Vártam/vártuk Őt. Nagyon megkönnyítette a dolgot, a tőle telhető legtöbbet megtette, semmi panaszom nem volt, se egy magas vérnyomás se egy fertőzés se egy „rossz eredmény”. Tankönyvbe illő 9 hónap volt. A szülésre úgy mentem be, hogy úgy éreztem én egyedül illetve a férjemmel is képes lennék ezt a babát megszülni. Nem is volt fogadott orvosom, minek? És tényleg, a szülés is teljesen zökkenőmentesen, a maga ütemében ment, jól tágultam, jók voltak a fájások. János ott volt mellettem, de csak befelé figyeltem a babára meg a fájdalomra. Ha nagyon szájbarágósan akarnám magyarázni a szülés olyan mint egy aktus. (csak kicsivel hosszabb:D)(és milyen szép dolog, aktussal kezdődik és aktussal végződik valami, csak közben eltelik egy élet). Lassan kezdődik, jönnek hullámokban a fájások, sokszor azt gondolod, hogy na ez a teteje, ennél durvább már nem lehet, de aztán rájössz, hogy dehogyisnem lehet:) aztán egyre hamarabb jönnek a hullámok végül már csak hullám van, minden megszűnik körülötted, nincs idő, nincs semmi, csak a nagy egybefüggő fájdalom. Nem olyan fájdalom, amitől szabadulni akarsz, hanem olyan amiben megsemmisülsz, elveszted magadat. Nem félelmetes mert nincs olyan rész benned ami félni tudna. Egyszerűen nincs hely a félelemnek. És akkor, pontosan akkor mikor az utolsó gondolatfoszlányod is elégett, akkor születik meg a gyermeked. Hihetetlen élmény, tényleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése