Beni

Lilypie Fourth Birthday tickers

2014. október 21., kedd

Itthon


Sokmindent meg kell tanulnom még az Életről. Mióta gyerekek vannak mégtöbbet, mert felelős vagyok értük, hogy hová jutnak, milyenek lesznek.
Beni elsős lett. Hihetetlen. Sok-sok leckén vagyunk túl, matekból, önismeretből meg gyermekpszichológiából.
A tatai asztalitenisz válogatott tehetségeket keres. Emiatt 2 hónapig heti kétszer jártak ping-pongozni, ahol figyelték őket. 10 gyereket választanak ki a városból, akiket kiemelkedőnek látnak, látják bennük a jövő sportolóját.
Beni az egyik.
A könny kicsordul belőlem. 6 éve kétségek között, fájdalmak között, sírások között, muszáj helyzetek között, kötöttségek között Ég és Föld között.
Most meg itt. :)

2013. november 19., kedd

inkognitó

Az úgy van, hogy nálunk a blog a kezdőlap. (vannak ilyen elavult dolgaink, pl. a wc-ben még ma is a 2012-es IKEA katalógus van).
Amíg még írtam ide a Férjem minden nap elolvasta és kommentálta a posztot. De most egy ideje ugye nem írok, így lankadt a figyelme. Néha megjegyezte, hogy régen írtam, vagy nem akarok-e, akkor tettettem magam,hogy sok a dolgom, és momentán meghalni sincs időm. Nade most eljött az óra a perc, amikor inkognitóban tevékenykedhetek itt, mert amikor kinyitja az internetet (ezt nem tudom hogy kell kifejezni) akkor megjelenik a Beni 2009-es arca, meg a régen lejárt születésnapszámláló...és ő nem görget lejjebb (mert el van altatva).

Szóval most elmondhatom nyíltan, ország-világ előtt (jelenleg 2 ember olvas) hogy megrendült a bizalmam a Férjemben és a házasságunkban. Ennek két oka van. Egyrészt 7 éves házasok vagyunk, így ennek itt az ideje (bár lehet, hogy ennek 9 évesen van itt az ideje, de nem baj, majd akkor is megrendülök).
Másrészt most nyáron szembesítettek engem azzal, hogy az a szó, hogy BEmelegítő mindenki számára tök vicces, és kajak kiröhögnek miatta. Namármost mivel én Debrecenben nőttem fel, az ottani népek észre sem veszik ezt a kis bakit (ami amúgy nem is az, mert a "bemelegítés" mint sport előtti mozgásforma egy adekvát tevékenység, ebből keletkezik, hogy a bemelegítést a bemelegítőben kell végezni. Teljesen logikus csak az ország 80 %-a logikátlan és erőfölényük okán lenyomnak minket logikusokat). Szóval kiröhögnek, és a Férjem (a legfőbb támaszom, bizalmasom, jobbik felem) nemhogy nem szól(t) ismeretségünk 10 éve alatt, hanem titokban ezen ő is röhögött.
Szóval teljesen értető, hogy megrendültem, és most azzal büntetem a világot, hogy azóta úgy hívom e ruhadarabot ,hogy mackó, ami a létező legbénább elnevezés, ezért pont jó a tervemhez, másrészt most inkognitóban tevékenykedek így a Férjem majd jól szembesül vagy 5 olvasatlan poszttal egyszercsak, ami lássuk be egy elég megsemmisítő válaszcsapás lesz számára. (remélem ez még ebben az évben bekövetkezik, mert akkor ezzel túlleszünk a 7 éves megrendülés rá eső részén is.)
Mellesleg fogalmam sincs hogy kell beállítani ezt a születésszámláló vonalzót, de a lényeg most az inkognitó.
A címről meg eszembe jut, hogy Debrecenben volt régen egy inkognitó nevű kocsma (párdon klub) és ott találkoztam egyszer a magyartanárommal. Mindez számomra vicces volt, hogy egy ilyen nevű klubban futunk össze, és akkor elindult bennem valami, ami azóta sem bizonyított, hogy lehet (de mondom ezt csak én gondolom így), hogy a tanárok is emberek és pl. járnak szórakozni meg hasonlók.

2013. november 18., hétfő

Fanatikus környezetvédők



Lomtalanítás van nálunk. Ennél többet nem kell mondanom. Tegnap még agybajt kaptam a 2 percenként előttünk megálló autóktól/motoroktól/valami motoros szánra hasonlító elől centrifugát szállító, de lehet az hajtotta(?) gépektől.
Egy egész éjszakámba és egy eredményes reggeli wc látogatásba (ez hatalmas problémám mostanában, ezért vagyok kicsit fixálódva a témára, majd megírom...gondolom várjátok). Szóval ma reggel jöttem rá, hogy igazából mi vagyok én, egy semmi, egy nulla. Az, hogy párszor lehordom az utca végére az üveget, vagy az, hogy a papírt, fahulladékot eltüzeljük, gyűjtöm a műanyagflakonokat és természetesen van komposztálónk (ami szerintem amúgy szemétdomb, de menőbb így emlegetni) szóval mindez semmi ahhoz képest amit ezek a férfiak véghezvisznek.
Az ezeréves műanyagredőnyről letörték a fém redőnytokot, majd egy következő kör összeszedte a csavarokat. Mindezt percek alatt. Hatékonyan. Odamentek, kiszűrték a fémet a szemükkel, aztán a ráálltak a témára, percek alatt megszabadítva a lomot az utolsó fém csavartól is. Ilyen elkötelezett környezetvédők Ők.
Büszke vagyok rátok fiúk!

2013. november 17., vasárnap

A férjem az idegeimre megy...vagy bevásárolni. (még nem döntöttem el)

Na szevasztok. Képzeljétek el megint GYED-en vagyok. És mivel nálam tudvalevőleg ez össze van kötve a blogírással, lehet, hogy a következő évben még posztolok vagy kettőt (vagy nem...a GYED a bizonytalansággal is össze van kötve...szerintetek kap levegőőőt? :)

Na az van, hogy még van kb. 7 percem, míg felébred, szóval belevágok. A férjem az idegeimre megy. Jön a Karácsony, érted, áldás, békesség, de mi a fenét rakjak neki a fa alá. Évi nettó 3-szor kapok agybajt tőle. Kari, szülinap, névnap.

-Mit szeretnél szerelmem?
-Melletted mindenem megvan, boldogságot, békességet, úgy mint eddig.

Namost ez amúgy egy cuki válasz, de jelen pillanatban sajnos nincs időm elolvadni tőle ugyanis az életem egy k.va nagy táblázat. Kakilni reggel 8-8.12-ig tudok, mert akkor jó eséllyel egy rágókát duva a szájába elmatat (itt most nem a férjemről beszélek), rossz esetben félidőben ki kell jönni a rágókát csörgőre cserélni.
Még jó, hogy van internet, ott rendelek, mert boltba járni egy fél évessel esélytelen, érted, bolton kívül - 20 fok anorák, bundazsák + fókazsír az arcra (ez nekem), bolton belül 45 fok, letenni nem tudod, levetkőztetni nem tudod..szal érted.
A neten rendelek
 1. pulóvert (van már neki egész sok, pár nagypapis is mer' az akciós volt, jó lesz 50 év múlva)
2. könyvet. (milyen könyvet szeretnél? --valami jót...az ez utáni dolgokat nem részletezem tovább)

Ennél szánalmasabb az, amikor átutalásnál őt kérem meg, hogy a közös számlánkról utaljon a saját ajándékára...vagy az, amikor nagy nehezen kinyög valami technikai kütyüt és megkérem, hogy menjen el és vegye meg, mert én nem értek hozzá, azt kifizeti a közös bankszámlánkról vagy kp-el! és hazajön (meglepve):D

Ez így megy nálunk. Olyan jó lenne, ha lenne egy tök jó parafatáblánk és oda kiírhatná a kívánságát ez meg ez a könyv, ezen a netes oldalon akciós eddig és eddig. (ezt tegnap láttam a facebookon Lucánál, és rádöbbentem, hogy nekem erre lenne szükségem).
 Ui: kérek tippeket, mivel lehet meglepni valakit akinek mindene megvan?

2012. szeptember 11., kedd

jeeee

Voltunk ma Pécsen kontrollon. Tökéletes 100%-os láb.

Jutalmul Beni ma életében először fog legálisan éjszakai sín nélkül lefeküdni.

4 év 2 hónap 21 nap.
Ebből:
14 hónap combgipsz
2 műtét
3 év minimum heti 3 gyógytorna
1 és negyed év minimum heti 2 gyógytorna
kb. 2 év itthon velem minimum napi 5X torna
még soha nem feküdt úgy le, hogy legalább velem legalább 1X ne tornázott volna a nap folyamán. (szerintem jódarabig nem is fog.)

Szerintem még soha nem volt ilyen hosszú és ennyire fontos projekt az életemben.

Most felemelem mindkét kezem, a levegőbe boxolok és egy hatalmasat üvöltök, jó? :)



2012. szeptember 7., péntek

répakrém



Ti ettetek már sárgarépás szendvicskrémet??? Tegnapig én sem...pedig nagggyon finom, 2 perces, egészséges, vega és (ami a legfontosabb) narancssárga!!!


Ui: csók!

2012. június 12., kedd

találka

Nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget az álmaimnak. Éppen ezért csak nagyon ritkán emlékszem rájuk.
A tegnapi álmom élénken megmaradt: Beni elővett egy pakli cigit a nadrágzsebéből, öngyújtóval rágyújtott és sétáltunk tovább az utcán.
Egy buszmegállóba mentünk. Végig iszonyúan éreztem magam...cigizik az én 4 éves kiscicám...szemem fénye, életem csillaga. És nem szólok rá...
nem tudok rászólni. Mit csináljak? tépjem ki a kezéből, csináljak jelenetet...hiábavaló. Dohányzik. Én is dohányoztam, amíg rá nem jöttem (teljesen egyedül!) hogy f@szság.
Nem tudom megvédeni, ez az ő döntése...
Ez volt az álmom.

Reggel felébredt Beni. Mit álmodtál gyönyörűm? Tündérrétről? Repülő lóról?
- Nem! mondta ő, egy buta gyerekről aki cigizett...

 "Álmomban világgá ment az ég,
tűzbe borult a virágos rét,
részeg angyal himnuszt énekelt,
költőről mesélt.

tavaszból ősz lett és télből a nyár,
évgyűrűimben az idő megállt,
lóvá tett Istenen elvágtatott
egy madár.

angyal
lenn a pokolban
szárnyakért áll a sorban
s mind várják, hogy elrepüljenek.

ébressz fel
ébressz fel már
ébressz fel már
ébressz fel
ébressz fel már
ébressz fel már.

minél lejjebről indulsz el,
annál messzebb repülhetsz el,
nincs út min ne jártak volna már,
csak indulj el.

angyal
lenn a pokolban
szárnyakért áll a sorban
s mind várják, hogy elrepüljenek.

ébressz fel
ébressz fel már
ébressz fel már
ébressz fel
ébressz fel már
ébressz fel már."

megöregedtem...

Tegnap felhívott telefonon az egyik 4 éves barátnőm (!!!).
Beszélgettünk pár szót az élet nagy dolgairól, úgymint: hígfosás, oviszünet stb.
Majd, mivel beszélgetésünk kissé megzökkent, gondoltam megkérdezem mit csinál jelen, szűk keretek közé szorult életében (WC-fürdő-WC).
- Olvasol?- kérdeztem rávezetően, gondoltam beszélgetünk a hercegnőkről, meg efféle csajos témákról.

-Nem, dehogyis!! jött a válasz. - a TÁBLAGÉPEMEN játszom....

Mi a f@sz az a táblagép???

"Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám,
És nem hasonlít már
múlt és jelen.
Valami elmúlt, lassan felnőttem én."