Amerikai szépség

Egyik kedvenc filmem. A legjobb jelenet szerintem, amikor a pisztolylövést hallva a kamera végigmegy a házon, és bemutatja az adott pillanatot a résztvevők szemszögéből. Hatalmas ötlet.
Ez történt szombaton este is. Mint ismeretes földrengés volt a Dunántúlon, Oroszlány közeli epicentrummal.
Az összes közeli ismerősömről tudom, hogy mi történt vele 18.42-kor. Volt aki vacsorázott, más a fotelben ült vagy a kacsazsíros bödönt vitte ki a kamrába. Picit olyan volt ez a pillanat mint egy búcsúzás. Mint amikor egy szeretted elutazik nagyon messzire és az utolsó pillanatok óriási jelentőséggel bírnak. Emlékeidbe vésődik, hogy hogy tartotta a kezét, mik voltak az utolsó szavai, hogy fújt a szél, milyen sál volt rajta.
Ezt éltük át most is mindannyian.
(A rend kedvéért mondom, hogy nálunk akkor körül ért haza János Hajdúböszörményből. Egy hetet töltött ott. Nagyon örültünk egymásnak. Éppen leültünk egy pár szót váltani, a gyerek a nagyszobában játszott.)
Semmivel sem volt különb ez a pillanat a többi milliónál, mégis emlékszünk rá és emlékezni is fogunk. És akkor jöjjön az idézet a most olvasott könyvemből (Müller Péter: Isten bohócai):

"Mester -kérdezte Ariel-, mit jelent az, hogy "utolsó"?
-"Utolsó"? Csak annyit jelent, hogy sohase felejtsd el ezt a pillanatot. Amíg közönyösen éled az életedet, gépiesen és megszokásból, elsuhannak melletted a nagy dolgok. Semmivé olvadnak az események. De amikor azt mondják: "utolsó", a kép megáll, hirtelen óriásivá növekszik lelkedben a pillanat, és nem felejted el soha. Ha jól élsz, minden pillanatod "utolsó" pillanat lesz. Nagy piros betűs élmény!
Ha valamit "utoljára" látsz, jól megnézed. A lelked lefényképezi, és maradandóvá teszi. Minden igazi vacsora: utolsó vacsora. Minden igazi tánc: utolsó tánc. Minden igazi beszélgetés utolsó beszélgetés és minden ölelés utolsó ölelés..."

régen

Mikor kislány voltam szentül meg voltam győződve róla, hogy tudok repülni. És ha nagyon elrugaszkodok, akkor elszakadok a földtől és felszállok a levegőbe. Ezért mindig vigyáztam, hogy ne túl erősen rúgjam el magam. Nagyon jó érzés volt belülről (kívülről meg gondolom elég vicces, ahogy az udvaron csukott szemmel ugrálok.)
Egészen addig gyakoroltam a repülést, míg valaki fel nem világosított (lehet amúgy ez én magam voltam), hogy az emberek képtelenek erre.
Azóta nem ugrálok csukott szemmel sem az udvaron se az utcán. Ez a tény rendkívül jót tett a közbecsülésemnek az önbecsülésemet viszont taccsra vágta.
Most viszont már a Beni első szárnypróbálgatásait várom. Ez is eltelt.

Győr

Ma voltunk Dévény tornán, Győrben. 1 hónapja vártunk (pontosabban vártam) erre a napra, ugyanis akkor kértem időpontot.
A Dévény torna nagy eredményeket hoz, komolyan. Csodát persze nem csinál (például nem állította helyre a csontokat a Beni lábában) de azt nem is várunk tőle.
Nagyon jó, nagyon jó csak nagyon fájdalmas. Szívem megszakad mindig, olyan könyörgően néz rám a gyerekem, miközben látom hogy hogy csavarja-facsarja Rita a lábát.
Bevallom, titkon abban reménykedtem, hogy azt fogja mondani, hogy nem kell többet mennünk, meggyógyultunk.
Nem így lett.
Nincs nagy gond, a főfő lényeg az izomerősítés, leginkább vádliban, de igazából az egész bal lábán, illetve ilyenkor ő szokta a hegeket "átgyúrni", hogy ne húzzanak a kelleténél jobban.
Szóval egyenlőre marad a szerdai maraton, délelőtt-délután torna, de ha ez kell hát ez kell.
Rita feltalálta a gyermek szobakerékpárt (ez kellene nekünk most nagyon) és a gyermek steppert (szintén). A malacpénz úgyis bicóra gyűlik, így amint egy kicsit kitavaszodik (értsd elolvad a hó) veszünk egy binyiglit a Böncinek, akkor aztán róhatjuk a köröket a világban :)
Összességében nem csalódtam a mai napban. Nehéz volt, fájdalmas volt, szenvedős volt, de közelebb visz a célhoz.
Pá ma, szevasz holnap.

Kölcsönkenyér és szalámi

Ma iszonyatosan fájt a fejem. Annyira, hogy 2 p.dollal éltem csak túl a délutánt.
Ennek nyitja lehet az is, hogy a szokásos összebújós-olvasgatós jóreggel helyett egy üvöltve ébredős, dobálós, toporzékolós, taknyanyálaegybefolyós rosszreggel kerekedett.
Olyan reggel, amikor semmi sem jó, nem jó, ha odabújok, nem jó, ha nem, nem jó, ha beszélek, nem jó ha hallgatok ésatöbbi végeláthatatlanul.

Az a durva, hogy emlékszem erre gyerekkoromból. Ordítottam...mert jól esett. Igazából nem akartam semmit sem máshogy, egyszerűen kiengedtem a gőzt. És láttam a könnyeimen keresztül anyukámat, aki egyre jobban belelovalta magát az ordításomba, egyre idegesebb lett. Pedig nem kellett volna, mert nem volt semmi sem rossz, csak nekem ordítani volt kedvem.

Szóval kölcsönkenyér visszajár. Csak most én vagyok a belelovalt anyuka. És akkor is belelovalódom, ha tudom, hogy semmi sem rossz most épp, csak gőzleeresztés van. Mert rossz hallgatni, mert tehetetlen vagyok. Mert az agyam egyik fele rossz anyának érzi magát attól, hogy nem tudja megvigasztalni a saját gyerekét, a másik féltekében meg mondom, ott a régi emlék.

Ésamúgymeg ma Benőke felvevődött bölcsibe. Azaz nem bölcsibe, hanem családi napközibe. 7 gyerekre 2 felnőtt van. 20 000 Ft alapdíj+ a kaja. Szóval a GYES-t viszi, de ha minden jól megy majd (és miért ne menne) 4-ig játszik, aztán jön hozzám az apukájával "dolgozni". Márc. 1-től kezdjük a beszoktatást...jáhjdefurcsalesz...

Itatás

Kilöttyent a víz az asztalra. Beni kétségbeesve tekint rám.
-Semmi baj, majd felitatjuk!-nyugtatom.
Erre látom, hogy táplálkozó kutya pozíciót vesz fel. Kérdőn nézek, mire leesik...mi (ki) mással itatnánk fel? :D
De most tényleg? Létezik erre alkalmasabb anyag? :)

Kötődő nevelés-újratöltve

A gyereknevelésben egyetlen szabály van. Nincs szabály. Ez az egész dolog lényege, és ez az, amit sokan elfelejtenek.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerek azt csinálhat amit akar és úgy, ahogy akar.
Ez azt jelenti, hogy minden, de tényleg MINDEN a gyerekből kell, hogy induljon. Mint egy jó táncnál. Ő vezet, ha úgy tetszik ő indítja el a lépést, de te (partnerként) abban a másodpercben követed, szinte úgy, hogy a külső szemlélő nem is tudja eldönteni ki emelte hamarabb a lábát. Csak ti érzitek ezt, akik táncoltok. Na, ilyen a gyereknevelés is.
Itt bukik meg (a szememben) majdnem az összes gyereknevelős könyv. "2 hósan át kell aludni az éjszakát, 4 óránként szoptathatsz 10 percig, ne aludj vele egy ágyban, 12 hósan a gyerek járni kezd stb."
Mert igen, biztos van olyan gyerek, aki MAGÁTÓL (külső behatás nélkül) átalussza 2 hósan az éjszakát, csak ez nem általános...egyáltalán nem az. Ha egy fejben "borult" anya ezt elolvassa akkor vagy addig trenírozza a gyereket, míg az átalussza az éjszakát, vagy nem alussza át, de azt mondja, hogy ne "lógjon ki" a sorból.
Minden gyerek más. Nem rosszabb nem jobb, egyszerűen más. Nem tudom miért kell őket sematizálni, ez kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy ""rossz felnőtt" az, aki este 11 után alszik el. Mert a felnőtteknek este 9-kor már aludni kell" ...nonszensz. Akkor miért várjuk el a gyerekektől, hogy ugyanolyanok legyenek. Ugyanolyan igényekkel és ugyanolyan habitussal?

Beni egy nagyon kötelességtudó ember. Mindent (!) megcsinál, ha megérti, hogy az adott dologra miért van szükség.
Emellett nagyon érzékeny is. Nem kell kiabálni vele, elég szigorúan ránézni és ő pityereg. Ha beütöm magam valahol, akkor ő vagy sírni kezd (ha fájdalmasnak véli a dolgot) vagy nem nyugszik addig, míg el nem magyarázom neki, hogy mi történt és nincs semmi baj.
Mindig is ilyen volt. (Ha más gyerek sír, amellett sem tud elmenni szó nélkül. Egyszer egy babakocsiban sírt egy nagyon pici baba, az anyuka meg tolta, mintha nem hallaná. Beni megállt, elkerekedett szemekkel rámnézett és megkérdezte, hogy miért sír az a baba? Mondtam neki, hogy biztos fáj valamije vagy éhes. Erre ő: -Biztos mindjárt megöleli az anyukája! Szóljál az anyukájának! :) )
Hát ilyen ő.
Nem is aggódtam sem a testi sem a szellemi fejlődéséért sohasem. Tudtam, hogy ha később is indul el valami (pl. a járás), akkor is nagyon hamar (értsd pár hét) alatt úgy beéri a társait, hogy nem lehet különbséget felfedezni a mozgásfejlődésükben.

A szobatisztaság téma más volt. A műtét előtt (kb. szeptember, október) már nagyon szépen haladtunk. Lakáson kívül is pelenka nélkül indultunk el. Aztán a műtét előtti héten séta közben bepisilt. Nem szidtam le, nem vádoltam, egyszerűen csak igyekeztem haza, mert nem szerettem volna, ha a műtét előtt megfázik. Megbeszéltük, hogy nincs semmi baj, átöltözünk, de láttam, hogy ő ezt az egészet nagyon a lelkére vette.
Aztán a friss sebbel szintén nem "igyekeztem" bilire ültetni. Féltettem a gipszet, mi lesz ha belepisil, emelni, cipelni stb...meg amúgy is.
Szóval igazán december közepe óta aktuális ismét ez a szobatisztaság téma. Pontosabban lett volna aktuális...mert egyszerűen nem volt hajlandó ráülni se a bilire se a wc-re.
Még alsógatyót sem volt hajlandó felvenni. Megnézegette a készletét, kiválasztotta mi a szép, aztán kérte a pelust. Elmondta, hogy most pisil, vagy kakil. De mindennek a pelusba kellett mennie.


Mondjuk ezt a problémát az élet elég egyszerűen megoldotta. Tegnap elfogyott a pelus. (elszámoltam magam) Azóta alsógatyó van. Nappalra szobatiszta totálra, éjjel bepisilt egyszer, nagyon a lelkére vette ezt is szegénykém, megnyugtattam, ágyat húztam. Éjjel újra próbálkozunk.
Kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

Homeorvosnál

Ez a bejegyzés egy esetlegesen erre tévedő dongalábas anyukának szól. A Beni műtött lábára a következő "koktélt" kaptuk.
Kétféle Schüssler sót, amelyek a

Calcium Fluoratum D 12 2X1 tbl (szünet nélkül)

Calcium Phosphoricum D 12 2X1 tbl (szintén szünet nélkül, mehet együtt az előzővel)

És egy RUTA nevű homeos golyót (alacsony potenciálban) (hétvégi szünettel) 2X2 golyót 1 hónapig, aztán 1 hét szünet után újra kezdhető. (Ez azért kell, mert a homeós bogyók szünet nélküli szedésével az a tünet váltható ki, ami ellen szedjük).

Önszorgalomból pedig GRAPHITES-t (alacsony potenciál) szedünk a hegesedésre naponta 2 golyót a fenti szünetek figyelembevételével.

Jó egészséget!:)

Micsoda szerencse!

Tegnap Benedek fiunk szabadidős programot szervezett nekem egy fél órás, ordítós, toporzékolós hiszti keretén belül. Micsoda szerencse, hogy a gyermekem gondoskodik a szórakoztatásomról!

Este negyed kilenckor történt. Az egész dolog abból indult, hogy felemeltem az ölembe, hogy kapcsolja le a lámpát, amikor is ő azt mondta, hogy: NEM. Én (botor lélek) viszont lekapcsoltam. És bár a csendháborítás fogalmát véleményem szerint megszegtük, rendőrséget nem tudtak ránk hívni (az uszkve 5 km sugarú körben élő tataiak), mert még nem múlt el 22 óra...micsoda szerencse!

A történet a kádban folytatódott, ahol is 5 hektoliter víz fürdőszobába való fröcskölése sem oldotta a feszültséget...csak nálam, ugyanis így a víz felitatásával egyben a heti nagytakarítást is véghezvittem...idő előtt...és ezt csakis a szerencsémnek tudhatom be!

János nem tartózkodott itthon, éppen a heti fociedzésén járt, így, bár én feszültségoldásként betömtem (a fent említett igen kései és bűnös időpontban) 3 tábla csokit, a családunk átlagsúlya mégsem változik...micsoda szerencse.

Az öltözés is kissé nehézkesre...és hát hogy is mondjam...ideg (és ruha) tépőre sikeredett, Beni Flatley-t meghazudtolóan (akár ír táncnak is nézhető) mozdulatsorral taposta le magáról a pizsama alsót, de VÉGIG SZÉP EGYENESEN ÁLLT A LÁBA...és így én ezen csak mosolyogni tudtam...szerencsére:)

Parália

2008. májusában, mikor szülési szabadságra mentem még teljesen más volt a felállás a munkahelyemen. Akkor egy állami cég voltunk, most meg egyházi. Akkor még az volt a szöveg, hogy "örülj, hogy itt dolgozhatsz, ezret tudunk a helyedre" most meg az, hogy "gyere, tárt karokkal várunk. Hozzád igazítjuk a feladatot" stb. Tegnap találkoztam az új főnökökkel. Rém szimpatikusak voltak. Várnak vissza bármikor. Akár holnaptól :O
Mondtam, hogy nincs nagymamánk helyben, így lehet, hogy néha jön velem a Beni dolgozni. Erre azt mondták, ez SZUPER ötlet! :D :O
Szóval hivatalosan is jeleztem, hogy lassan szeretném, hogy véget érjen a gyermekágyas időszakom. Ők a vártnál is sokkal nyitottabban és kedvesebben fogadtak. (pl. azt mondták, hogy nem kell a felhalmozott szabadságomat egyből kivennem, majd ráérek nyáron, mikor tudunk menni pihenni és nincs böli stb. Mondtam, hogy rendben, köszönöm, de előbb egy bölcsit szeretnék találni a Beninek, mert még az sincs. Szóval én döntök mikortól én döntök milyen körülmények között stb. Nem vagyok én ehhez hozzászokva...

Az már más kérdés, hogy be vagyok tojva az (újra) munkába állástól. Hiába dolgoztam 6 évet itt, ezen a helyen, ebben a státuszban, most mégis úgy érzem nem vagyok elég "felkészült", jaj, vajon jól fogok tudni teljesíteni? Elégedettek lesznek velem és ami még fontosabb elégedett leszek magammal?
Röhögök magamon, de akkor is benne a zabszem a fenekemben. Ami egyébként jó jel, mert azt jelenti, hogy érdekel ez az egész annyira, hogy kész legyek áldozatokat hozni érte.
És akkor most elindulok (bölcsit keresni)...

Apróságok

Tudjátok, apróságokon múlik az egész Élet. Az is hogy Boldog leszel-e. Hogy értem ezt?
Mikor Beni megszületett, akkor jött a diagnózis: dongalábas.
Mi az a dongaláb? Mikor fog meggyógyulni? Fog tudni sportolni? Millió és millió kérdés, ami akkor rögtön beözönlik az agyadba. Aztán ez a köd elszáll és marad a kezeid között egy kisbaba.
És ez a diagnózis valahová teljesen hátulra szorul a fontosságát tekintve.
Jön az Élet a maga dömperségével, és az apróságokra kezdesz fókuszálni. Az, ami másnak természetes, neked a vágyaid netovábbja lesz. Kicsinységek, tényleg, pl. hogy a gyereked mezítláb tudjon az ágyon (vagy szivacson) ugrálni, anélkül, hogy maga alá gyűrné a bokáját, vagy hogy le tudjon ülni törökülésben. Hogy tudjon mászókázni anélkül, hogy te (vagy aki látja) fájdalmasan fel ne szisszenjen, mert olyan szögben áll a lába.
Néha azon kapom magam, hogy más gyerekek lábát figyelem. Jéé, így hajlik? Jééé, cipő nélkül tud ilyet?? stb. És ezek a dolgok kezdenek el fájni. Nem az, hogy dongalábas, hanem az, hogy mezítláb nem tud kavicsokon járkálni vagy trambulinozni vagy bal lábon ugrálni stb.
Erre rá lehet ám zizzenni. Egyetlen ellenszere van, ha a legapróbb apróságnak is örülni tudsz. Ha észreveszed, hogy mostmár nem 10-ből 10-szer kell figyelmeztetni, hogy ha leül igazítsa meg a lábát, hanem csak 10-ből 7-szer, ha észreveszed hogy reggel, mikor a kukásautót figyeli az ablakból szépen egyenesen áll a lábfeje, ha tudsz örülni, neki, hogy váltott lábbal lépcsőzik stb.
Ezeken múlik a Boldogság. Hogy ezeket észreveszed-e az Életben.
Nem a nagy szavak minősítik az Életedet. Nem attól lesz valaki boldog, hogy férjhez megy vagy elválik, vagy lottónyertes lesz. Mert ezek csak szavak, ha úgy tetszik diagnózisok. Az igazán lényeges ott van ezek mögött. Az apróságokban.

Fordu ló(pont)

Ma délelőtt nem kellett főznöm, így bár csöpögött az eső egy szabadtéri motoros kirándulásra vállalkoztunk csimpikémmel. Jöttek a tavaszi szagok, sütött a nap és szemerkélt az eső. Jól felöltöztünk mindketten, mert azt hittem, hogy hideg lesz kint...(hülye berögződések).
Több mint két órát kolbászoltunk a városban. Beni minden pocsolyába belehajtott, topogott, belenyúlt, minden kirakatot megbámultunk, mászkáltunk a padkákon, botoztunk, kutyát simogattunk stb.
A végére mindketten úgy néztünk ki mint a malacok. Én mégis mosolyogtam.
Néhány hete még csak (sajgó szívvel) álmodoztam erről, most meg ez a valóság, a maga egyszerűségével és nagyszerűségével.

Boldog szabadlábas hófordulót Böncikém!:)

Ui: Luca, Ti gondolom partyba vágtok egy pakli francia kártyát este, hogy eldőljön végre melyikőtök a jobb römiben :D

Homeopatika

Tudom, hogy mostanság ez a homeopátia dolog eléggé divatos, sz.rrá rágott csont lett. Nem is írnék róla, ha nem lenne számomra ez maga a csoda.
Kevés tárgyért rajongok úgy igazán (csak egypár körömlakkért, a mellimplantátumokért és a szemöldökcsipeszemért), de a homeos cuccok lassan lassan komolyan mondom felérnek a tundrabugyik szintjére nálam.

Már szülés előtt is homeoztam, szülés után is, szoptatásnál is. Beni műtétje előtt/után/azóta stb.
Mondhatom, hogy mindegyik kúra a vártnál nagyobb eredményt hozott. (pl. a szülés utáni 4. napon a kórházból már úgy jöttem ki, hogy egy tisztasági betét elég volt, vagy a kezdeti katasztrofális szoptatási mennyiségek után azért mégiscsak 2 éves koráig szoptattam a Benit és még sorolhatnám) Ezeket azért nem emelem mégsem a "csoda" kategóriába, mert lehet, hogy egyébként sem vagyok egy "vérzékeny" ember, és a szoptatás meg lehet, hogy a kitartáson múlott és nem a bogyókon.

De!
Beninek 100%-ban és totálisan a homeo mulasztotta el az ekcémáját, ami nagyon durván előtört neki tavaly tavasszal. Úgy kezdődött, hogy a 15 hónapos oltás után belázasodott (ez nem nagy szám, minden oltás előtt felkészít az orvos, hogy lehetséges következménye ez). De aztán kb. abban az időben a bal kezén a hüvelykujjánál pár piros pöttyöcske jelent meg. Nézegettem, de nem csináltam vele semmit, mert nem terjedt, nem növekedett, nem viszketett.
Aztán névnapjára Beni egy (valódi) tejszínnel készült tortát kapott. (Előtte nem evett még tejszínt), és abból 2 jó nagy szelettel be is vágott, majd, mivel literes tejszínt vettünk, egy héten belül erre rá még készítettem 2X tejszínes ételt, amiből szintén jól beevett.
Ekkor indult el nála egy olyan folyamat, ami komolyan megijesztett. A teste bal oldalát égővörös kiütések tarkították, amik baromira viszkettek neki, véresre vakarta magát az elérhető helyeket egy éjjel alatt. Bőrgyógyászhoz vittem, kenőcs, nem múlt, háziorvoshoz vittem, másfajta kenőcs (természetesen mindkettő szteroidos) nem múlt. Shea vajat vettem (ami amúgy tök jó), de az ekcéma attól sem múlt. Végül elvittem egy homeos orvoshoz, aki oltáskivezetést javasolt.
No, nem részletezem tovább, TÖKÉLETESEN elmúlt mindenfajta kiütés róla pár nap leforgásán belül. (Mellette totális tej/tejtermékdiétát tartottunk, azt hiszem kb. 4 hétig, aztán lassan fokozatosan jött vissza a tejtermék, abban a sorrendben, ahogy a csecsemőknél szoktuk bevezetni, és az újítások között vártam legalább egy hetet. A tejszínt elővigyázatosságból a mai napig igyekszem hanyagolni az étrendjéből, természetesen nem vaskalaposan, de a kezdeti "bevezetéshez" képest sokkal mérsékeltebben).

A másik "csodám" meg egy Schüssler só a ferrum phosphoricum, ami ebben a nyálkás, köhögős, taknyos időben egy éjjel alatt csodát művelt a krahácsoló, gyerekemmel.

Jövő héten megyek újra és próbálok valami szert kérni a frontos fiamnak...bízom benne.

Szóval tényleg csak bátorítani és biztatni tudok mindenkit, hogy keressen fel egy homeos orvost, akár testi akár lelki nyavalyája van, egy próbát megér, akármennyire is divatmajomkodásnak tűnik ez manapság.

Laza térd

Néha van olyan, hogy bevarrod az egyik lyukat a zoknin de a következő pillanatban már kifeslett az anyag a másik helyen.

Ma a Beni térde nagyon csúnyán kifordult a tornán. (annyira csúnyán, hogy abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy mentőt kell hívni, és indulhatunk a kórházba helyrerakni a térdízületét.)
Végül nem így lett, csak iszonyúan megijedtünk mindannyian, és mostantól sokkal, sokkal, sokkal jobban figyelünk az ilyenekre.

És ez az egész probléma onnan indult, hogy a dongaláb műtéte után 2 hét fekvő majd 4 hét járógipszet kapott. A járógipszet használta is becsülettel, futott szaladt, forgott stb. Csak mivel a sarkára tette az összes súlyt a térde elkezdett túlfeszülni. Olyannyira, hogy most leginkább a laza térdszalagokkal küzdünk és azok okozzák a legtöbb fejtörést.

Hogy is mondta az a bölcs? ELMÚLIK.
Igen. Mindannyian ebben bízunk.

Meg kell enni

Sokan mondták/mondják nekem, hogy igazságtalannak tartják ami velünk történt. Mert mi úgy vártuk a Benit és figyeltünk rá. Várandósan nem ettem sósat se édeset, nem dohányoztam, nem ittam, de minden nap mozogtam, dolgoztam. Sokat olvastam Róla, meg arról, hogy milyen lesz. 20 hetesen megvettük a kiságyát, 30 hetesen kompletten kész voltunk mindennel. Szekrényt készítettünk neki, kimostam, kivasaltam, behajtogattam a kisruháit, játékokat készítettem oda, homeos szülésfelkészítő koktélt szedtem, málnalevélteát ittam, mandulaolajjal gátmasszíroztam.
És aztán születése után mégsem az volt a legnagyobb problémánk, hogy nem a kiságyában alszik, hanem helyette (nagyon ügyesen) naponta 20 órát cicin lóg.

Én erre azt szoktam mondani, hogy ennél, ami velünk történt sokkal de sokkal nagyobb baj is lehetett volna. (még akkor is, ha néha nem teljesen így érzem, és sokszor legszívesebben a fejemet verném a falba, akkor is ezt mondom.) Mert nincs biztosíték semmire. Ez olyan, mint a vezetés ha csak a megengedett sebességgel hajtasz is és soha nem hágod át a KRESZ-t akkor is balesetezhetsz. Jöhet szembe egy őrült részeg ámokfutó, aki ott, abban a pillanatba leszarja, hogy hány családot tesz tönkre és csonkít meg.

A gyógytornán, ahová járunk volt egy kismama adatrögzítő. Sokszor beszéltünk pár szót. Nehezen jött össze nekik a baba, sokat vártak rá, már csak Ő hiányzott a boldogságukhoz. A baba megszületett. Cisztákkal van tele az agya. Jelenleg kórházban vannak, mert a kislány nagyon sokat görcsöl. Semmi jóval nem biztatják őket.
Semmire sincs biztosíték. Igazságtalan? Igen, az. Mert nem érdemelték meg. Ezt senki sem érdemli meg. Egyetlen egy dolog jutott eszembe. Legyen ez a magyarázat:

"Amennyi az éjtszaka, annyi a nappal. Amennyi az öröm, annyi a bánat. Minden nappalhoz szükséges egy éjtszaka, és minden éjtszakához szükséges egy nappal. Minden éjtszaka sok-sok gyermeket csinálnak ezen a világon, hogy legyen mért dolgozzanak és éljenek nappal az emberek. Minden bánattól megnő az ember itt bent egy kicsit, itt bent - ujjával néhányszor rákopogtatott keszeg mellére -, itt bent, érted. Megnő az ember, meglombosodik, mint a fa. Megtanul valamit. Mint a fa, a lombja által. Több napfényt magába szívni, ameddig süt a nap, és félretenni belőle valamit a levelekbe... érted? Jobban örvendeni az örömnek, érted? És félretenni belőle valamit. Ehhez kell értsen az ember. És erre való a bánat, hogy megtanítsa. Éppen annyi van belőle, mint az örömből. Éppen annyi. Úgy, mint a nappal s az éjtszaka. A különbség csak az, hogy a nappal s az éjtszaka dolgát elrendezte az Isten. De az öröm s a bánat dolgát nem rendezte el. Azt csak kiporciózta éppen, mint ahogy a juhoknak a szénát porciózza az ember. Hogy ennyi jut ebből, s ennyi abból. Ez a kommenció. Az öröm. Meg amit fizetni kell érte. A bánat. Ennyi jár. Akár tetszik, akár nem. Ennyi jár, s ez elől nem lehet megszökni. Mármost, aki nem egyformán osztja be, hanem előbb végez az örömmel, annak a végin csak a bánat marad. Így van ez. Meg kell enni! Ezt is, azt is. A puliszkát is, a túrót is. Aki nem keveri össze ésszel a kettőt, hanem előbb fölnyalogatja a túrót, annak a végire üresen marad a puliszka...!

... Aki mindég csak puliszkát eszik, mindég csak puliszkát, akarattal... s a túrót félreteszi... annak vigyáznia kell, nehogy végül is a túró megromoljék... Ami pedig másokat illet..., nem kell irigyelni azt, aki mind csak pusztán eszi a túrót. A puliszkát, tudod, azt mindenkinek meg kell ennie! Én tudom ezt, én... nekem elhiheted. A puliszka, az nem romlik el. Az nem. Azt bizony meg kell enni, mind egy szemig. Ha öregen is, ha kutya-fáradtan, kutya-magányosan is. Azt meg kell enni. Nincs meghalás addig, míg az utolsó keserű morzsát is föl nem szedte az ember. Az így van."

Wass Albert: A funtineli boszorkány

Furmányos házinő

Szerencse, hogy már férjnél vagyok, ugyanis, ha ezt a világmegváltó ötletemet az állam kiszagolja, tuti, hogy nőül kívánna venni, hogy egy legyek a sok közül, aki a háztartását vezeti/te/ni fogja. Így maximum a bejárónőjének szerződtethet, de azt meg nem vállalom el....mer' nekem van önérzetem.:)
Szóval kiokumuláltam, hogyan tehetnénk pontot a válság végére. Ezek után tuti, hogy a mi dzsídípink lesz a legnagyobb az egész univerzumban.

Találmányom szerint, az aug 20-iai tűzijátékot ki kell iktatni a köztudatból. Kész. Finito. Ende. (Egyrészt azért, mert nem létezhet/kizárt dolog hogy létezik/tökön szúrom magam (pedig ez nem is annyira könnyű), ha van olyan 10 év feletti ember, aki ezt élvezi.) De most komolyan gyerekek, időszámításunk előtt 200-ban biztos f.sza dolog volt, hogy a császár két babfőzelék között fellövetett a szolgákkal egy csokrot és az olyan volt, mintha a mennyek ura csillagosat f.ngana, de könyörgöm 2011 van. A TV-n 30 szexcsatornát nézhetsz egyszerre, a világ megjelenik a 20X20-as monitorodon 0,1 sec alatt, 3 perc alatt gazdagabb lehetsz egy fitymagyűrűvel és szegényebb két mellbimbóval...ne csináljuk már, hogy az államalapítást egy 30 perces nyögvenyelős fénynyalábbal ünnepeljük...
Ellenben (és itt előbukkan(ik) a zsenialitásom)=> legyen fizetős tűzijáték. Úgy képzelem, mint Szilveszterkor. Aki olyan hülye, hogy 200%-os ÁFA mellett megveszi, az durrogtasson Dzsenifer és Dzsepetó születésnapján/temetésén/szifiliszből való kigyógyulásán...meg ha akar, egye fene auguszus 20-án is...kibírjuk. Mer' magyarok vagyunk!

Na, ne hálálkodj államapám, neked (ezt is) ingyé' adom.

Front

Töredelmesen bevallom, hogy mindig röhögtem a frontérzékenyeken. Tettem ezt azért, mert addig amíg az átkosban nem volt frontjelentés, oszt' azt se tudtuk mi az a ciklon, azaz tudtuk, menő hajlakk, na addig senki nem volt frontérzékeny. Most hogy van frontjelentés=>mindenki "frontos".
És ahogy ez lenni szokott az Élet, az a jó édes (mint mindig) most jól az orrom alá dörgöli ezt.
Történt ugyanis, hogy megáldott egy esőészlelő térdű férjjel. (ezen remélem senki nem röhög (hangosan)). Férj térde, 100%-os biztonsággal megjósolja a csapadékot (azért mer' amúgy a békakirályfik családjába tartozik.)
Ezen kezdetben röhögtem (addig, amíg mertem), aztán azóta hümmögök rajta, mert amúgy tényleg működik.
Fijam, Benő meg bokaügyileg vált frontérzékennyé. A műtét óta figyelem, próbáltam másra fogni, de nem megy, kiborult a bili. Az a helyzet, hogy a tegnapi nap, a kritikán aluli éjszaka, a ma reggeli bőgve ébredés, a délelőtti hisztirohamok (nem tornázok, nem csinálom, nem megyek stb.), az altatás totális kudarcba fordulása után kijelentem, hogy melegfrontra érzékeny a szentem. November 2 óta volt már egy pár melegfront. Tapasztalatom szerint ilyenkor sokkal "keményebb" merevebb a lába, érzékenyebb is, sokkal sírósabb, dacosabb. Éjjel számtalanszor ébred, fogja a lábát, megbotlik és 10-ből 10X a műtött lábát üti be. Egy hónap alatt nem bőg annyit mint egy ilyen napon. Szóval, be kell látnom, attól, hogy nem beszélünk arról, hogy a király meztelen nem változik semmi.
Ezt valószínűleg így kell elfogadnunk, egyenlőre.
Kérdésem viszont, hogy van-e ötletetek, hogy mivel lehetne enyhíteni a tüneteket?
(Gondoltam már ún. reumakrémre, tudjátok ez az a mentolos krém, de ez egyenlőre kizárva, mert még annyira friss a heg a lábán, hogy nem merem mentolossal sokkolni.)
Előre is köszi.

Okulásképp

Egyáltalán nem értem a németeket. Komolyan mondom, ha már egy olyan zseniális húzással próbálkoznak, hogy nemekkel illetik a szavakat, ami teljességgel átláthatatlanná teszi számunkra az egész hóbelevancot, akkor legalább ne kevernék össze a szezont a fazonnal.
Ugyanis a télnek der névelőt adni hatalmas tévedés. Mindenki tudja, hogy a tél die, ha úgy tetszik diedie. (ld. különböző irodalmi forrásokban: Holle anyó, Narnia krónikái, Hupikék törpikék etc.).
Bizonyított tény tehát, hogy a tél és a tavasz nő, a nyár és az ősz pedig férfi.
(ezt a das dolgot meg tényleg csak a mi megkavarásunk miatt hozták be. Véleményem szerint egyetlen igazi das-nak kellene léteznie, ez pedig a Gott, ami meg a németek szerint der...csak azt nem tudom, hogy akkor (szerintük) hogy lettünk mi die-k.)
Szóval, hogy így rendreutasítottam a németeket, nincs más dolgom, mint a hónapokat megreformálni.
Ugyanis, véleményem szerint nincs az az ember aki meg tudná mondani, hogy mire való a január és a február. Nincs rájuk szükség. A naptári tél december 1-el kezdődik, a csillagászati december 21-el. Kijelenthetjük, hogy azt, amit a tél nyújthat nekünk érdemben, nevezetesen az adventi időszak, Karácsony és Szilveszter az első hónapban letudjuk. Ilyenkor jól esik, ha forralt bort iszogatva kitekintünk az ablakon és szállingózik a hó, esetenként a pernye a szomszéd kéményéből. Szeretünk szánkóval menni a húsboltba majd hazahúzni egy fél disznót, tudván, hogy a Karácsony előtti hétre már csak az egérfarok marad a polcokon. És igen, ilyenkor van itt az ideje annak, hogy boka és csuklótörést szenvedjünk, így ugyanis a fa alatt, a tágabb családunk is képes miki egeret rajzolni a gipszsinünkre.
Január elsejével elkezdődik az a kínos két hónap, amikor mindenki egymásra tekinget, de senki nem meri megkérdezni, hogy mi a francot akar még itt ez a hülye tél. Titkon mindenki a tavaszt várja, és egyáltalán nincs kedve a tél hülyeségeihez, mintpéldául: mínusz 20 fokban fagyoskodni, a ruhaszárító felszabadulására két hetet várni, ruhaszárító hiányában már a csillárra is teregetni, tiszta ruha hiányában az 5 évvel ezelőtti divat szerint öltözködni stb.
Majd két hónap tétlen toporgás után végre jön a várva várt tavasz, illatokkal, szelekkel, simogatásokkal, szegény tél meg mehet a francba.
Nőtársaim, okuljunk tehát a tél csacskaságán.
Egy kapcsolatban sem szabad az összes puskaporunkat a legelején ellőni. Mert akkor nagyon hamar eljön az a kínos 2 hónap, amikor a következőt várják helyettünk. Ha pediglen egy Életre szólunk, még 75 évesen is muszáj valamit letenni az asztalra... a rántott levesen kívül is...

Böncikéről Lucának ♥

Az én édes drága Lucabarátnőm érdeklődik Böncikénk hogylétéről. Így hát e poszt neki szól.
Előljáróban annyit, hogy Böncikénk lába jól van.

Ennek több jele van:

1. Karácsonykor 40 fokos láz, takony, köhögés. (lábtéma huszadrangú)

2. Újévkor hányás. Elsősorban anya vállára, hasára és mellére, másodsorban a táskájába harmadsorban az ágyba, negyedsorban pedig lavórba. (lábtéma ötödrangú).

3. Gyanítom, hogy valamiféle dackorszak kezdődött (?)

anya: -Beni, mi legyen az ebéd?
B: -Tészta.
a: -Túrós vagy káposztás?
B: -Túrós és káposztás.
a: -ööö, jó.
B: -Nem abba a tányérba kérem!
-Nem kérek rá túrót!
-Nem kérek rá káposztát!
(ebben a pillanatban feladtam a harcot, hogy megértsem a gyermekemet...)
-Kérek túrót!
-NEEEEEE! Ne rakjál rá túrót!
a: -Már raktam rá. Edd meg.
B: -Neeem.
a: -Kérsz sima tésztát?
B: -Kérek, de nem abban a tányérban...

Szerintetek? Ez már lehet az, nem? :D

Ebben a párbeszédben például a lábtéma fel sem merült...:)

4. Megszületése óta először, amikor kívánhattam egyet tiszta szívemből (születésnapi gyertyák elfújása, újév, hullócsillag, Napfogyatkozás, Holdtölte) most először volt az, hogy nem az ugrott be zsigerből, hogy azt kívánom, hogy meggyógyuljon a lába. Aztán persze ez is bekúszott a kívánalmak közzé.
Ezt a léhaságot önnön tudatomban úgy értelmezem, hogy valahogy az már alap, hogy meggyógyul a lába. És bár még mindig nem tökéletes a tökéleteshez sokkal inkább közel áll, mint annakelőtte.

5. Komolyan gondolkozom rajta, hogy pár hónapon belül visszamegyek dolgozni. És ezzel egyidőben nem kapok sírógörcsöt, hogy mi lesz egyetlen ivadékommal.

A gipszlevétel után nagyon sántított. Sőt az igazat megvallva még mindig sántít (bár sokkal kevésbé). Ez megijesztett. Tök hülye vagyok amúgy, mert 6 hét sorvadás után nem várhatom el, hogy piruettezzen a szőnyeg közepén. És nem is várom/vártam, csak nagyon nehéz volt látni, hogy milyen kis esetlenül botorkál.
Jelenleg elsőszámú feladat az izomerősítés. Gimnasztikáznunk kell. Lépcsőzni, mászókázni, guggolni orrba-szájba, peroneusra gyúrni, mellette az Achillest és a többi műtött izmocskát, inacskát karban tartani.
De menni fog. Jó lesz ez, biztosan TUDOM.
Ugyan még egy kicsit döcög az út, de mingyáá itt van az autópálya:)

Kibírom...

Újév első napján esküvőn voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat, szuperül sikerült megszervezni az egészet pár hét alatt. (mi hónapokig szerveztük a sajátunkat, de a végeredmény mégis ugyanaz lett, sőt...)
A menyasszony smink és fodrász nélkül egy egyszerű fehér ruhában állt az oltár elé. Mégis (akik nyitott szemmel járnak láthatták, hogy) sugárzott.
Ennek kapcsán gondolkoztam el.
Nagyon sokszor olyan dolgokat kényszerítünk magunkra (kibírom jelszóval) amik nem mi vagyunk, nem belőlünk jönnek. Szokások csak, amik úgy lettek szokássá, hogy az egyik jóember lemajmolta a másikat.
Tényleg bele kell kényszerítenünk magunkat egy 15 centis magassarkúba, vakolattal és egy madárfészek kompozícióval a fejünkön ahhoz, hogy "menyasszonyokká" válhassunk. Jobb végigfeszengeni egy egész napot, ahelyett, hogy ez igazából rólunk szólna? A Szerelmünkről.
Túl sokszor mondjuk azt, hogy "kibírom". Pedig ilyen dolgokban helyénvaló lenne önzőnek lenni.
És ez csak egy példa.
Észrevettem magamon, hogy már a Benit is erre kondicionálom.
Például elvittem betegen egy temetésre, ahelyett, hogy kimentettem volna magunkat és másnapra túl lettünk volna az egész nyavalyán. Ehelyett másnap 40 fokos lázzal egy félkómás gyereket ölelgettem és a pokolba kívántam az önérzetemet.
Szóval szerintem bőven elég a kötelezően választott köveket cipelni. A szabadon választottak meg (ezentúl) menjenek a francba...