Ami látszik

Tegnap megszabadultunk a csizmától. A vártnak megfelelően eléggé csúnya a gipsz alatt a Beni bőre. A lábujjai gombásak, szinte az egész talpáról lejött a bőr, a lábszára gyufaszálnyi.
A hegek még sebesek itt-ott.
De nagyon szépen egyenesen áll a lábfeje. Cipőben lépeget is, igaz, kissé sántikálva, mellélépősen, de halad.
Éjszakára sínt kell(ene) viselnie, ami tartja a lábát, de az ünnepek miatt ebből idén már nem lesz semmi. És speciális szandit is írtak neki receptre, ami szintén zenész. Picit olyan ez a helyzet, mintha egy 6 dioptriás szemüvegesnek azt mondanák, hogy oké, most várjál az ünnepek miatt csak 1 hónap múlva fogsz látni. Ezért elhagyottnak érzem magunkat. Mindenki tudja, hogy ez így nem jó, csak Beni nem az ő gyerekük. Az ő gyerekük a fa alatt várja őket, és nekik ez fontosabb mint az én gyerekem. Amit ép ésszel megértek, de érintettnek lenni benne nem egyszerű.
Jah, a gyógytornászok természetesen szabadságon, mind a kettő.
Mély víz, mély érzelmek, fájdalmak, félelmek. Ez az ami látszik.
Ami láthatatlan arról meg majd a következő bejegyzésben.