A nyaralás alatt étteremben ebédeltünk/vacsoráztunk. Ott voltam szemtanúja, ahogy egy kb. 12-13 éves srácnak az anyja felvágta a rántotthúsát, plusz előtte fújta a levesét, mert a srác vinnyogott, hogy az meleg.
Akkor kezdtem el ezen gondolkodni. Az ugye nem vitás, hogy a srác alapból és extrán töketlen. De mitől (lett) az? Az anyja rontotta el?
Úgy gondolom, hogy az én anyukámnál seggkinyalósabb lény kevés van e Földön. Legkisebb gyerek vagyok, úgyhogy mindent készen kaptam. Sőt, még most is úgy kapok, ha otthon vagyok. Különbség, hogy én 10 éves korom után ezt kezdtem eléggé utálni. És csakazértse felvenni az atlétát meg csakazértis felvenni a szakadt farmert.
Nem hiszem, hogy nagyon különleges lennék. Egész egyszerűen fulladozom egy idő után a rettentő nagy törődéstől, ami nem is törődés, hanem inkább rámtelepedés. Vannak ilyen rátelepedő emberek. Akik szeretik megmondani, megmutatni, megcsinálni helyettem, de leginkább élvezni. Élvezni azt, hogy függök(nék) tőlük.
Szóval a srácban romlott el valami. De mi? Mi az, ami arra kényszerít egy egészséges, serdülő (felnőtt) embert, hogy töketlenül erre-arra kóricáljon a világban. És várjon arra, hogy majd valaki megmondja a frankót. Megmondja, megmutassa és megcsinálja helyette az Életet. Egyetlenegy miért? mikor? hova? kérdést sem feltéve elpazaroljon egy életet arra, hogy valakinek a bábja legyen. Megelégedve ezzel, nem várva mást. Kielégítve azt, aki élvezi, hogy irányíthat.
Hm. Ezen még gondolkozom egy ideig... Addig is, kérlek benneteket, ne engedjétek megfújni a leveseteket...mert a más által fújt leves se nem olyan finom se nem olyan hideg, mint ahogy azt várnátok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése