Pötörke

Szombaton táncházba voltunk hivatalosak. Az a remek az egészben, hogy Benit kettő dolog hozza 100%-osan lázba (a traktorokon, kukásautókon és Elmon kívül).

1. a tánc
2. az élőzene

A tánc szeretetét tőlem örökölte. Soha nem tanultam táncolni (mondjuk akartam...pénzpénzpénz), de nagyon szeretek.
A zene szeretetét meg az apukájától. Halál komolyan mondja nekem reggelente, mikor én félkómásan a kávémat szürcsölöm hogy: "most Mozartra hintázzunk" emellett a Mezzo TV az alap. Olyan hangszereket tud első blikkre mint citera, nagybőgő, cselló, lant. (Ezt nem izzasztó többórás memoriterek eredményeként....annál is inkább, mert ezeket a hangszereket magam is nagy üggyel-bajjal ismerem fel). Egyszerűen meglátta, megkérdezte, elmondtam, azóta tudja.

Szóval sokat vártunk, és sokat is kaptunk. Most azt nem fogom részletezni, hogy tátva maradt a szánk, hogy milyen sokan vagyunk, meg hogy ez az egész muri ingyenes kézművessarkostól, táncházastól, vendégváró asztalostól.
Rengeteg gyerek, és fiatal pár volt, tényleg úgy nézett ki, hogy lassan-lassan el sem férünk ebben a nagy teremben.
Mi együtt érkeztünk egy öreg házaspárral. Olyan mosolyogni való fajtával. Kézenfogva totyogtak befelé, a néni kezében egy reklámszatyorban egy tepsi sütemény. Aranyosak voltak. Olyanok, akikre, ha ránézel, akkor azt mondod "Istenem, de szeretnék ÍGY kézenfogva menni a férjemmel 50 éves házasság után"
Megfigyeltem, hogy kétféle öreg ember van. Van a "büdös" fajta. Akinek megsavanyodott a túró a szájában. Ettől van olyan csípős szaga. Nem szeretsz a közelében lenni, mert belőle egyetlen dolog árad: a halálfélelem.
És van az a "bölcs öreg" fajta. Aki mellett jó lenni. Jó odakucorodni a lábához, hogy ő fontos és érdekes dolgokról beszéljen neked. Jó nézni, ahogy TANÍT. Nem a szavaival, hanem az életével.
Érzed, hogy nem fél sem a haláltól sem semmitől, mert nincs mitől félnie. Amikor eljön a nap, ő nyugodtan el tud számolni az életével. Fillérre pontosan.
Egyszerűen csak él, addig míg adatott neki és Boldog. Ott ahol van és úgy ahogy van. Plazmatévé, négykerékmeghajtásos terepjáró és memóriamatrac nélkül.
No, ez az öreg házaspár ilyen volt. A néni szeretettel kipakolta a tepsi süteményét, majd leültek egymás mellé kézenfogva és nézték a gyerekeket. Mosolyogtak, néha megsimogattak 1-1 kobakot. Aztán mikor az egész tepsi sütemény elfogyott akkor szépen lassan hazaindultak.
Úgy ahogy jöttek.
Kézenfogva.