Olinka

Ha az ember lánya GYESen van, akkor, egy idő után óhatatlanul kisgyermekes anyákkal és nyugdíjasokkal találja körbepányvázva magát. Normális ember ugye dolgozik azokban az órákban amikor mi mozgásképesek vagyunk, marad aki marad.:D
És abban is biztos vagyok, hogy minden GYES-es anyukának van egy olyan szomszédja, mint nálunk Ilonka néni (Beni szerint Olinka).
Olinka, 86 éves, egyedül élő néni. Tudja ki mikor megy el és jön haza a lépcsőházban. Tudja, ki vitte le utoljára a szemetet (és nem csukta vissza a kukatetőt), tudja mikor jönnek a kéményseprők, tudja a szippantós telefonszámát fejből. Tudja ki mikor szexelt utoljára, és tudja hogy ki szereti a banánturmixot. No ilyen Olinka.
Azzal már kezdek megbarátkozni, hogy Olinka néha-néha (értsd legalább hetente kétszer) felbukkan a lakásunkban. Igaz nem hívta senki, de úgy gondolja annyira baromi jóban vagyunk, hogy ő kopogás és beengedés nélkül bejöhet hozzánk. (jó, néha kopog, de azt nem szokta megvárni, hogy kinyissam az ajtót).
Így történt ez ma is. Mi Benivel éppen a konyhában tartózkodtunk. Akkor vettem ki a sütőből a tepsi pizzát, amit ebédre szántam. (Mivel B. mellettem ült a konyhapulton, úgy gondoltam a pizza jó helyen lesz a földön addig, míg ki nem hűl annyira, hogy feltehetem az asztalra).
Ám ekkor berontott Olinka. Egy pillanat alatt a konyhában termett, erősen szemezni kezdett Benivel, magyarázott valami írtó fontos dolgot a lakógyűlésről...és belelépett a pizzába.
Én elnézést kértem, hogy rossz helyre raktam a tepsit, ő meg azért, mert nem vette észre, hogy ott van. Azaz észrevette...csak elmondása szerint úgy vélte az az új SZŐNYEG.
Hát ilyen a mi Olinkánk. Jófej amúgy, vadászkopó meg minden, de az ebédünknek nem tett jót.:)