Képzeljétek mi történt velem...

...egész éjjel csukva volt a szemem, énekli a Kaláka az egyik kedvenc nótámban. (nem ér röhögni a Kaláka alap!)
Na szóval elmesélem,hogy mielőtt jött a cudar idő (a vákumozás miatt) voltunk a Benivel a játszón. (jee, jöhet a hullámzás, hátam megpaskolása, szépvoltcsilla kiabálás). Ez viszonylag gyakran kb. naponta elő szokott fordulni velünk. Már ismerem az ottani szubkultúrát (megj. ha valaha szociológia szakos leszek akkor megyek a játszóra terepgyakorlatra), na ott mindenféle ember megfordul, majd ha egyszer jó passzban leszek leírom a típusokat. Jár oda egy viszonylag állandó banda (10-14 év körüliek), akik a kisgyerekes anyukák rémei mellesleg, mert elárasztják a homokozót, köpködnek, káromkodnak, felmásznak a fákra, letörik az ágakat lelökik a kicsiket a csúszdáról stb. Na gondolom mindenki belőtte kb. az irányt hogy kikről van szó.
Történt egy szép napos májusi délutánon, hogy a Benivel a homokozóban homokvárat építettünk, a homokozó mellett közvetlenül meg a banda hintázott. Éppen azt játszották hogy ki tud messzebbre csulázni, lehetőleg úgy, hogy a másikat eltalálja. Közben anyáztak, taknyot szívtak meg mindent bevetettek ami ehhez a játékhoz elengedhetetlen. Mivel ugye a játék lényege a messzire köpés, tanult gyerekek lévén tudták, hogy ahhoz hogy messzire menjen a csula nagy lendületet kell venni a hintával, és a megfelelő pillanatban elengedni az anyagot.
Na, én éppen egy homokfagylaltot készítettem, tudtommal a Beninek, de az én csimpikém ezt máshogy képzelte, mert abban a 2 másodpercben, míg a homokfagylaltot a járdaszegélyre cuppantottam beállt a bandához (gondolom, megmutatni, hogy milyen állatul tudja folyatni a nyálát, ami mellesleg való igaz). Igen ám, de a csimpókám még nem tanult elég fizikát ahhoz hogy tudja, hogy a teljes amplitúdóval lengő hinta baromi nagyot üt, éppen ezért ezzel a számára mellékes körülménnyel nem törődve be is állt pontosan a hinta elé. Én feltekintve az első századmásodpercben azt láttam, hogy az éppen visszafelé tartó hinta 2 ezredmilliméterre megy el a gyerek feje mellett, nem vagyok erre büszke, de csak ordítani bírtam, hogy BENIIIIIII, csimpesz persze nem értette mi a bajom, állt ott mint szürkeszamáraködben, a hintázó fiú viszont odafigyelt és látta hogy itt baj lesz, ez kb. fél másodpercet vett igénybe, mert akkor a hinta már előre felé tartott, pontosan telibe célozva a gyerekem fejét.
És akkor történt meg az amire azóta is meleg szívvel gondolok vissza, ez a fiú, akkor abban a helyzetben nem mérlegelhetett és nem futtathatta le a lehetséges helyzetkimeneteleket és azok következményeit, muszáj volt neki a szívével látnia, és ÖNMAGA TESTI ÉPSÉGÉT NEM NÉZVE leugrott a hintáról, úgy hogy közben a lábával fékezte azt, mint az a csacsi aki nem akar elindulni, de a gazdája húzza. És megállította a hintát a gyerekem előtt. Komolyan mondom hogy az a tizenegykétéves gyerek úgy csinálta ezt, hogy egy felnőtt se tudta volna jobban/gyorsabban/szakszerűbben. Mintha a nap minden pillanatában ilyen helyzeteket oldana meg, de látva az arcát neki is ez volt az első.
(a történethez hozzátartozik, hogy nekem ezalatt az idő alatt a homokból felállni se sikerült, szóval 100%-ban a gyereken múlott az egész).
Na ezzel csak azt akartam mondani, hogy így lesznek a békából királyfik. És nem igaz egyáltalán hogy morálisan haldoklunk csak el akarják ezt hitetni velünk. A srác a 3X elrebegett hálaimámra csak mosolygott és legyintett, hogy semmiség. És lehet hogy most még nem is tudja, hogy neki köszönhetem a gyerekem életét.