Az állapotom...

...az se normális, kérdeztem az orvost, ugye hormonális??:D jah...:D

Nahát, írtam már arról nektek, hogy bizonyos "függvényképzeteim" vannak az életemről. Röviden és tömören egyszer lent másszor fent. Ciklikus, mint a nők életében minden, pontosabban mint a Világegyetem életében minden.
Amikor a blogot elkezdtem írni, tudtam, hogy a lefelé következik. Azt hiszem azoknak sem árulok el újdonságot, akik nem ismernek személyesen, hogy éppen most kapaszkodok kifelé a gödör legmélyéről... azaz igyekszem nagyon.
Tehát amikor elkezdtem, gondolkoztam, hogy nem kellene-e elhalasztani, míg túl leszek a "kritikus időkön", de aztán jól megbeszéltem magammal, hogy úgyis jönni fog új lent, szóval tökmindegy...meg jól megfogadtam, hogy nem traktálok senkit a nyűgömmel, bajommal, ha nagyon kész vagyok jön a jó öreg szakirodalom...az legalább nem fárasztó...
Na, így kezdődött. Aztán most ott tartok, hogy lehet, hogy nem csak én parabolázok itt magammal, hanem esetleg mások is, szóval elmondom, hogy én hogyan élem túl.

Gondolkoztam... az hogy szar dolog történik velünk nem lehet véletlen. Mint ahogy semmi sem az. Minden pontosan a megfelelő személlyel a megfelelő időben és helyen történik. Ezt fogadjuk el. (amin én nem tudok túllendülni az az, hogy kvázi más szív énmiattam...ezt baromi nehéz megemésztenem...). Szóval a rossz nem azért van, mert téged utálnak az égiek, hanem azért, mert meg kell tanulnod megoldani...vagy legalább próbálkozni vele.

Ezt sokkal szebben és érthetőbben írja le helyettem Weöres Sándor (akit olvassatok nagyon nagyon sokat!!) "A rossz létjoga" c. kis szösszenetében.

"Mindenki a pokollal táplálkozik, még akkor is, ha a menny felé növekszik."

Akkor tartsuk ehhez magunkat...