A megmondóember

Ma békésen kerekeztünk a tó körül a kiccsaláddal. Mígnem szemből ránkfékezett egy májergyerek, és utánam kiabált: Tanulj meg jobboldalon közlekedni!
Először meglepődtem...mondom ez meg magában beszél...:D de aztán rájöttem, hogy ez nekünk szólt, ugyanis ő nem tudott fékezés nélkül előzni, mivel mi valóban nem a járdaszegély melletti millimétereken mentünk.
Aztán gondolkozni kezdtem...Valóban, az életem során elég sok ilyen "tanítóval" találkoztam már. Mind kivétel nélkül halálosan szórakoztatott vagy rosszabb esetben untatott. Valamilyen oknál fogva egyesek úgy gondolják, hogy joguk sőt kötelességük kioktatni a másikat. Valószínűleg sokkal jobbnak/okosabbnak/tanultabbnak/bölcsebbnek képzelik magukat, mint (én) mi vagyunk. Csak sajnos pont itt bukják be az életüket, hogy ők hiszik jobbnak magukat és nem mások néznek fel rájuk.
Egyetlen nagy tanító sem önmagát futtatta, egyszerűen élték az életüket, alkottak vagy csak vándoroltak egyéb esetben elbújtak az emberek elől és nem arcoskodtak, éppen ettől voltak nagy arcok.

És akkor a rosszindulatot még nem is említettem. Aki csakazértis beledöf a másikba, ismeretlenül, legtöbbször az érzelmeit manipulálva. Egyetlen ellenszer van ellenük, az önismeret. Ha teljesen és tisztán látod magadat, akkor nem találhatnak fogást rajtad. Hiába mondja nekem valaki, hogy elrontom a gyerekemet, mert nem hagyom egyedül, sírva elaludni. Vagy nem kell állandóan megölelni, nem kell emberszámba venni etc. Egész egyszerűen lepattan rólam. Miért? Azért, mert teljesen és tökéletesen elégedett vagyok a gyermekemmel. Úgy ahogy van. Nem szeretném, ha jobb, okosabb, ügyesebb lenne. Nem szeretném, ha önállóbb és függetlenebb lenne. Azt szeretném, hogy addig amíg nem kerül be a közoktatásnak nevezett egotorzítóba, addig úgy élne, hogy mindig és minden pillanatban biztos magában, biztos az érzelmeiben a tudásában a szakértelmében az akaratában, biztos bennünk és az egész Világban.
Ha én úgy képzelem magamról, hogy valamit jól csinálok sem jogosít fel arra, hogy a másiknak beszóljak. Még akkor sem, ha jót akarok vele. Ma láttam egy anyukát, karjában az újszülött babája, és rohant a kb. másfélévese után. Egész biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni magának a hordozást, anélkül, hogy én odamennék és osztanék egy kis észt. A világ így van kitalálva. A saját hibáinkból tanulunk legtöbb esetben, szerencsés esetben meg mások példájából.