A hlye pcsk

Életem során sokféle emberrel találkoztam. A közönségestől elkezdve a rinyálóson át, a harsányig. Az intelligenstől a linkig, a fásulttól a magamutogatóig.
Sok póz sok hazugság sok ítélet. Maguknak és a külvilágnak egyaránt.
Én rendszerezem őket (bevallva vagy titkon)
Mindannyian kapnak egy számot. Ha úgy tetszik értéket és mennek be a saját kis fakkjukba az elmémben. Ezt hívhatjuk "utóítéletnek". A cselekedeteik, gesztusaik, mondataik megmutatják, hogy az én értékrendszeremben hol a helyük. (például: Egy embert úgy ismerek meg, hogy a kutyáját rugdossa, miközben a kutya a földön fekszik és nyüszít--nyilván nem jó pont és nem az a legnagyobb vágyam, hogy hozzámbújjon. Aztán még elkezd káromkodni is--újabb mínusz, majd leülünk és elmondja, hogy most halt meg a felesége, magán kívül van--kis enyhülés, majd segítséget kér egy szakembertől--újabb enyhülés. A végén összeáll egy kép róla. Ha ez a cselekedet egy egyszeri történés és nagyon rossz passz eredménye, nyilván nem ott kap helyet, mintha egy rendszeres és megbánást nem mutató cselekvéssor lenne.)
Szóval valahogy így.
Ez a tagolódás nem azért van, mert én hibátlannak tartom magam. Szó sincs erről. Pontosan tudom, hogy hol a helyem. Ez egyszerűen csak azért kell, hogy megkönnyítse az emberekkel folytatott kommunikációmat. Ami a teljes közönytől indul és a rendszeres szeretetkinyílvánításokban ér véget.
Nem utálom azt, aki a "rangsorom" alján van. Csak egész egyszerűen nem kommunikálok vele. Nincs szükségem kapcsolatra vele. Levegőnek nézem. Nincs indulat, düh. Közöny van.
Egyetlen embertípus tud kihozni végzetesen a sodromból. Azok a jellegzetesen nőnemű egyedek, akik szerint "dögöljön meg a másik lova". Támad, keresztbe tesz, utálkozik (sokszor) ok nélkül. Sebeket ejt a lehetséges következmények mérlegelése nélkül.
Mondok példát:
Licitálós oldal. Megnyerünk egy árut. Karácsony előtt vagyunk, hatalmas a hajtás. Az eladó ráír Jánosra a licit lejártát követő napon. János válaszol, türelmet kér, éppen szolgáltatót váltunk, nincs internetünk. Ennek ellenére 2 nap múlva telefonál az illető.
-Köszönés
-Neki elege van belőlünk, mi mondjuk meg, ha nem kell az áru, ne menjünk az idegeire....etc.etc.
-Bocs, írtunk, most pár napig őrültek háza van nálunk, de természetesen jelentkezünk, amint tudunk.
-Ne gondoljuk, hogy ő vár erre. Neki is Karácsony van. Neki elege van a link vevőkből. etc. etc.

Mindezt olyan stílusban, olyan hanglejtéssel és olyan válogatott sértésekkel, amiből az jön ki, hogy ő az egyedüli NORMÁLIS ember a földön, más mindenki hülye...
Ilyen emberek jelentős számban fordulnak elő egyébként még az egészségügyben titkárnő beosztásban, és a MÁV jegypénztárában.
No, tőlük száll el az agyam. Lila köd. A velük való kommunikációmban jelentős hányadban előfordul a "pcsa" szakkifejezés, amit általában itthon "popi-, popsi-, és/vagy popóként definiálunk.