Egy levél lesz@rom tabletta

Nah, hát eltelt egy hónap. Eltelt az első munkahónap.
Nem mondom, hogy könnyű volt...sőt.
Pár napja azt vettem észre, hogy rosszul érzem magam. Úgy általánosságban. Mindig.
Kutatni kezdtem az okát, és azt hiszem meg is találtam.
Feladatkezelési válság.
Mikor Beni megszületett akkor is átestem rajta. Új szerepek, tök új feladatok, elvárások. Elsősorban magammal szemben. Káosz, katarzis majd szépen lassan a magamra találás. Előbb-utóbb meg lett mindennek az ideje. Kialakultak a szokások, leosztódtak a szerepek megszoktuk egymást és végül magunkat is.
Ezt élem át most újra. Szokom a munkát, és ő is kénytelen szokni engem. Szokom azt, hogy 12-18-ig elsősorban kolléga vagyok és csak másodsorban anya. (aztán néha a kolléga eltűnik a süllyesztőben, ha az anya valamiben hiányt szenved).
Állandóan pörgök, az agyam, a kezem a lábam. Mintha beléptem volna egy hatalmas mókuskerékbe és várnám, hogy valaki pottyantson elém végre egy mogyorót, hogy meg tudjak állni. Rohanok. És soha nem érzem úgy, hogy megállhatok, hogy jogom lenne megállni. Soha nem érzem úgy, hogy pihenhetek, mert valamit elvégeztem és mára elég volt.
Ha dolgozom akkor sem úgy jövök el, hogy elégedett vagyok. Pörög az agyam, hogy kivel foglalkoztam kevesebbet, kire kéne figyelni, ki volt ma ügyes, hogy lehetne motiválni stb.
Ha hazajövök akkor a gyerek az első, aztán ha ő rendben akkor háztartás, de még nincs meg ez se meg az se, még nem tornáztunk a gyerekkel, még nem jutottunk el úszni, nem beszéltük át a napot, nem játszottunk eleget stb. stb. végeláthatatlanul.
Ezért érzem magam elégedetlennek, elégtelennek, értéktelennek, értékelhetetlennek.
Ezért érzem magam rosszul. Ezért érzem úgy, hogy nincs jogom blogot írni, nincs jogom itt nyígni annak a pár embernek aki ezt elolvassa.
Első lépésként ezt most megfogalmaztam. Második lépésként meg ezen szent pillanatban kipattintok magamnak egy szem lesz.romtablettát. És elfogadom, hogy valóban, nem én fogom megváltani a világot, se április 14-én se az év többi napján. Se anyaként se kollégaként se feleségként.
Harmadsorban meg tényleg várom már azt a k mogyorót, mert le kéne állni...vagy legalább lassítani egy icipicikét.