Tudjátok, szerintem úgy van ez, hogy lassanként elfelejtünk élni...Miért is írom ezt? Lehet, hogy sokan felkaptátok a fejeteket, mondván "ez hülye"...mit gondolatozik itt magának. De úgy érzem, hogy sokan meg nem, mert megvan bennetek az a csíra, ami, ha gondosan ápoljátok, kikel.
Elkényelmesedtünk. Gondoljatok csak arra, hogy manapság elég felvenni a telefont, vagy ami meg még személytelenebb bepötyögni egy sms-t vagy egy e-mail-t. "Jól vagy? Gondolok rád!" -nem sok karakter, nem sok idő, nem sok erőfeszítés.
Ez a régieknek nem adatott meg. Pedig ők is mentek háborúba, vásárba, vándorszínésznek vagy egyszerűen csak egy idegen városba férjhez. Biztos vagyok benne, hogy akkor még élénkebben működtek ezek a szeretetkapcsolatok, már csak azért is, mert nem volt könnyebb út.
Manapság nem merünk az érzékeinkre hagyatkozni, még az öt általános érzékünkre sem. Gépekkel meg masinákkal mérjük, kalkuláljuk ki az eredményeket. Azt meg aztán főleg nem merjük elhinni, hogy léteznek az öt érzéken túl is hullámok. Egész egyszerűen elfelejtettük őket.
Ez nem csudabogárság és nem new ages baromság. Ez a valóság csak merni kell elhinni, és ami még fontosabb, merni kell alkalmazni. Már csak azért is, mert egy sms-nek mindenki hazudhat, de a szívünknek senki.
ui. már várom azt a gépet, ami számszerűsíti a szerelem mértékét. Bedugod a párod fülébe és leméri, hogy hányat szeret. Ő visszadugja és válaszul érkezik neki az igazság. Erre felé tartunk, csak hogy tudjátok:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése