Az úgy van, hogy kezdetben van az „én”. Az énnel sok minden történik, soksok jó és rossz, és teljesen függetlenül attól, hogy éppen jó vagy rossz periódusa van az én „mi” akar lenni. Tulajdonképpen már születéstől fogva „mi” akarunk lenni, először az Anyukánkkal leszünk „mi”-k aztán a játszópajtásokkal, aztán a barátokkal aztán meg a szerelmekkel (és ha jön egy csavar akkor a „szerelem” mellett a „játszópajtásokkal” ismét „mi”-k leszünk, de ez már egy másik történet, ami nem annyira szép). Naszóval én is „mi” akartam lenni, és lettem is szép sorban, ahogy az élet megkívánta. Most harminc évesen egy alaphalmazban vagyok egy csodálatos emberrel és egy csodálatos gyerekkel. A csodálatos ember a férjem, a csodálatos gyerek meg a gyerekünk. Ez egy szép történet, akárhonnan nézzük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése