TdF

Ma véget ért a 2010-es Tour de France is. Először is szeretném tisztázni, hogy én egyáltalán nem értek a kerékpársporthoz. Úgy ahogy egyetlen sporthoz sem. Egyszerűen csak szeretem nézni az embereket... Az Olimpiák, Világbajnokságok, és EB-k állandó szurkolója vagyok. Nézem, ahogy a befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Szeretem nézni a vesztesek fájdalmát, szeretem nézni a fair play díjas reakciókat, szeretem nézni a szenvedést, koncentrálást, összeomlást, újra felállást, szeretem nézni az idegek harcát és a szív diadalát.
Na ilyen aspektusból figyelem már évek óta a TdF-t is. Egészen egyszerűen elképesztő, hogy egy ember 21 napon keresztül átlag 150-200 km-t biciklizzen. Hegyre fel, hegyről le szélben, esőben, viharban, felhők között, felhők felett, kockakövön, összetörve, kiszipolyozva stb.
2004-ben volt szerencsém élőben részt venni a Tour egy etapján. Egészen pontosan egy hegyi időfutamon. Az Alpe d'Huez-re mentek akkor a fiúk. Hihetetlen volt. Olyan emelkedő, hogy gyalog is lihegtem rajta, pedig csak kb. 1 km-t sétáltunk. Orsolya barátnőmmel töltöttünk el pár (számomra) felejthetetlen napot. Egy olyan élmény volt, amelyre visszagondolva még most is töltekezek. Rengeteget ültünk az autóban, nem volt jó a társaság, de felejthetetlen volt. Ahogy ott élőben láttuk, hogy jöttek a kísérőautók, dobálták az ajándékokat, ahogy érkeztek sorban a srácok, ahogy próbáltuk megérteni, hogy mit is ordít a műsorközlő...áhh, elmondhatatlan.
Életemben először ott repültem igazán, ahogy egy szikla széléről kitárt karokkal lenéztem a mélységre...igazán boldog pillanat volt...Kívánom, hogy mindannyian találjátok meg ezt az élményt...neked meg köszönöm, Orsika!:)

Lance, veled meg Isten legyen! Felejthetetlen élményt adtál...Minden Jót Neked!

(a fotókért ezer hála Orsinak)