Ma Budapesten voltunk az Állatkertben. Reggel ébredés után indultunk, és este értünk haza. Nagyon elfáradtunk. Beni nem aludt, sok új inger érte. Estére a meganyűg is bejátszott anyánál és gyereknél egyaránt. Gyors fürdés és esti rituálék után úgy gondoltam hamar ágyba bújunk. Beni másképpen gondolta...mikor kb. egy óra múlva is az ágyrácsokon zongorázott alvás címszó alatt az idegeim kezdték végképp felmondani a szolgálatot. Ilyenkor kicsit távolabb kell lépni, tudom, mert sajnos már tapasztaltam. Kilépni a helyzetből, messzebbről megnézni, hogy akkor ez most mi is pontosan. (Meginni egy pohár vizet, elmenni pisilni, venni egy mély levegőt stb.) Szóval ki, el, át csak addig míg kitisztul a fej(ből a lila köd, ami nem való semmire).
Ennek megfelelően én éppen menekülni próbáltam (a szobából), erre reagálva Beni megszólal:
-Anyucika, ne menjél messzire...
És azzal a lendülettel szállt el minden szar ami a fejemben volt.
-Jó Édesem, nem megyek...
Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése