FélELEM

Hogy mitől félek? Nem, nem attól, hogy a Beninek csámpás marad a lába.
Ez egy testi dolog. Ha nem lenne csámpás, akkor lehet, hogy kancsal lenne, vagy görbe lenne a háta vagy kajla a füle.
Én nem ettől félek.
És nem is attól, hogy a későbbiekben tönkremegy a térde a csípője vagy a gerince. Hogy sánta lesz vagy púpos. Ezek azért nem félelmetes dolgok számomra, mert bízom abban, hogy a XXI. században, amikor állatokat klónoznak és növények génállományával manipulálnak, arcokat varrnak fel, hímvesszőkből csinálnak vaginát és fordítva akkor nem okozhat ekkora problémát egy csámpás láb. Akkor biztosan van orvosi megoldás, ha nem Magyarországon akkor valahol máshol a Világon.
Az én igazi félelmem az, hogy őt csúfolni fogják az oviban meg az isiben. Elég banális, nemde? Pedig tényleg ettől félek.
Mert (számomra) ez a csúfolódás meg kirekesztés az, ami igazán meghatározó a személyisége alakulásában. Ez egy olyan tényező amivel nem tudok mit kezdeni, nem tudom őt megvédeni. Amit tehetek, az az, hogy az ovi előtt a lehető legjobban "normalizálom" a lábát.
Én attól félek, hogy másodlagosan lesz fogyatékos. Tehát nem a lába, hanem a személyiségének alakulása miatt aggódom.
Hogy torzul az önértékelése és egyik lehetőségként túlkompenzálja a dolgot és egy macsó nőgyűlölő vagy másik lehetőség, hogy egy szende kisegér lesz, aki még a saját árnyékával sincs tisztában. Attól félek, hogy nem lesz boldog. Nem azért mert csámpás, hanem, mert olyanná torzul belül, aki mellett nem jó lenni. Aki állandóan kesereg vagy állandóan hetvenkedik.
Aki segítséget kér és ELvár akkor is, amikor azt a dolgot maga meg tudná csinálni. Aki életképtelen, mert utálja az életét, és azt, amivé lett.
Nem tudok erre felkészülni de nem akarom ezt átélni.
Tudom, hogy Beni már most más, mint a többi gyerek. Mert olyanokat tapasztalt és élt át, amit más vele egykorú társa el sem tud képzelni. És nem akarom azt, hogy azok, akik nem látják meg az értékeit, csak a lábát, azok mondjanak ítéletet felette. Olyan ítéletet, ami igazságtalan és megnyomorít. Most ő még"védett". Elsősorban általam. De nem tudok egész életében pajzs lenni. És nagyon nehéz elengedni őt így, ezzel a tudattal.
Elsősorban azért, mert ő az én fiam, a szemem fénye és szeretném, ha igazán boldog lehetne másodsorban meg azért, mert tényleg le akarok számolni a lelkiismereti szörnyetegeimmel.