Gondolatom van

(Szerbusztok Feleim! Nem tűntem el, csak megint jó sok olvasnivalóm volt. Három nap éjszakázás után mondjuk visszavettem a tempót. Meg futni is köll, hogy így kivirult a Világ, szóval minden okés, csak elragadott a Zélet.)

Ami mostanában sokszor eszembe jut az egy Beniműtétes eset. Akkor annyira felkavart, hogy tudtam, úgysem tudnék könnyek nélkül írni róla, de azóta is mindig a gondolataim között szerepel ez. Így úgy döntöttem leírom.
Szóval amikor elfogadtam az elfogadhatatlant és rájöttem, hogy pénzdugdosás nélkül ma semmire sem mész Magyarországon az egészségügyben, akkor legalább JÓL akartam csinálni.
Mindenkinek kis személyre szabott csomagot készítettem, benne a borítékkal meg egy doboz csokoládéval. A professzornak már akkor a kezébe nyomtam a saját batyuját mikor a kórházi felvételre jelentkeztünk. Pipa, legalább túl vagyunk rajta, gondoltam. (azt mondjuk nem értem, hogy miért szégyellem emiatt magam és miért van bűntudatom minden egyes dugdosás után).
Aztán mentünk az altatóorvoshoz. Egy magas indiai srác volt. Olyan bizalomgerjesztő fajta. Akire jó ránézni, nyílt tekintetű, körszakállas, mosolygós. Beszélgettünk vele a kockázatokról, megkaptuk a szükséges felvilágosítást és a végén a kezébe nyomtuk a csomagot. Teljesen zavarba jött, vissza akarta adni, mentegetőzött stb. Rábeszéltük. Nagyon szépen megköszönte, annyira elképedt, hogy hirtelen ötlettől vezérelve kiment és hozott a Beninek egy nagy fecskendőt, hogy ő se engedjen el minket üres kézzel, amikor látta, hogy a Beni hogy megörült a fecsinek a kezébe nyomott még vagy 10-et (!!! :D) Szóval az egész eset annyira mulatságos volt, hogy nem jött elő sem a bűntudatom sem a szégyenérzetem amiatt, hogy most éppen egy orvos megvesztegetésén "ügyködöm".
Majd lecuccoltunk az osztályra, és beszélgetésbe elegyedtünk az ott tanyázó anyukákkal. Amikor is jött egy férfi "Jó napot kívánok! Én fogom altatni a Benedeket...", öööö seképsehang...micsoda?? Hol van az indiai? Ki ez? Aztán felvilágosítottak, hogy az az altatóorvos akivel mi beszéltünk csak az általános információkat volt hivatott elmondani, aki ténylegesen altatni fogja az ez a doki aki most bejött.
Először levegőt se kaptam, aztán meg elkezdtem ezen röhögni (jó, tudom, ez nem igazán a megfelelő reakció, de a fejen amit vág(hat)tam még mindig elkap a röhögés).
Szóval a gondosan kiszámolt csomagjainknak lőttek, nincs más út, új csomagot kell összeállítani. Csakhogy ez ugye nem annyira egyszerű, mert a műtétre félrerakott pénzt szétosztogattuk, honnan a francól szedjünk még egy csomagra valót? Akkor úgy döntöttünk, hogy veszünk egy bonbont és a borítékot meg mellőzni vagyunk kénytelenek.
A műtétig már nem találkoztunk, aztán amikor visszahozták félkábán a Benit akkor meg csak a gyerek érdekelt, a bonbont lesz.tam.
Szóval napokkal később találkoztunk újra, megkenésre alkalmas körülmények között. (talán azon a napon amikor hazaengedtek minket). János nyújtotta a csokit, a szokásos "nagyonszépenköszönjüknagyonhálásakvagyunk" szöveggel, amikor a srác ránézett és valami olyasmit mondott, hogy "Köszönöm szépen, nem fogadom el! Arra figyeljenek, hogy továbbra is ilyen szépen neveljék a gyereküket, egyék meg együtt a bonbont és legyenek nagyon boldogok! Azzal viszont megtisztelne, ha kezet fogna velem!"
Kész.
Ha ez egy bamba amerikai filmben lett volna csak gúnyosan elhúzom a számat és azt mondom: jah, biztos...
De ez így történt. Pontosan így. 2010-ben, Magyarországon, Pécsen.
Rengetegszer átgondoltam azóta. Lehet, hogy az indiai srác amikor megtalálta a borítékot továbbította. Vagy lehet, hogy ez a fiú tényleg, hivatástudatból dolgozik ma egy városi kórházban. Lehet, hogy mi voltunk neki ennyire szimpatikusak. Lehet, hogy Beni lopta be magát a szívébe, mert többször benézett ránk pár másodpercre az ottlétünk alatt.
Tulajdonképpen a miért nem fontos. Egy olyan gesztust kaptunk ami felejthetetlen. Ami igenis megnyitja a szívünket a jóra. Mert még akkor is, ha a körülöttünk lévő világ mocskos és bűzlik, akkor is történhet ilyen...2010-ben, Magyarországon.
Ezzel a bejegyzéssel szeretnék mindenkinek nagyon boldog "szeretetnapot" kívánni.
Tényleg nem kell lufi. Csak legyetek, legyünk Emberek.