Holnap

Holnap megyünk Pécsre, mert Beni járógipszet kap.
Ez több okból is nagyszerű:
1. nagy eséllyel kevesebbet kell cipelni
2. picit szabadabb lesz (nem kell főzés közben ki-be rohangálni, mert nem éri el a könyveket)
3. látni fogom a sebeit, és megnyugszom, hogy nem vérzik, jól forr, nincs begyulladva etc.
4. ez azt jelenti, hogy eltelt a műtét utáni első periódus, így közelebb vagyunk a célunkhoz.

Már régebben is megfigyeltem magamon, hogy szeretem ciklusokra osztani az életemet. Teszem ezt azért, mert így a kis céloknak is lehet örülni. A belátható időre tagolás azért is jó, mert lehet visszaszámolni és sokkal jobb a számolást mondjuk 10től kezdeni, mint 32-ről....
A műtét után 3 ciklust különítettem el.
1. fekvőgipszes
2. járógipszes
3. járni tanulós (merthogy 1 hónap gipsz után nem fog tudni egyszerűen ráállni és járni)

Szóval holnap vége az első ciklusnak. Így ma nagyon gondtalannak érzem magam. (korábban, mikor gipszelték, akkor is a gipszlevétel előtti napokon voltam a leggondtalanabb. Furi, mert normál esetben az első gipsznélküli napon kellett volna annak lenni...normál esetben. Csak az a baj, hogy én akkor is visszaszámoltam, és a gipszlevétel első napja azt jelentette, hogy már eltelt egy "szabadlábas nap"...én se értem magam...hülye vagyok, na...)

Másrészt, úgy érzem, hogy most igazából szembesültem a szenvedés létjogosultságával. Milyen furcsa, hogy az, akinek "nehéz napjai vannak" teljesen másként értékeli/érzékeli az időt, mint aki boldog. Valahogy, mintha a boldogság kikapcsolná a harmadik szemedet, repülnek a pillanatok, a napok, a hónapok. Egy egyhetes nyaralás végén azt mondod, hogy "mintha most érkezünk volna". Úgy kell visszakényszerítened magad a helyzetekbe, hogy emlékezz, hogy mit is csináltál egy hétig (fürdésen, alváson és szexen kívül).
Mintha csak akkor lennél két lábban a Földön, amikor nehéz perceid vannak. Én sokszor úgy éreztem, hogy soha nem telik el ez a két hét. Minden keserves pillanata itt van a szemem előtt, a véremben, a szívemben. Hogyha ezt az állapotot, amiben most vagyok sikerülne átmentenem a boldog perceimre, szerintem megtalálnám a földi Nirvanat. Nem könnyű a boldogságnál gyeplőt húzni és a boldogtalanságnál gyeplőt engedni....Talán tényleg ez a titok.