Kölcsönkenyér és szalámi

Ma iszonyatosan fájt a fejem. Annyira, hogy 2 p.dollal éltem csak túl a délutánt.
Ennek nyitja lehet az is, hogy a szokásos összebújós-olvasgatós jóreggel helyett egy üvöltve ébredős, dobálós, toporzékolós, taknyanyálaegybefolyós rosszreggel kerekedett.
Olyan reggel, amikor semmi sem jó, nem jó, ha odabújok, nem jó, ha nem, nem jó, ha beszélek, nem jó ha hallgatok ésatöbbi végeláthatatlanul.

Az a durva, hogy emlékszem erre gyerekkoromból. Ordítottam...mert jól esett. Igazából nem akartam semmit sem máshogy, egyszerűen kiengedtem a gőzt. És láttam a könnyeimen keresztül anyukámat, aki egyre jobban belelovalta magát az ordításomba, egyre idegesebb lett. Pedig nem kellett volna, mert nem volt semmi sem rossz, csak nekem ordítani volt kedvem.

Szóval kölcsönkenyér visszajár. Csak most én vagyok a belelovalt anyuka. És akkor is belelovalódom, ha tudom, hogy semmi sem rossz most épp, csak gőzleeresztés van. Mert rossz hallgatni, mert tehetetlen vagyok. Mert az agyam egyik fele rossz anyának érzi magát attól, hogy nem tudja megvigasztalni a saját gyerekét, a másik féltekében meg mondom, ott a régi emlék.

Ésamúgymeg ma Benőke felvevődött bölcsibe. Azaz nem bölcsibe, hanem családi napközibe. 7 gyerekre 2 felnőtt van. 20 000 Ft alapdíj+ a kaja. Szóval a GYES-t viszi, de ha minden jól megy majd (és miért ne menne) 4-ig játszik, aztán jön hozzám az apukájával "dolgozni". Márc. 1-től kezdjük a beszoktatást...jáhjdefurcsalesz...