Beni

Lilypie Fourth Birthday tickers

2010. július 17., szombat

Cseke-tó


Tata több szempontból király hely. Két nagy tó van a városközpontban, nem is tudom, hogy létezik-e ilyen máshol. (Magyarországon tudtommal nem). És bár az egész város köréjük épült mégis vadregényes, andalgós, romantikus érzetet adnak, ahol kacsák úsznak, vízimadarak röpködnek, kis fapadok hívogatnak, több százados fák árnyékolnak, források fakadnak...az egész nagyon békés, és nagyon természetes.
Az egyik tó tisztelt meg bizalmával, és megengedte, hogy körülötte fussak. Az út minden méterét ismerem, minden padján láttam már szerelmeseket összebújni, gyerekeket ugrálni, még a horgászok arca is ismerős helyenként.
A futás mindig új kihívást tartogat nekem, ugyanis e tó mellett épült az Olimpiai Edzőtábor...naszóval én vagyok a legbénább futó még mindig...:D Motiváció van, lelkesedés van, tehetség nincs. Ez van:D
Ma az első köröm alatt kiszúrtam egy szerelmespárt...valahogy olyan ismerős volt a fiú...ilyenkor végigfut rajtam: Neveltem? Szomszédom? Kollégám fia? Egy boltba járunk? Egy buszon utaztunk? stb. Addig míg rá nem találok az igazságra. Vagy legalább arra, amit annak hiszek. (ld. Memória). A második köröm végéig ezen rágódtam, amikor beugrott... Szerintem ez a srác Gyurta Dani... Csak emiatt mentem egy harmadik kört, hogy 100%-os bizonyosságot szerezzek, de addigra elandalogtak. (jah, a csigatempóm...)

Szóval, 85% -os biztonsággal láttam ma a Gyurta Danit egy nagyon kedvesnek tetsző lánnyal.

Valamint 15% az esélye annak, hogy egy helyes, kigyúrt testű fiatalembert láttam, egy nagyfenekű (pontosabban széles csípőjű) nagyon szép barna lánnyal. Akármi az igazság, a végeredmény szempontjából tulajdonképpen mindegy. Egy bejegyzést megért...:)

1 megjegyzés:

  1. Így 4 év távlatából azt kell mondanom, lehet, hogy a 15% lesz a nyerő, ugyanis Tatabányán lakik egy srác, aki egy az egyben úgy néz ki, mint GYT, magamban el is neveztem "A Tatabányai Gyurta Daninak". Nem tudok róla semmit, csak hogy Alsógallán szokott felszállni a vonatra, és Pesten dolgozik. :D De szerintem ez annyira nem is lényeges. Még hogy mi, fehér emberek nem hasonlítunk egymásra... :'D

    VálaszTörlés