Nahát, az úgy van, hogy nem szívesen beszélek a közvetlen magánéletemről (itt a blogban), úgymint ovulációm időpontja, aktuális pattanásaim száma, szőrbenövéseim állapota, egyrészt azért mert semmi közötök hozzá (:D) másrészt meg, mert nem akarom a maradék kettő olvasómat is elveszteni...
Csak szépen rímel az életem, és szeretem az ilyet...
Ma voltunk egy magánklinikán Beni lábát megmutatni. Én eldöntöttem korábban, hogy ezt a véleményt fogom elfogadni, bármit is mondanak ma.
(Tudniillik, Beni lábát 10 hónapos korában megműtötték Debrecenben, azóta többször voltunk vissza annál az orvosnál, aki azt mondta, ennek a lábnak ilyennek kell lennie.
De a gyógytornász rágta a fülem, hogy mutassam meg egy másik orvosnak, mert ez a láb lehet még jobb. Elmentünk Pécsre, ott az orvos azt mondta, hogy ezt a lábat még minimum 1X műteni kell, lehetőleg minél hamarabb, szeptemberben jön vissza a szabadságáról, akkor fel is veszi a Benit...
Debrecen-Pécs: 1-1)
Ma Budán azt mondta a doktornő, hogy ha az ő gyermeke lenne, akkor a műtétet választaná.
Meg azt is, hogy a pécsi doktor, akinél jártunk Magyarországon a dongaláb kezelésének az atyja (tényleg az...van már vagy 80 éves...) őt ajánlja.
És akkor most körbefolyom az én (mi) nagy kövünket, és megpróbálom a legkevesebb energiaveszteséggel és méltatlankodással megtenni ezt.
Együtt túléljük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése