Kötődő nevelés-újratöltve

A gyereknevelésben egyetlen szabály van. Nincs szabály. Ez az egész dolog lényege, és ez az, amit sokan elfelejtenek.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinálhat amit akar és úgy, ahogy akar.
Ez azt jelenti, hogy minden, de tényleg MINDEN a gyerekből kell, hogy induljon. Mint egy jó táncnál. Ő vezet, ha úgy tetszik ő indítja el a lépést, de te (partnerként) abban a másodpercben követed, szinte úgy, hogy a külső szemlélő nem is tudja eldönteni ki emelte hamarabb a lábát. Csak ti érzitek ezt, akik táncoltok. Na, ilyen a gyereknevelés is.
Itt bukik meg (a szememben) majdnem az összes gyereknevelős könyv. "2 hósan át kell aludni az éjszakát, 4 óránként szoptathatsz 10 percig, ne aludj vele egy ágyban, 12 hósan a gyerek járni kezd stb."
Mert igen, biztos van olyan gyerek, aki MAGÁTÓL (külső behatás nélkül) átalussza 2 hósan az éjszakát, csak ez nem általános...egyáltalán nem az. Ha egy fejben "borult" anya ezt elolvassa akkor vagy addig trenírozza a gyereket, míg az átalussza az éjszakát, vagy nem alussza át, de azt mondja, hogy ne "lógjon ki" a sorból.
Minden gyerek más. Nem rosszabb nem jobb, egyszerűen más. Nem tudom miért kell őket sematizálni, ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy ""rossz felnőtt" az, aki este 11 után alszik el. Mert a felnőtteknek este 9-kor már aludni kell" ...nonszensz. Akkor miért várjuk el a gyerekektől, hogy ugyanolyanok legyenek. Ugyanolyan igényekkel és ugyanolyan habitussal?

Beni egy nagyon kötelességtudó ember. Mindent (!) megcsinál, ha megérti, hogy az adott dologra miért van szükség.
Emellett nagyon érzékeny is. Nem kell kiabálni vele, elég szigorúan ránézni és ő pityereg. Ha beütöm magam valahol, akkor ő vagy sírni kezd (ha fájdalmasnak véli a dolgot) vagy nem nyugszik addig, míg el nem magyarázom neki, hogy mi történt és nincs semmi baj.
Mindig is ilyen volt. (Ha más gyerek sír, amellett sem tud elmenni szó nélkül. Egyszer egy babakocsiban sírt egy nagyon pici baba, az anyuka meg tolta, mintha nem hallaná. Beni megállt, elkerekedett szemekkel rámnézett és megkérdezte, hogy miért sír az a baba? Mondtam neki, hogy biztos fáj valamije vagy éhes. Erre ő: -Biztos mindjárt megöleli az anyukája! Szóljál az anyukájának! :) )
Hát ilyen ő.
Nem is aggódtam sem a testi sem a szellemi fejlődéséért sohasem. Tudtam, hogy ha később is indul el valami (pl. a járás), akkor is nagyon hamar (értsd pár hét) alatt úgy beéri a társait, hogy nem lehet különbséget felfedezni a mozgásfejlődésükben.

A szobatisztaság téma más volt. A műtét előtt (kb. szeptember, október) már nagyon szépen haladtunk. Lakáson kívül is pelenka nélkül indultunk el. Aztán a műtét előtti héten séta közben bepisilt. Nem szidtam le, nem vádoltam, egyszerűen csak igyekeztem haza, mert nem szerettem volna, ha a műtét előtt megfázik. Megbeszéltük, hogy nincs semmi baj, átöltözünk, de láttam, hogy ő ezt az egészet nagyon a lelkére vette.
Aztán a friss sebbel szintén nem "igyekeztem" bilire ültetni. Féltettem a gipszet, mi lesz ha belepisil, emelni, cipelni stb...meg amúgy is.
Szóval igazán december közepe óta aktuális ismét ez a szobatisztaság téma. Pontosabban lett volna aktuális...mert egyszerűen nem volt hajlandó ráülni se a bilire se a wc-re.
Még alsógatyót sem volt hajlandó felvenni. Megnézegette a készletét, kiválasztotta mi a szép, aztán kérte a pelust. Elmondta, hogy most pisil, vagy kakil. De mindennek a pelusba kellett mennie.


Mondjuk ezt a problémát az élet elég egyszerűen megoldotta. Tegnap elfogyott a pelus. (elszámoltam magam) Azóta alsógatyó van. Nappalra szobatiszta totálra, éjjel bepisilt egyszer, nagyon a lelkére vette ezt is szegénykém, megnyugtattam, ágyat húztam. Éjjel újra próbálkozunk.
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.