Lepke

Ma lepkének nevezett engem valaki. Elgondolkodtam ezen...és tényleg...igaza van..akárhogy is gondolta.
Mert én néha úgy érzem ide-oda repdesek, szállok virágról virágra (szájról szájra :D). Mindenhol maradok egy picit, jól érzem magam, aztán huss, mintha soha ott sem lettem volna...
Kezdve az ovistársaimmal, a Gyöngyvirág csoporttal, majd az ált. iskolás osztálytársaimmal (Vuk örs). A bandámmal 7.-8. osztályban. Az "mi örökre egy osztály maradunk és mindig tartjuk a kapcsolatot" ígéretekkel, aztán most így khm, majdnem húsz év után elmondhatom, hogy egy azaz egy darab osztálytalálkozónk volt, most próbálom összetrombitálni a másodikat, dehát igen nehéz...(írjatok az üzifalra irgumburgum!!)
Aztán középiskola. Érettségi, vizsga után mindenki ezer felé (találkozó zéró)..én főiskolára...aztán munka...főiskola2...munka...terhestanácsadás....játszótér/baba-mama klub...most itt tartok.
Mindenhol jól éreztem magam, és ahhoz a közösséghez ahová tartoztam próbáltam valami pluszt hozzátenni. Mindenhol találtam barátokat, haverokat, beszélgetőpartnereket. Rengetegfélét. Mégis minddel jól éreztem magam. Mindegyiktől tanultam, mindegyik megérintett valami miatt. Ezt ezúton is köszönöm. Aztán jön egy fordulat és huss...mintha soha ott sem lettem volna.
Furcsa ez nagyon. Valahogy úgy érzem mindenhol ottmaradt egy darab a szívemből, de mégsem lett kevesebb vagy kisebb ezáltal. Valószínű nálam is hagyott mindenki egy-egy darab szívet, ami kiegészíti a réseket.
Biztosan ez az élet rendje...hogy azoktól akikről egy ideig azt gondoltad, hogy "örökre" melletted lesznek most még egy telefonszámod sincs.
Mégis, csodával határos módon vannak páran (tényleg páran, öt alatt van a számuk) a harmincegy év alatt akikhez vissza-visszatalálok. Fogalmam sincs hogy miért pont ők azok, (mert itt mondhatnám, hogy soha nem vitatkozunk, mindenben egyetértünk stbstb. de ez nem lenne igaz.) Úgy gondolom se nem szebbek se nem okosabbak mint a többiek (akik ezt olvassák és úgy érzik a virágaim azoktól bocs :D). Szóval egy rejtély...ők az ÉN virágaim és akkor is azok, ha egy évben egyszer beszélünk, vagy évekig egyszer se. Találkozunk és mintha semmi nem történt volna, mintha tegnap váltunk volna el egy kiadós trécs után, ugyanott folytatódik minden. Nagyon megindító, hogy tudsz a másik részese lenni, úgy is, hogy fizikailag nem érintkeztek.
És tényleg szeretném megköszönni minden egyes virágomnak, hogy támasztottak meg tápláltak, meg elkápráztattak a szépségükkel. Mindannyian a szívemben vagytok! Örök Hála! (hüpp)