Nem hiszek a véletlenekben. Azért, mert (szerintem) egész egyszerűen nem léteznek. Van olyan, hogy egyből nem vesszük észre, hogy mi miért történik/van. Vagy esetleg később sem tudjuk összerakni a kirakóst. De semmi sem véletlenül történik, ebben biztos vagyok.
Ugyanúgy, ahogy abban is, hogy vannak dolgok amiknek meg KELL történniük. Így vagy úgy, de meg is fognak történni. Kapcsolatok összeomlása, új szívek egymásra találása, magányos lelkek ordítása, gyermekek fogantatása, emberek halála. Nem kikerülhető. Nincs rá befolyásunk. Lehet, hogy fájnak, lehet, hogy az egész életre megnyomorítanak (testileg és/vagy lelkileg), lehet, hogy boldoggá tesznek... De tulajdonképpen nem is ez a lényeg. A lényeg (szerintem) maga a történés. És a történésre adott válasz.
Ezekből a válaszszálakból bonyolult hálót szövünk magunk köré, hol itt húzzuk hol ott engedjük. És ha "szerencsénk" van a mi általunk szőtt háló nem ránt magával. A cél minden esetben talpon maradni. Van akinek megy ez, sziklaszilárdan, van aki néha be-bedől, de áll. És van aki elborul, belekuszálódik, elmúlik.
A megtörténni vágyó dolgok megtörténnek. Modern szóval bevonzzuk őket. Ilyen bevonzott dolog nálam a súlyzós történet. Aki személyesen ismer az tudja, aki meg nem az meg higgye el nekem, nem vagyok egy túlaggódós anyuka. Ha elesik majd feláll, ha megüti majd megvigasztalom. (ez nem azt jelenti, hogy letaszítom a szikla pereméről, hanem azt, hogy bízom a Beniben annyira, hogy tudja, hol a határ). A Liedloff könyvben olvastam erről. Ő azt mondja, hogy összevetve a természeti népekkel mi sokkal többet aggódunk a gyerekünk testi épségéért. Pedig ugye az őserdőben lényegesen több veszély leselkedik a kicsikre. Ott a szülők nem szólongatják percenként a gyereket, hogy ne menjen a szakadék mellé. Egyszerűen bíznak benne annyira, hogy tudják, hogy nem egy öngyilkos hajlammal született lény, hanem egy kíváncsi, de a határait ismerő teremtmény. No, ennek szellemében, nálunk ollózhat a felnőtt ollóval, megvizsgálhatja a konnektort (nyilván nem vasszeggel, de attól, hogy kívülről megtapogatja nem lesz semmi baja, és később nem fog vasszeggel sem próbálkozni, egészen egyszerűen mert már sokkal korábban rájött, hogy semmi érdekes nincs benne), kimehet egyedül az erkélyre, használhat villát, esetenként kést stb.
Viszont visszatérve a történet lényegére...van egy vassúlyzóm. Kezdetektől próbáltam távol tartani Benitől. Valahogy olyan rossz érzésem volt, ha a kezébe vette. Már tudom miért...
Hálistennek csak velem történt baj, egy szerintem eltörött (vagy repedt) gyűrűs lábujj tulajdonosa lettem. Nem lényeges, de a súlyzót most a szekrény tetejére rejtettem...kíváncsi vagyok mikor esik a fejemre:D
bocs, hogy belekotyogok: Liedloff 1 természeti népről ír, azért nem mindenhol egyforma ez. az acsék pl. (szintén dél-amerikában) agyonféltik a gyerekeiket még hozzánk képest is. ha jól emlékszem, 4 vagy 5 éves korukig nem mehetnek 1- 1,5 m-nél távolabb az anyjuktól és az erdőben nem mehetnek a saját lábukon (amikor lehet, akkor viszont muszáj)
VálaszTörlésAndrea! lehet. nem tudom, hogy a természeti népek általánosságban hogyan gondozzák a gyermekeiket. Csak azt, hogy a kétévesemtől néha én szeretnék másfél méter távolságot, mondjuk pár magányos percet a wc-n:)
VálaszTörlésami a nyugat rákfenéje szerintem az valójában az a "féltés" amit mi generálunk saját magunknak. Úgymint:
-ne ugrálj a kanapén
-ne mássz fel a fára
-ne térdelj le
-ne koszold össze a kezed
-ne rugdosd a kavicsot stb.
ahol (el akarjuk hitetni, talán magunkkal is)hogy a gyereket féltjük, közben meg a ruháját, cipőjét, kanapét stb.
Igazán károsnak én ezt tartom. És, ha így nézed, akkor látod, hogy csomó olyan dolgot is tiltani szokás manapság, aminek igazán semmi értelme. Nemhogy a gy. testi épségét nem veszélyezteti, de még gátolja is a fejlődést. Mondjuk, mindenkinek máshol van a határ. Mi ezt elég pontosan belőttük B-vel (gondolom más is így csinálja). A bejegyzés ezen része erre vonatkozott.
(amúgy meg az egyik példaképem vagy, szigorúan Kylie Minogue után, természetesen:D)