Beni

Lilypie Fourth Birthday tickers

2011. március 10., csütörtök

Első pofon

Ma volt az első ottalvós napunk. Hatalmas önuralmat tanúsítván, ma csak kétszer telefonáltam :)
Gond nélkül engedett el reggel, jól evett, délután több mint két órát aludt.
Háromkor rohantam hozzá. Az óvónéni mondta, hogy egy kis karmolás van az arcán, az udvari bejövetel után ő hamarabb végzett az öltözéssel és a csoportszobába ment, onnan jött ki pár perc múlva úgy, hogy fogta az arcát. Az óvónéninek azt mondta, hogy elesett.
Nekem meg itthon az esti alvásnál elsuttogta, hogy az egyik kislány megütötte. Kérte, hogy vigasztaljam meg. Mondjuk nekem ennyi kellett, hogy bőgni kezdjek, azóta is ennek a hatása alatt vagyok.
Aki anya, az egészen biztosan tudja, hogy mi jár most a fejemben.
Aki meg (még) nem anya, annak nem tudom ezt elmagyarázni, úgy, hogy ti is értsétek/megértsétek.

Mindenesetre ma megtapasztaltam, hogy az "ölni tudna a gyerekéért" az nem egy költői túlzás.
Biztos ez is jó valamire...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése