Jónap-rosszap

Igazából, amit most leírok egy óriási evidencia. Akkora, hogy már-már a ciki kategóriába tartozik, hogy nekem ez csak most esett le.
Arról van szó, hogy mostanában kérdezgetik/titek tőlem, hogy "meggyógyult-e a Beni lába". Én eddig erre mindig azt mondom/tam, hogy még nem tökéletes, de haladunk.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy tudomásul kell vennem, hogy ő dongalábas. És az is marad. Mindig érzékenyebb, ha úgy tetszik gyengébb lesz a bal lába. Valószínűleg egész életében oda kell majd figyelnie rá, nem lesz soha mindegy, hogy milyen cipőt hord, sportolásnál valószínűleg kímélni kell vagy legalábbis nagyon odafigyelve kell majd terhelni. És lehet, hogy egy gyakorlatlan szem elsiklik majd felette, de valószínűleg ez a különbség a két lába között örökre megmarad.
Ezzel amúgy mindannyian együtt élünk, szóval egyáltalán nem egy "borzasztó dolog".
Én például tudom magamról, hogy a torkom érzékeny(ebb). Így még a nyári dögmelegben sem szoktam/szeretek/akarok jéghideget inni, mert a torkom egyből reagál rá. A másik pedig a bőröm, ami egyből jelez, feszített tempónál mindig tele leszek pattanással és egyéb bőrtünetekkel.
Szóval nekem is van ilyen "achilles sarkam" és gondolom másnak is. Vannak jónapok. Mikor minden megy mint a karikacsapás, aztán egyszer jön egy rossznap, amikor meg még az evidenciák sem.
A lényeg itt azon van, hogy ezzel meg kell tanulni együtt élni. Nyilvánvalóan a cél, hogy a lehető legtünetmentesebb ha úgy tetszik "legnormálisabb" legyen az életvitelünk mindemellett.
Szóval lehet, hogy lassan elkezdem begyakorolni a "igen, már meggyógyult" mondatot. Hiszen a nyomonkövetés és a gyógytorna valószínűleg ezután is az életünk része marad.