A természet megoldja

A minap a Természetanya hihetetlen Bölcsességén gondolkoztam.
Lassan két éve és 8 hónapja vagyok gyermekkakival körbeburkolva (van amikor egy nap többel is), így úgy érzem ideje a székletről beszélgetnünk. (finnyások viszlát!)

Mint minden normális nő én sem kakilok SOHA. (Főleg meg nem idegen helyen). Nem termelődik bélgázom, soha nem büdös a szám és a lábam. Szóval tényleg, teljesen normálisan működöm.
Nyilvánvalóan azt elfogadom, hogy a körülöttem élők székelnek, de gyanítom ez valami korai szobatisztasági stressz (anyám szerint 9 hónaposan szobatiszta voltam !?!...jó, mondjuk anyám véleménye nem százas, szerinte én leszek amerika következő elnöke) én idegen helyen egyáltalán nem tudok alkotni. (idegen hely a saját wc-nken kívül minden).
Munkámból adódóan (pedagógus) viszont találkoztam már wc előtt gyermekkel, aki (ő biztosan nem volt 9 hónaposan szobatiszta) a lehető legtermészetesebb hangsúllyal kért meg arra, hogy töröljem ki a fenekét. Akkor kezdtem rádöbbenni, hogy ez másnak nem tabutéma, mondjuk azt nem mondom, hogy örömmel vetettem bele maga a munka sűrűjébe (:D), de azért megcsináltam.
Azon viszont végig gondolkoztam, hogy, ha lesz egy saját gyermekem, akkor hogy fogom nap mint nap a sz.rból kivakarni, lehetőleg ugye úgy, hogy ne okozzak végleges törést az életében és a lelkében, mert bokákolok vagy valami hasonló. Kijelenthetjük, hogy terhesen nem a szüléstől féltem, hanem a gyerekkakitól.
És itt jön a Természetanya zsenialitása. Komolyan mondom nem is csinálhatná szebben...
Az első gyerekkakik ugyanis teljesen szagtalanok. Kosztolányi színes álmából az okkersárga (mert tuti erről beszél a versben), nyilván mondjuk egyszer sem jutott eszembe, hogy egy napraforgót mázoljak vele a falra...de ez azt hiszem szerencse is. És bár jónéhányszor "kiszalad" a pelusból, az ember lánya csak összeteszi a kezeit és köszönetet mond, hogy bár a gyermek nyakig sz.ros, de legalább nem büdös.
Aztán az idő telik-múlik, a gyermek egyre durvábbakat nyom, és a látványelemek is igencsak megszaporodnak, de az ember még mindig hálás, mert igaz, hogy a gyerek büdös, de legalább minden a pelusban marad.
Aztán jön az igazi fejlődés. A bili. Mondjuk ezek a kakik már a legdurvább kategóriába tartoznak, de még mindig hálásak lehetünk, mert nincs szétkenődve 1-2-3 mozdulat és a gyermekpopsi patyolattiszta.
Szóval tényleg, szép lassan adagolva (szó szerint) kapjuk a kiképzést. És tényleg, szinte már a szemem se rebben, mikor gyermekem a bilibe tekintve azt mondja: "Nézd anya pillangókaki!" (tényleg olyan alakú volt). Most már büszkén elmondom, hogy bár a holdkaki, a csigakaki és a kígyókaki mindenkinek megy, ivadékom olyan remekművekkel örvendeztet meg mint pl. a mogyorókaki, a kulcskaki stb.
Igazán büszke vagyok rá!:)