Kezdődött azzal, hogy nagyon szépet álmodtam.
Vagyis nem, inkább azzal, hogy szép, szívet melengető kommenteket kaptam.
Aztán Luca, ismeretlen ismerősként felajánlott egy olyan dolgot, amit csak a legközelebbi barátainak tesz meg az ember (Nevezetesen beenged egy másik barátja világába. Mert magadhoz odahívhatsz akárkit, de a barátodhoz nem küldhetsz bárkit)
Aztán Anita bátorította a Jánost egy lépés megtételére. A sorozatos kudarcok után, kicsit nehéz megindulni, így Ancsi meglépte János helyett az elsőt.
Gábor kérés nélkül ajánlkozott segíteni. Egy teljesen bizonytalan dologra. Időt, energiát...meg úgy egyáltalán, semmit nem számolva. Csak minket nézve.
Jószándékkal, nyílt szívvel.
Privátban, levélben, kommentben, gesztusban, gondolatban velünk vagytok. Felkaroltatok minket családilag, mi meg bebújtunk a jó meleg tenyeretekbe és utazunk.
Utazunk egy félelmetes, nehéz és embert próbáló dolog felé, és nem félünk, nem érezzük nehéznek és embert próbálónak. Azért, mert itt vagytok. Tartotok minket és nem engedtek elesni.
Az, hogy "Hálás vagyok" nem eléggé kifejező. Köszönöm, hogy veletek élhetek és ti velünk éltek. Köszönöm, hogy jó szívvel gondoltok ránk. Hogy óvtok, segítetek, támogattok.
Szeretlek Titeket!
Szeretünk;)
VálaszTörlés