Szeretlek Gordon!

Thomas Gordonról a suliban hallottam először. Egy elmélet volt nagyon sokáig, egész addig míg szülő nem lettem. Akkor fogtam ÚGY először a könyvét a kezemben...
Teljesen általános dolgokról beszél, olyan, hogy amikor olvasod, akkor csak a vállad vonogatod, hogy "hát persze, hogy így kell..."

- persze, hogy tisztelni kell a partneredet akivel beszélgetsz (még akkor is ha gyerek)
- persze, hogy meg kell hallgatnod ÉRTŐ FIGYELEMMEL azt, amit mond
- persze, hogy nem lehet, legyinteni a problémájára, mert neki EZ a probléma
- persze, hogy nem a fenyegetés és a moralizálás az, amire a másiknak szüksége van.

Aztán amikor "helyzetben vagy" és éppen kicsúszna a szádon, hogy "katonadolog", amikor a gyerek megüti az ujját a fakockával és sír, akkor esik le, hogy ez a Gordon nagyon tudott valamit...

Ajánlom!

részlet a könyvből:

"Kell, hogy hallani akarjuk a gyermek mondanivalóját. Ez azt jelenti, hogy hajlandók vagyunk rászánni az időt. Ha nincs időnk, akkor ezt egyszerűen meg kell mondanunk.
Őszintén akarnunk kell segíteni a gyereknek ebben a konkrét problémájában. Ha nem akarunk, várjunk, amíg elérkezik az alkalmas időpont.
Képesnek kell lennünk őszintén elfogadni az érzéseit, bármilyenek legyenek is , bármennyire különbözzenek is a mieinktől, vagy attól, amilyennek elképzeljük, hogy egy gyerek érzéseinek lenniük "kell". Ezt a beállítódást nem egyik napról a másikra sajátítjuk el...
Mélységesen bíznunk kell abban, hogy a gyerek képes elbánni saját érzéseivel, képes feldolgozni őket, és megoldásokat találni a problémáira. Ezt a bizalmat a gyerek problémamegoldásainak figyelése során alakíthatjuk ki.
El kell fogadnunk, hogy az érzések átmenetiek, nem állandóak. Az érzések változékonyak - gyűlölet szeretetbe csaphat át, a bátortalanságot a remény válthatja fel. Így hát nem kell félni az érzések kifejezésétől, ezek nem rögzülnek örökre a gyerekben. Minderről az értő figyelem győzhet meg.
Képesnek kell lenni arra, hogy a gyereket tőlünk független különálló lényként lássuk, olyan embernek, aki már nincs hozzánk kötve, önálló egyén, akinek nemcsak életet, hanem egyéniséget is mi adtunk. A különállásnak ez a tudata teszi lehetővé, hogy saját érzéseket és saját látásmódot engedjünk meg a gyereknek. Csak az a szülő tud hatékonyan segíteni a gyerekének, aki érzi ezt a különállást. Vele - de nem hozzátapadva - kell lennünk, mikor átéli a problémáit"

Thomas Gordon: P.E.T. (A szülői eredményesség tanulása)