Mátrix

Az adventi időszakban előtör belőlem a pszichopata és az állat (és fenyő)jogi aktivista. Az év többi hónapjában normális emberhez méltóan tehénheréléssel és lábemelgetéssel kordában tartom az indulataimat, de a december valami oknál fogva más.
Egészen elérzékenyültem viszont a minap, mikor is két kocsitoló (áruházi parkoló) hajléktalan beszélgetését hallgattam ki. (Nem direkt csak ezzel a béna babakocsival nem lehet bejutni a forgóajtós boltokba).
Szóval ott ácsorogtak kocsira várva, mikor is előjött a jó öreg téma, mikor is elzavarják őket a bevásárlókocsi odaadása nélkül.
Gyönyörűen beszéltek. De komolyan. Nagyon szép hangsúllyal, tisztán. Arra figyeltem először fel, hogy milyen csodaszép magyarsággal, nyelvtani hibák, osztok' és hótok' nélkül, kerek egész, összetett mondatokkal kifejezték, hogy bizony előfordul, hogy nem csak, hogy nem adják oda a kocsit nekik, de üvöltöznek velük, szidják őket.
Mondta az egyik, hogy ő ilyenkor elnézést szokott kérni, további szép napot kíván és eljön onnan.
Fura volt. Addig, amíg a parlamentben repkednek a k anyád', b.szdmg' s ezek társai (egymás szemébe), addig két hajléktalan nem mondott megközelítőleg hasonlót az illetékesekre a hátuk mögött (sem).
Annyira hihetetlen és kifacsart volt az egész helyzet, hogy komolyan elkezdtem gondolkozni, hogy mikor látom meg Smith ügynököt és Kenau Reevest.
Mikor az egyik nagyon belekeseredett, a másik ezzel vigasztalta,
-Van olyan is, mikor elzavar, majd visszatolva a kocsit odajön hozzám, odaadja a százast és elnézést kér, hogy így beszélt velem.
Van ilyen is.