Beni

Lilypie Fourth Birthday tickers

2010. november 6., szombat

Össze-vissza

Ezer felé cikáznak a gondolataim. Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Talán ott, hogy a körülményekhez képest jól vagyunk. Nagyon szépen köszönjük a ránk gondolást, az energiát, a szeretetet.
Beni műtéte jól sikerült (az orvos szerint. én meg hinni akarok neki.) Nagyobb és bonyolultabb ügy lett belőle, mint amire számítottam, ugyanis a sajkacsontja (anatómia atlaszt elő) annyira eldeformálódott a rossz helyzete miatt, hogy azt már nem lehetett a helyére visszahúzni, ezért eltávolította az orvos, a sarokcsontot pedig hozzáfaragta a többihez, így tulajdonképpen egy új ízületet hozott létre, ami funkcionálisan ugyanúgy fog működni (REMÉLEM, ISTENEM, NE HAGYJ EL), mint a másik.
Nem mondom, hogy nem lettem paff ettől a hírtől, egyrészt azért mert megint előkerült a jó öreg önvád, hogy miért Debrecenbe vittem elsőre, hisz már akkor is Pécset ajánlották. Nagy valószínűséggel, ha nem vagyok ilyen "kényelmes" már régen elfelejthettük volna a bajainkat...(más pillanataimban meg tudom, hogy ez hülyeség, csak nehéz helyrebillenni néha).
Másrészt nagyon félek a gipszlevétel utáni látványtól, ugyanis 3 helyen vágták a lábát, a meglévő egy nagy heg mellé...akinek volt már dolga műtéti hegekkel szerintem nem kell bemutatni a félelmemet, akinek nem annak meg nem részletezem, csak annyit mondok, hogy olyan mintha a Titanic süllyedését egy homokozóvödörrel próbálnád megakadályozni.
Harmadrészt fogalmam sincs hogy egy csontot érintő műtét után mi vár rám. Terhelni a lábát nem fogja, az biztos...félek.
Láza nem volt, viszont tegnap óta baromira dagad a lába a gipszben. Próbálom felpóckolva tartani meg most alvásnál raktam rá jeget is...meglátjuk....

Két hét múlva kell visszamenni, akkor kicserélik a mostani combig-gipszet egy járógipszre. Számolom vissza a napokat, azzal talán könnyebb lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése