogy "gyere, tárt karokkal várunk. Hozzád igazítjuk a feladatot" stb. Tegnap találkoztam az új főnökökkel. Rém szimpatikusak voltak. Várnak vissza bármikor. Akár holnaptól :O
Mondtam, hogy nincs nagymamánk helyben, így lehet, hogy néha jön velem a Beni dolgozni. Erre azt mondták, ez SZUPER ötlet! :D :O
Szóval hivatalosan is jeleztem, hogy lassan szeretném, hogy véget érjen a gyermekágyas időszakom. Ők a vártnál is sokkal nyitottabban és kedvesebben fogadtak. (pl. azt mondták, hogy nem kell a felhalmozott szabadságomat egyből kivennem, majd ráérek nyáron, mikor tudunk menni pihenni és nincs böli stb. Mondtam, hogy rendben, köszönöm, de előbb egy bölcsit szeretnék találni a Beninek, mert még az sincs. Szóval én döntök mikortól én döntök milyen körülmények között stb. Nem vagyok én ehhez hozzászokva...
Az már más kérdés, hogy be vagyok tojva az (újra) munkába állástól. Hiába dolgoztam 6 évet itt, ezen a helyen, ebben a státuszban, most mégis úgy érzem nem vagyok elég "felkészült", jaj, vajon jól fogok tudni teljesíteni? Elégedettek lesznek velem és ami még fontosabb elégedett leszek magammal?
Röhögök magamon, de akkor is benne a zabszem a fenekemben. Ami egyébként jó jel, mert azt jelenti, hogy érdekel ez az egész annyira, hogy kész legyek áldozatokat hozni érte.
És akkor most elindulok (bölcsit keresni)...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
