Pátoszkodás

Hát eltelt gyerekek. Még egyet kell aludni és vége (reményeim szerint) a legutolsó gipszes időszaknak.
Közhely, de sokkal nehezebbre számítottam. Beni nagyon megkönnyítette a dolgunkat. Nagyon komolyan és (nem tudok jobb szót) teljes felelősséggel viselte a gipszét. A mi örökmozgó kisfiunk nem hisztizett, hogy nem tud kiszállni a (sosem használt) babakocsiból, hogy szaladgálgasson a hóesésben a többi gyerekkel. Nem nyávogott, hogy 2 hétig gyakorlatilag egyáltalán nem mozoghatott szabadon, nem ordított, hogy aztán pedig csak négykézláb tudott közlekedni.
Jelen pillanatban táncol, szalad, forog, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy bazinagy gipsz éktelenkedik a lábán.
Szóval letelt. A szülőágyon azt mondtam, hogy "Doktor úr, azér' ezt holnap nem vállalnám be újra". Akkor az orvos azt mondta, hogy "nem is kell anyuka".
Most azt mondom, hogy nemhogy holnap, de soha többet nem akarom ezt bevállalni. Meglátjuk az orvos (és Isten) mit mond nekem erre.

Ui: Indul a második menet. Hajrá ÉLET!

Ui 2: Luca, remélem nálatok is. Holnap megyünk Kozármislenybe, mer' mi bírjuk a fejetlenséget.

;)