Űrséta

Mondjátok meg nekem gyerekek, miért van az, hogy az ember (állítólag) vígan járkál a Holdon, atomtöltetet fúr egy meteor közepébe, hogy eltérítse a Földtől, kutyakaki szedő lapátot használ, amivel az anyagot, az arra kihelyezett, rendszeresen tisztított és fertőtlenített kutyakaki szemetesbe helyezi, tanulmányozza a Napkitöréseket, abból következtet a várható időjárásra, saját kezűleg kísérleti vulkánt működtet
DE

Nem képes olyan kötött pulóvert feltalálni, amit nyúlás, kopás, színfakulás, fércesedés nélkül lehet automata mosógépben mosni???
Ez valami világszinten működő összeesküvés??
A gyönyörű, újonnan vásárolt fekete kötött pulcsim oda, vérzik a szívem...

Felhők

Ma gyönyörű felhők voltak egész nap. Egészen a mélylilától, szürkék, hófehérek, este rózsaszín napsütötte csíkosak. Néha érdemes nézni az eget. Mikor kislány voltam nagyon sokat néztem a felhőket. Elhevertem a fűben, kezeim a fejem alatt, számban egy vadbúzaszál, azt rágcsáltam, és arra gondoltam, de jó lenne, ha ez a pillanat soha nem múlna el. De aztán ez is elmúlt, mint sok más pillanat. Jó lenne úgy működni, mint a napkollektorok. Beszívni a jót és akkor is engedni magunk köré, ha éppen minden, de minden csupa rossz. Mint egy frankó cserépkályha. Azt hiszem ezt tudják azok a Bölcs emberek, akik köré tanítványok gyűlnek. Mert ilyen ember mellett biztosan nagyon jó. Lenni, élni, lélegezni, létezni.

(Off: nem őrültem meg, csak számolom a napokat vissza Pécsig. Ez még csak egy kontroll lesz. A műtét időpontja előtti hetekben ismételten nagyon foglak benneteket sajnálni...még az is lehet hogy viccmesélős stádiumig süllyedek. Gáz, de ti akartátok...én mosom kezeimet...illetve most nemsokára mást is, mert hosszú volt ez a nap. Irány az ágy. Ma bárányfelhőset szeretnék álmodni, aranygaluska szagút. Holnap találkozunk. Jó éjt.)

Kacsapapa

Ma futás közben egy nagyon édes családdal találkoztam. Apuka a három gyermekével (a nemeket nem sikerült megfigyelnem). Mindannyian bukósisakban, színes ruhákban, bicón. Apuka már messziről hallhatóan (de nagyon szeretetteljes hangon), figyelj gyalogos! húzódj le! Gy. gyere mögém! Elől futó jön! stb. vezényszavakkal terelgette a gyerekeket. (gondolom addig anyuka jól megérdemelt szusszanását élvezte otthon). Egyből valami hasonló kép ugrott be. Aranyosak voltak nagyon:)

Amiknek meg kell történni...

Nem hiszek a véletlenekben. Azért, mert (szerintem) egész egyszerűen nem léteznek. Van olyan, hogy egyből nem vesszük észre, hogy mi miért történik/van. Vagy esetleg később sem tudjuk összerakni a kirakóst. De semmi sem véletlenül történik, ebben biztos vagyok.
Ugyanúgy, ahogy abban is, hogy vannak dolgok amiknek meg KELL történniük. Így vagy úgy, de meg is fognak történni. Kapcsolatok összeomlása, új szívek egymásra találása, magányos lelkek ordítása, gyermekek fogantatása, emberek halála. Nem kikerülhető. Nincs rá befolyásunk. Lehet, hogy fájnak, lehet, hogy az egész életre megnyomorítanak (testileg és/vagy lelkileg), lehet, hogy boldoggá tesznek... De tulajdonképpen nem is ez a lényeg. A lényeg (szerintem) maga a történés. És a történésre adott válasz.
Ezekből a válaszszálakból bonyolult hálót szövünk magunk köré, hol itt húzzuk hol ott engedjük. És ha "szerencsénk" van a mi általunk szőtt háló nem ránt magával. A cél minden esetben talpon maradni. Van akinek megy ez, sziklaszilárdan, van aki néha be-bedől, de áll. És van aki elborul, belekuszálódik, elmúlik.
A megtörténni vágyó dolgok megtörténnek. Modern szóval bevonzzuk őket. Ilyen bevonzott dolog nálam a súlyzós történet. Aki személyesen ismer az tudja, aki meg nem az meg higgye el nekem, nem vagyok egy túlaggódós anyuka. Ha elesik majd feláll, ha megüti majd megvigasztalom. (ez nem azt jelenti, hogy letaszítom a szikla pereméről, hanem azt, hogy bízom a Beniben annyira, hogy tudja, hol a határ). A Liedloff könyvben olvastam erről. Ő azt mondja, hogy összevetve a természeti népekkel mi sokkal többet aggódunk a gyerekünk testi épségéért. Pedig ugye az őserdőben lényegesen több veszély leselkedik a kicsikre. Ott a szülők nem szólongatják percenként a gyereket, hogy ne menjen a szakadék mellé. Egyszerűen bíznak benne annyira, hogy tudják, hogy nem egy öngyilkos hajlammal született lény, hanem egy kíváncsi, de a határait ismerő teremtmény. No, ennek szellemében, nálunk ollózhat a felnőtt ollóval, megvizsgálhatja a konnektort (nyilván nem vasszeggel, de attól, hogy kívülről megtapogatja nem lesz semmi baja, és később nem fog vasszeggel sem próbálkozni, egészen egyszerűen mert már sokkal korábban rájött, hogy semmi érdekes nincs benne), kimehet egyedül az erkélyre, használhat villát, esetenként kést stb.
Viszont visszatérve a történet lényegére...van egy vassúlyzóm. Kezdetektől próbáltam távol tartani Benitől. Valahogy olyan rossz érzésem volt, ha a kezébe vette. Már tudom miért...
Hálistennek csak velem történt baj, egy szerintem eltörött (vagy repedt) gyűrűs lábujj tulajdonosa lettem. Nem lényeges, de a súlyzót most a szekrény tetejére rejtettem...kíváncsi vagyok mikor esik a fejemre:D

Isteni színjáték

Ma gyógytornán 3 dongalábas gyerek/baba volt. (a védőnőm 30 éve praktizál és még nem találkozott Beni előtt dongalábas gyerekkel, sőt nem is hallott róla korábban, hogy a közelben lenne.)

Első számú: Benedekgyerek. 2 éves 3 hónapos
Második számú: Dóralány 1 éves 3 hónapos (majdnem napra pontosan 1 évre B. után született. Itt lakik a szomszéd tömbben.)
Harmadik számú: Vincebaba 7 hónapos (Vértesszőlősön lakik, ma kezdte a tornát).

Közös nevező? Háh...nem találjátok ki. Mindhármuknak gyógypedagógus az anyukája....szerinted???:D
A másik, hogy Beninek és Dórának csak a bal lába, Vincének mindkét lába donga. Ennek ellenére, a Vince lába a legszebb hármójuk közül. (valószínűleg neki tényleg "csak" elnyomódott a pocakban és nem genetikai a hiba.) Beninek volt egy nagyműtéte 10 hósan, a két kisebbnek kisműtéte 2 és 4 hósan. Beni valószínűleg még egy nagyműtét előtt áll. Dóra pedig még egy kisműtét előtt. Vincének meg szerintem elég lesz a sín.
Na, így rendezte meg az öreg...C'est la Vie...

Új rend

Kicsit elcsúsztunk ritmusban a Férjecskémmel. Mert én ugye az éjjeli blogolásaimmal nem igazán segítem elő az ő hajnal 4 órás kelését. (és mindig megvár, mert annyira szeretem).
Szóval új rendet vezetek be. Délben, ivadékunk alvásidejében van blogolás, este meg Férjezés.
Mivel ti (többszöri kérésem ellenére) szerettek engem, legyetek szívesek erre az 1-1,5 órára időzíteni az egész napi mondandótokat, hogy én (az állat) ne maradjak ki az életetekből.
Illetőleg vegyétek figyelembe, hogy én (az állat) GYES betegségben fetrengek itthon, szal kommenteljetek nekem.
Más: mostmár f.sza rémálmaim is vannak. Nem tudom, hogy ez a Mars anusától (akit seggbedugott Plútó, Luca szerint), vagy a teleholdtól, vagy egyszerűen csak mert én vagyok én (az állat)... mindenesetre lenni én pihent cseppet sem, meg kisimult sem. Ám, jóhír, vettem ránctalanítót a rossmanban, így legalább (megnyugodhattok) feszes leszek.
Ennyi, jóhétvégét.:)

Napszem-üveg

Ma, mikor este 7 körül tekertünk haza a játszóról elhaladtunk egy kávézó mellett, ahol kint ücsörgött két férfi. Már szürkült, de az egyikük sötét napszemüveget viselt (olyat aminek a felszíne tükrös). Furcsa látvány volt.
Ezen gondolkoztam hazáig. Miért volt azon a pasin napszemüveg?
Értelmesebb válaszom nincs, mint az, hogy rejtőzködött. Picit feltűnően mondjuk...
És hát végiggondolva mindannyian rejtőzködünk. Felvesszük a menő ruhánkat a menő telefonunkkal, majd hazamegyünk a szoba-konyhánkba ahol 3 havi lakbérrel lógunk. Vagy éppen felvesszük a szakadt farmert és elmegyünk ossian koncertre, majd hazamegyünk apuka villájába és a koncert záróakkordjaként ázunk 2 órát a házi jacuzzinkban.
Sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha mindenki úgy viselkedne/úgy öltözne/úgy élne ahogy az neki tetszik. Kiszámíthatóbb lenne. Nem kellene annyi mellékutat keresni a másik szívéhez.
Jól megnehezítjük a saját dolgunkat. Bár, igen nehéz őszintén szembe nézni önmagunkkal. Mondhatnám, hogy ez az életfeladatunk. Ítélkezés, szánakozás, harag, agresszió, keserűség nélkül találkozni egy nap. Magunkkal.

2ség

Komolyan mondom, annyira sajnállak titeket, hogy mindig a hülyeségeimmel jövök...

Tegyük fel: van egy gyereketek. A gyerek náthás lesz.
Megoldás(i) javaslatok:
1. kamillatea
2. méz+ inhalálás
3. homeós szerek
4. gyógyszer, orvos látja
5. gyógyszer, orvos nem látta, de már ez régen is használt
6. majd kiheveri magától is.

Na, jelenleg nekem pont ez a bajom csak kicsit nagyobb téttel. Olyan még nem volt hogy két ember egyformát javasoljon a Beni lábára. Csak kapkodom a fejem és próbálok jól dönteni. Csak nagyon nehéz. Nehéz, hogy ekkora felelősség van a vállamon.
Egyfelől ott van egy (most már) rejtett lelkifurdalás. Mit tehettem volna még, hogy a Beni egészségesen szülessen. (Természetesen a szó klasszikus értelmében nem vagyok bolond, tudom jól, hogy amit lehet megtettem, terhesség előtt sportoltam, hogy ne legyen nagy a túlsúlyom, egészségesen étkeztem, jártam tanácsadásra, vizsgálatokra stb.) És mégis ott van. Az előbbi példánál maradva, mikor a gyerek lázasan nyomja az ágyat, te valahol mélyen azt futtatod, hogy hol fázhatott meg. Megizzadt és megfújta a szél, egy pulcsival több kellett volna, beázott a cipő, minek vitted a t.scoba ilyen náthás időben stb...Teljesen értelmetlen, tudod te is, mert a lényeg, hogy megfázott, de nem hagy a kisördög és valahol mélyen mégis ezen pörögsz.

Másodsorban meg tényleg nehéz eldönteni, hogy merre indulj. Mindegyiknek van előnye és hátránya is. Persze, próbálod józan paraszti ésszel végiggondolni, hogy mi az, ami működhet. Elindulsz egyfelé, nézed megy-e, majd váltasz, kikéred mások véleményét. Azokat is kipróbálod. Működik-e? Elég-e? Mit tudnál még tenni? stb.
Szóval az egész egy ide-oda kapkodássá alakul. A végén már te magad sem tudod, hogy merre indulnál...
No, jelenleg most mi ott tartunk, hogy a "náthás" gyerekem a sok kísérletezés végére kapott egy tüdőgyulladást. És a változatosság kedvéért lelkifurdalás. Hol rontottam el? (és még mindig nem vagyok a szó klasszikus értelmében bolond...)

Valaki? Ötlet? Na, ja, nekem is ez a bajom ezzel:/

Ősasszony

Na, annak például nem tartom magam. Nagyon bírom értékelni, hogy van automata mosógépünk (talán azért mert gyerekkoromban nem volt, és az én dolgom volt a mosás), bírom, hogy nem kell rőzsét gyűjteni ahhoz, hogy meleg legyen (talán azért mert óvom az érzékeny kezeimet:D) és rohadtul élvezem, hogy nem nekem kell levágni azt a tyúkot ami hétvégén a tepsimben végzi. (be is hánynék...gyerekkoromban a tyúkkopasztás is a dolgom volt (blööö)).
Viszont az ősasszony ellentéte se szeretnék lenni. Nem akarom, hogy a gyereke(i)m internátusban nevelkedjenek, mert engem fáraszt a velük való foglalkozás. Nem akarom, hogy a pénz uraljon mindent, még a családi életet is. És nem akarok elfáradni az egész napos semmittevésben, hogy aztán elmenjek egy kötelező társaságba, ami végtelenül untat és várjam a holnapot, ami semmi újat nem hoz.
Valahol itt is az arany középutat kell megtalálni. Volt a Beni születése előtt egy érdekes beszélgetésem az unokahúgaimmal. (ők rendkívül jómódúak). Majdhogynem felháborodtak, mikor mondtuk a Jánossal, hogy mi több gyereket szeretnénk. (fel is kell nevelni őket, nem csak megszülni, a ti anyagi helyzetetekben ez lehetetlen stb.)
Érdekes volt. Az érveik között felsorakoztatva, hogy majd nem járhat annyi különórára ahányra csak akar és nem kaphatja meg a bőrcipőt meg a márkás ruhát. Én visszakérdeztem, hogy ez az érték? A ruha meg a cipő? Ők meg azt válaszolták, hogy persze, mert különben kinézik a suliból meg nem barátkoznak vele. Nem tudom és nem AKAROM ezt elhinni.
Nem szeretném, hogy a gyerek márkás játékok között elveszve nőjön fel. Már csak azért sem, mert egyetlenegy méregdrága játék sem ér annyit mint egy anyai/apai/testvéri ölelés, mosoly, beszélgetés.
Lehet, hogy nem leszünk soha olyan jómódúak, hogy márkás ruhákkal és cipőkkel árasszuk el a gyerekeket. Sőt továbbmegyek, lehet, ha kő gazdagok lennénk, akkor se tennénk ezt. Egész egyszerűen azért, mert nem ez a fontos. És igen, nagyon szeretem, mikor a Beni bebizonyítja, hogy igazam van. Ma egész délelőtt elpengette a gitárját (azzal aludt) ami egy bon-bonos doboz és négy befőttesgumi egyvelege. (Amúgy megjegyzem, cseppet sincs rossz hangja, a kínai gagyi játékgitárt tuti übereli.)

Lányregény

Minden lányregénynek az a vége, hogy a lány meg a fiú szerelmesen összeborulnak és örökkönörökké elválaszthatatlan szerelmet fogadnak. Előtte mondjuk nem árt, ha a fiú körbeutazza a világot, megakadályozza a megakadályozhatatlan atomkatasztrófát és leszámol a főgonosszal valamint megmenti a lányt és a lány pudliját illetve eszik egy fagyit a Mc'Donald'sban.
Arról már nem szól a fáma, hogy a legnagyobb leküzdendő akadály még előttük áll, sokkal veszélyesebb mint a főgonosz, ennek a megahiperszuper veszélynek a neve pediglen: HÉTKÖZNAPOK.
Mert bizony lehet, hogy pár év múlva a lány nem fogja ugyanúgy élvezni kedvese fújtatós fekvenyomását minden reggel és este 2-2 órán át. És az is lehet, hogy a fiú sem fog örvendeni a lány új mellnagyobbító hobbyjának.
Olyan nincs, hogy egy kapcsolat a kezdeti lelkesedés hőfokán és minőségén "megfagyva" működjön évekig vagy évtizedekig. Aki még 6-7 év együttjárás után is megelégszik annyival, hogy hazakísérje a lányt, a kapu előtt forró csókot váltva hazabaktasson, majd 1-2 "Szeretlek, álmodj rólam" típusú sms után a saját ágyában elaludjon,az vagy még mindig csak 15 éves vagy hazudik.
A kapcsolat változik. Érik. Más minőségbe kerül az évek alatt.
Ilyen minőségi változás lehet pl. az összeköltözés, a transzcendentális értelemben vett házasságkötés, a közös otthon vásárlása, a gyermekvállalás stb.
Két lehetőség van. Vagy azért következik be a változás mert:

a.)úgy szokás/ebben a korban már be kell nőnie a fejed lágyának/mire vársz? a szomszéd is/sokat veszekszünk, kikészítjük egymást idegileg, de azér' össze kéne házasodni...

b.)mindkét fél belső igényéből fakadóan.

És itt még mindig nincs vége. Mert még ha a "b" variáns is áll fent, akkor is hullámzik a kapcsolat hőfoka. (az "a" variációt nem részletezem, egészen biztosan mindenkinek van saját tapasztalata az ilyen kapcsolatok kimeneteléről).
Szerencsés esetben a felek tudják, hogy ez a hullámzás létezik. Szerencsés esetben felkészülnek rá. Szerencsés esetben odafigyelnek egymásra, egymás jelzéseire és segítenek átjutni egy-egy nehéz időszakon. Hol az egyik hol a másik fél van olyan "erőben" hogy továbblendítse a holtpontról a másikat. Erről nem beszélnek a lányregények. Pedig ez lenne a lényeg. Nem megkapni nehéz a másikat hanem megtartani. (nem alá/fölérendelt pozícióban, hanem Társként).
Hétvégén történt valami. Jánost, valami olyan felfoghatatlan szintű emberi/szerető és megbecsülni való fényben láttam, ami újra ráébresztett, hogy én ezzel az emberrel szeretném leélni az egész életemet. Egészségben, betegségben, de legfőképpen örömben és Boldogságban.

Szeretlek!

Evidencia

"Anyának bugyija van, Beninek meg kukija." :)

Nyák

Két napja esik az eső szinte egyfolytában. Minden nyálkás, csöpögős, didergős.
Szombat óta a Beni taknyos (vivát orrszívó porszívó), és mivel nálunk közteherviselés van nekem is fáj a torkom és folyik az orrom (vivát 100as pzs).
Viszont voltam futni, mondjuk a ritmust nem sikerült elkapni, így az utolsó három kilométert kb. egy szaharai vándor stílusában tettem meg. Cipőfűzőt kötni mindössze kétszer kellett megállnom. Én voltam az egyetlen futó, esőkabátban, a végére úgy éreztem magam mint anyám lecsókonzervjei a dunsztban.
Ma kettő extrát kellett mosnom, az elsőt azért, mert Beni kificánkolta a sz.rt a pelusból rá az ágytakaróra. Aztán fél liter vizet borított a székpárnára illetve az asztal/szék/szekrény alá. Természetesen semmi nem szárad, a két napja kiteregetett ruhák is nedvesek...ezek nemtudom, talán januárra újra használhatóak lesznek.
Ráébredtem, hogy baromira szegények vagyunk. Tegnap az utolsó ötezresemmel fizettem a boltban, a számlámon kb. 3500 Ft van. Még kb. két hét van fizuig... (Erre azért most sikerült ráébredtem, mert mostanra fogytak el a tartalékaim. Eddig is láttam, hogy a bevétel és kiadás oldal mindig a kiadás felé billen, de most meg már szó szerint nincs mihez nyúlni...csak a férjemhez, ő ad 5000-et hétfőig, aztán meg még kétszer ötöt, mert annyi lesz a gyógytorna).
A Beni lába megint extrán szar. (ez is hullámzik) Ma többször elesett a saját lábában, azt nem részletezem ez milyen érzés...
Én többek véleménye szerint kezdek bekattanni, a többek a folyamatos itthonlétemet látják a kiváltó oknak, én mondjuk nem osztom a véleményüket. Szerintem alapból kattant vagyok, csak néha egész jól sikerül álcáznom:)
A férjem utálja a beosztását. Kapott egy állandó éjszakás ajánlatot, sokkal jobb helyre, jóval több pénzért. Kérdés, hogy elvállalja-e? Mennyit ér meg nekünk az, hogy tök más lesz a ritmusunk, amikor ő alszik mi akkor kelünk és fordítva.

Így telnek a napjaink. Szóval még számomra is kérdés, hogy miért pont most érzem magam erősnek ahhoz, hogy kimásszak a gödörből. Határozottan tudom, hogy jobb hetek/hónapok következnek. És elég erőt érzek magamban arra is, hogy lépjek az állandósulni látszó toporgásom és önsajnálatom helyett.
A nátha ahogy jött majd megy is.
A futás jót tett, még így konzerválódva is. A mosás nem lényeg, majd holnap rakok tüzet.
A munkahelyemet a B. műtéte után felhívom, hogy tudnak-e nekem ajánlani valamit, addig meg próbálok itthoni melót (gyermekfelügyeletet, fejlesztést, korrepetálást) vállalni.
Beni lába szar. Viszont az eddigi "miért pont mi?" típusú gondolatok helyett elkezdtem VÁRNI, hogy Pécsre menjünk, és nagyon várom, hogy megműtsék, mert ennél csak jobb lehet. És lesz is. Túl leszünk rajta, eddig is túl voltunk, és ezután sem lesz ez másként.
A férj új ajánlatának meg örülni kell. És figyelni, hogy ezután se egymás mellett éljünk. Ez a kis plusz figyelem még akár jól is elsülhet.
Szóval, Feleim, ti, kik kibírtatok hosszú hónapokig, örvendjetek, elkezdődött!:) És köszi nektek, hálás vagyok nagyon! Lehet, hogy kaptam egy kis hátszelet (khm, hátbarúgást) és ez segített. Vagy egyszerűen csak eljött az idő.

Unokáink is látni fogják...

Önmagamat egy rém idegesítő embernek tartom. Ha tehetném nem barátkoznék magammal, dehát késő bánat...sajnos muszáj elviselnem az időről időre fellobbanó lelki tályogjaimat és még jó pofát is vágni hozzájuk.
Véleményem szerint két alapvető görcs van bennem. Az egyik a kishitűségem. Fakad ez abból, hogy a szüleim TSZ dolgozóként nem igazán ismerték el Gordon munkásságát. Kis túlzással egész gyermekkoromban azt hallgattam, hogy csúnya vagy (és nem azt, hogy nem áll jól ez a frizura), buta vagy (és nem azt, hogy nem szép dolog amit csináltál), hisztis vagy (és nem azt, hogy ne kiabálj, beszéljük meg) stb. Én tényleg azt hiszem magamról, hogy egy eszetlen, ronda, buta liba vagyok. Azokat a bókokat amiket életemben kaptam (mondjuk nem sokat) vagy poénnal, vagy "menj a fenébe" típusú beszólással ütöttem el. Nem azért, mert többet akarok kapni belőlük (mint ahogy ezt már vágták a fejemhez egy páran), igazság szerint én egyet sem akarok kapni belőlük, mert előhozza belőlem a "biztos hazudik" "jót röhög rajtam" "hülyének néz" típusú tételeket, még akkor is, ha az eszemmel tudom, hogy lehetséges, hogy nem csak szívatni akar, akkor sem tudom zsebre rakni és megköszönni, mert nem ez jön belülről.

A másik az ügyetlenségemre utaló megjegyzések. Még azoktól is kapom, akik tudják, hogy nem jó a másik lelkét taposni a "béna vagy", "már megint elesett", "hihetetlen mennyire szerencsétlen vagy" típusú megjegyzésekkel. A helyzet ugyanaz. Tényleg állatira bénának tartom magam, és még akkor is, ha elsőre sikerült minden vizsgám a jogsinál, akkor sem fogok a volán mellé ülni ilyen mentalitással. Mert egész egyszerűen nem tudom magamról elhinni, hogy nem csinálok balesetet/kárt/sokkot/törést stb.

És ez, amit itt leírtam nem azt jelenti, hogy rém rossz gyermekkorom volt rém rossz szülőkkel és barátokkal. Távolról sem. Nagyon szép gyerekkorom volt, nagyon szerető és gondoskodó szülőkkel, kedves és szeretetreméltó barátokkal, ám ezeket a dolgokat nálam elcseszték. Ez nem ítélet, mert tudom, hogy én más dolgokat cseszek el. És főleg nem rosszindulatból történt mindez. Egész egyszerűen én szenzitívebb voltam/vagyok ezekre a kritikákra, úgyhogy meg is kaptam őket.
Ebből adódóan extra figyelmet fordítok ezekre a megjegyzésekre a körülöttem élőknél. És nagyon rosszul esik, ha a környezetemben így billogozzák a gyerekeket. Nem azért, mert nem lehet jól kijönni belőle, hanem mert csomó-csomó extra munka és energia, míg az ember ezt felismeri, az meg még több, míg a helyén képes kezelni.
Senki sem nevel tökéletesen. Sőt továbbmegyek, ez nem is elvárás senki felé. Nem a steril körülmények viszik tovább a világot és az emberiséget. Elég, ha tisztában vagyunk vele és figyelembe vesszük mondandónknál, hogy azokat a hülyeségeket amiket mi most elkövetünk még az unokáink is látni/hallgatni/érezni fogják.

Magyarország az én Hazám

Szeretem ezt az országot. Szeretem a benne lakó embereket. És szeretem azokat is akik nem benne laknak így vagy úgy, de magyarok. Nagyon igyekszem éppen ezért, hogy a következő post ne általánosítson, de nem lesz könnyű.
Egészségügy. Valami hihetetlen életen át tartó szerencse miatt igazából akkor kerültem az egészségüggyel közelebbi kapcsolatba amikor terhes lettem. Előtte apu betegsége idején én "gyerek" voltam, nem az én saram volt, hogy pénzt dugdossak meg hálálkodjak. Csak hümmögtem, hogy ezt biztos máshogy is lehet, meg nem igaz, hogy a pénz beszél...stb. Gyerek voltam...
A terhességem alatt végig állami nőgyógyászhoz jártam. Semmi panaszom nem volt, semmi extra dologra nem kellett figyelnem. Vártam amikor várni kellett, illedelmesen megköszöntem mikor végeztünk. Sluszpasz. Szülni is az ügyeletesnél szültem. Nem értettem a kismamákat, akik 100-150 ezer forintot fizettek azért, hogy az orvos bejöjjön és megkérdezze vizitek alkalmával hogy hogy vannak. Gondoltam ezt megkérdezi tőlem más, ingyen. A szülés meg úgyis a mi dolgunk a gyerekkel, az orvos csak a vizet zavarja. Teljesen problémamentes, gyors szülésem volt, sem extra bánásmódot sem külön odafigyelést nem igényeltem. A végén mondjuk nagy hasznát vettem, hogy a szobatársam fizetett a szülésznőjének (80 ezer forintot), mert ő jött be megmutatni, hogy hogyan kell masszírozni a mellet, hogy kell kézzel fejni hogy kell géppel fejni, hogy kell mellre rakni a babát stb. Én ezt meghallgattam ingyen, és nagyon szívesen tovább is adom ingyen bárkinek, csak szóljatok. Ajándékcsomagot adtam mindenkinek, nővéreknek, szülésznőnek, orvosnak egyaránt. Raktam bele Tokajit meg édességeket meg mindenféle desszertet. Szívesen adtam, hálából adtam.
Aztán Beni lába miatt gyakran kellett ortopédushoz mennünk. Úgy gondoltam, hogy egy újszülött kivételt élvez. Mivel hetente (volt hogy többször) is megfordultunk ugyanannál az orvosnál, gondoltam lát, ismer minket. Tudja, hogy padlón vagyunk minden értelemben. Meg azt is tudja (tudnia kellett), hogy a Beni lába nem egyik napról a másikra javul meg. Évekig járunk majd hozzá. Szóval naív voltam. Azt gondoltam, hogy munkaidőben, a kórház pénzén, azért, mert 10-15 percet lefoglalunk az idejéből nem vár extra juttatást. Gyerek voltam. Egészen addig, míg a pár hetes gyerekkel nem vártunk ott két és fél órát a rendelő ajtajában, és nem hívott be soron kívül olyanokat akik órákkal utánunk érkeztek. Felháborodtam, dühöngtem, utáltam. Szó szerint utáltam, azért, hogy ilyet megcsinál a pici babámmal. Aztán pedig adtam. Lealacsonyodtam és pénzt dugdostam. Bemocskoltam a kezem azzal, hogy minden alkalommal borítékot rejtegettem. És mocskolom magam azóta is. Sajnos már nem vagyok gyerek. És tudom, mert megtanították, hogy a pénz beszél.
János apukája ma 12 órát várt arra, hogy egy kórházi ágyat kapjon. Úgy, hogy hajnalban mentő vitte be. Egyszerűen lerakták, mint egy batyut, majd ide-oda tologatták.
Csak egy kérdés: így történt volna ez akkor is, ha az ügyeletes orvos apukájáról van szó?
Nem várok csodát. Nem várom azt, hogy legyen szappan a mosdóban vagy legyen wc papír...
Csak azt várom, hogy az, aki ezt a hivatást választja szívvel dolgozzon. Nyitott szívvel, mert mindannyian valakinek a gyerekei, szülei, szerelmei, szerettei vagyunk. Olyanok, akik őt is várják haza.
Tudom, hogy kevés a fizetés, tudom, hogy sok a munka, tudom, hogy az orvosok/ápolók nincsenek kellőképpen megbecsülve. Tudom, mert pedagógus vagyok. Az én fizetésem is kevés, az én munkám is sok és én sem vagyok kellőképpen megbecsülve. De attól még megpróbálom a tőlem telhető legjobbat kihozni abból a szar helyzetből amibe éppen cseppent/ünk. És megpróbálják ebben az országban egy csomóan. Akik úgyszintén nincsenek megbecsülve, alul vannak fizetve és embertelenül sok munkával vannak elárasztva. Lehet, hogy nem sikerül mindig a legjobban, de igyekszünk.
Ha találok egy orvost akiben látom ezt az igyekezetet, lehet, hogy újra tudok istenigazából hálás lenni. Addig pedig csak azt ismételgetem magamnak, hogy: Magyarország az én Hazám...

"Magyarország az én hazám, itt nevelt fel apám, anyám,
Itt ringattak a bölcsőbe, e szép honnak szent ölébe.

Azért oly szép ez a világ, mert a szíve Magyarország.
Nincs is több ily áldott hona, ez a Földnek minden java."

Találka

Hétvégén volt az általános iskolás osztálytalálkozónk. Sokéves. Én szerveztem, ezáltal kissé jobban ráparáztam, mert mégiscsak én voltam a "házigazda". Rengetegsok telefon és e-mail után végül 12-en jöttünk el a 20-ból (azaz 19-ből, mert egy lány azóta sajnos meghalt).
Az iskolánkat sikerült kinyittatni szombat délután (kösz ofő), hogy körül tudjunk nézni. Hatalmas élmény volt...Beültünk az osztálytermünkbe a padunkba és mindannyiunkat elkapott a nosztalgia. Az ofő a hetedikes naplóból felolvasta az ének jegyeinket (mert azt tanította) és a dicséreteinket/rovóinkat. Jöttek a sztorik, hatalmasakat röhögtünk:) Végigjártuk a termeket, jöttek az emlékek, jöttek a sztorik, melyik tanárral mi van, ki mit csinált hol mikor (kivel) stb. :)
Aztán átmentünk a csárdába. Először mindenki a mellette ülővel kezdett beszélgetni, amikor valaki kitalálta, hogy menjünk végig egyenként, kivel mi történt. Nagyon nagy volt. Mindenki figyelt a másikra, nem vágott közbe. Átéltük egymás érzelmeit, tudtuk hol laktak a szülei, hányan vannak testvérek...Egyszóval OTTHONos volt. Az az érzés, ami mostanában (nekem) hiányzott. Amiért érdemes (lenne) hazaköltözni...ha nem csak illúzió (lenne) az egész. Mindenkiből nagy ember lett. Jó ember, akit érdemes ismerni. Tényleg büszke vagyok rájuk. Ha egy szóval kellene jellemeznem az estét azt mondanám: felhőtlen. Ettünk-ittunk, rengeteget röhögtünk...:) Az ofő (ebben is) partner volt 100%-ban.
9-kor csörögtek anyuék, hogy jönnek haza Böszörményből, ahol Benivel szórakoztak. Hazaugrottam megfürdettem a gyereket, (közben egy hatalmasat pereceltem, a térdem konkrétan szétnyílt középen) elaltattam Benőt, aztán mentem vissza. (köszi anyu!).
A csárda 10-kor bezárt, átmentünk egy másik helyre Józsán. Ott már (én is) iszogatni kezdtem. Vörösbort. Sokat...Hajnali kettőkor (addig mindössze ketten mentek haza) bezárt ez a hely is. Hazaindultunk. Mi hárman csajok egy autóval (ketten igencsak illumináltan). Míg átértünk Józsán (kb. 200 m) a következő párbeszéd zajlott le közöttünk.

Nóra: -Ez b.szott jó volt b.meg (amúgy soha nem beszél csúnyán)
Csilla: - Há' b. meg ez tényleg k. jó volt... (soha nem beszélek csúnyán)
Lina: - Ja.. (nem ivott)
Nóra: -Már csak akkor lenne jobb, ha benéznénk a Perényire bá..meg...
Csilla:-Ú, tényleg...az a hely még van???
Lina:-Menjünk?
N+L+Cs: MENJÜNK!

Na, így kerültünk be Debrecenbe. Picit meghökkentem, mert 10 éve itt jó zenék mentek. Ennek ellenére most a lédigagára toppantunk be....namondom, majd ezután...de ezután még durvább lett...a kátnájdzsónál már nem bírtam tovább odaálltam a zeneszolgáltató elé (pedig nem szokásom). Aki rámnézett és a következőt mondta:- Látom, hogy nem érzitek jól magatokat, nekem sem ez a zene a kedvencem, de nekem a tömeget kell kiszolgálni, de hidd el addig nem megyünk haza, míg egy Red Hot-ot nem nyomok nektek. Ennek tudatában mondjad, mit szeretnél?? Namondom jóvan' mennyit kell várni rá. Azt mondja cirka 20 percet...
Na így történt, hogy azon a 20 percen átverekedve magunkat hatalmasat buliztunk a végére.
Jó volt, na.:) A másnap már nem annyira...de így harmadnap azt mondhatom, megérte:)
5 év (?) múlva újrajátszás...:)

Ideg M et-tépő

Nem sok dolog tud kapásból kihozni a sodromból. Úgy általában elég békésen reagálok mind a takonyra mind az összes más testnedvre. Jó, mondjuk, ha egy pasi baltával a fejében érdeklődne tőlem a legközelebbi kórház nyitvatartásáról, lehet, hogy picit megbillennék, de erre relatíve kevés esélyt látok a következő egy-két hónapban...a továbbiakra meg felkészülök.
A gyerekem azért még mindig tud nekem újat mutatni. Mostanság rágja a körmét. Minden egyes pattanásnál mintha egy idegszálamat tépné...nagyonnaaagyon kell magamat fegyelmezni, hogy ne emeljem fel a hangom amikor figyelmeztetem. Nem tudom pontosan, hogy miért vagyok erre ennyire kihegyezve... (mondjuk én magam soha nem rágtam, mert mindig undorítónak találtam, ettől függetlenül simán felnyaltam a tyúkudvarról a szart és minden hófehér kavicsot lenyeltem, amit az utcán találtam....)...lehet azért mert számtalanszor tanultam a pszichés hátterét. (Elszakadás/elszakítás, általában az anyától való fájó távollét, a köröm tépése ennek az érzelemnek a materializálása.) És amúgy tényleg, a melóban majd minden gyerek rágta a körmét. Volt aki szó szerint tövig. Az nem akasztott ennyire ki. Mindig szóltam, de nem idegből.
Szóval lehet ez a magyarázat..., mindenesetre tanácsokat várok, mit lehet ilyenkor csinálni?

helyzetjel

Otthon voltunk Debrecenben stop. Általános isis osztálytalálkozó stop. Baromi jó volt stop. Extra buli a csajokkal hajnali 4-ig stop. Hulla vagyok, másnapos vagyok, öreg vagyok stop. Holnap jövök stop. Csók stop.
stop.

Tessen parancsolni...

Uborka

Tegnap voltunk tornázni Ritánál.
Beni azzal nyitotta a beszélgetést: Rita, kérek szépen uborkát! (előzményeket ld. itt.)...:)

Namost kettő dolog lehetséges:

1. Sokkal durvább humora van a gyereknek, mint azt valaha is gondoltam. (ez amúgy tuti)

2. Valami zavar van a gyerek fejében, merthát Rita számomra semmi uborkaszerű tünetet nem produkált eddigi hosszú és tartalmas kapcsolatunk alatt. Ez is simán lehet.
Mert a zavar könnyen kialakul. Már van is belőle egynéhány. Az egyik magyar népmesében a mérges király kissé borzos. Így történt, hogy Beni szerint anya minden reggel mérges...
Már csak azt kellene kideríteni, hogy az uborka hogy jön szóba.
Tippem amúgy van. Ritától a torna végén szokott kapni cukorkát. Mivel én itthon gyakorlatilag soha nem adtam még neki, sőt mégcsak nem is láthatott, eképpen szóba se került ez egyáltalán. Tehát, lehet a cukorkát gondolja uborkának...
Jövőhéten megpróbálom kideríteni...na ilyen izgalmakkal tarkított a gyeses lét...:)

10 dolog amiért érdemes...

Holnap délelőtt nőgyógyászhoz megyek. Igencsak időszerű, mert a szülés óta nem voltam. (előtte viszont annyit nézegettek, hogy az egy életre elég...lenne). Remélem kifogom a varázslót. Mostanában ki vagyok éhezve a csodákra:)

Minden most kezdődik el...

Beni ül a kádban. Kiszaladok valamiért a fürdőből. Mire visszaérek azt látom, hogy bőszen markolássza a kukacát. Kívülről elég fájdalmasnak tűnik e művelet.

Anya: -Mit csinálsz Benike?

Beni: - Habizok.

Anya: Nem fáj?

Beni: Nem anya, ez jó!

Szóval elkezdődött. Ott van, valami nagyon fontos az Életből, most még az esetlen kis markában, később egy lány majd egy asszony ölében.
Ölelések, sóhajok, könnyek, fájdalmak, örömek. Kiábrándulások és belebolondulások. Egymásra találások és elhidegülések. Teljesség érzések és magányos éjszakák. Valami amiért érdemes élni és valami amiért érdemes meghalni is (régen szó szerint most már örüljünk, ha -pár napig- lélekben).
Nagy nap ez a mai. Mostantól lesz bonyolult a létezés és könnyű az elmúlás.

És akkor én most elszavalom csendben a kisfiamnak:

"Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!"
	Juhász Gyula

Posta

Voltunk ma csekkeket feladni. Az egyik ablaknál állt egy fiatal lány a pici babájával. Nem volt más a sorban, de valahogy mégsem haladtak. Nem is tudom, hogy nyitva volt-e egyáltalán az az ablak amelyiknél álltak. A baba egy idő után elkezdett nyafogni, az anyuka ringatta, dúdolt neki. De a baba éhes volt. Furcsa, hogy minden baba ugyanúgy sír, ha éhes. Eddig nem esett le, hogy én tudok babanyelven. (jól fog mutatni az önéletrajzomban...)
Az anyuka leült egy székre és szoptatni kezdte. Ahogy rájuk néztem olyan békés volt minden. Az anyuka felnézett és ott volt az, pontosan az, a szemében amit nemrég én is láttam, ha a tükörbe néztem. És nem beszéltünk, de biztos vagyok benne, hogy ott volt az a búgás a hangjában, amit én is hallottam magamban. Először életemben 5 éve hallottam ezt. Horvátországban nyaraltunk és ott kaptam az sms-t, hogy a barátnőmnek megszületett a kislánya. Ahogy átléptünk a magyar hálóra csörögtem is...valami éjjel 11 lehetett. Annyit szólt a telefonba, hogy "halló" és én elbőgtem magam. Mert meghallottam azt a búgást azt a semmivel sem összehasonlítható mellékzöngét, ami minden anyuka hangjában ott rejtőzik. Addig míg a magamban fel nem fedeztem ezt a hangot, azt hittem ez egy különleges pillanat volt. Mostmár tudom, hogy nem különleges hanem természetes. A szó legnemesebb értelmében.
Szóval jó volt rájuk nézni. Hiányzik nekem ez most.

Értesz engem 2?

Mamánál kővé unatkoztuk magunkat. Illetve csak a Benő, mert én minden nap inhaláltam domesztosszal, az királyul rendbetette a légútjaimat.

Kint krétáztunk a járdán. Beni már azt is unta.

Anya: -Benike, rajzolj le egy kutyát/rajzold le a Dorkát!

Beni (Körbenéz, beméri Dorka helyzetét. Felvesz egy pasztellrózsaszínű krétát és a kutya felé csámpolyog.)

Anya: - Mit csinálsz? Hova mész? Gyere rajzoljunk kutyát!

Beni: (Eléri Dorkát és elkezdi a hátát rózsaszínűre festeni.)

És öcsém, igaza van! :)

Ha a f.sz kivan III.

Nagyerekek, egy időre le van a gond a címadásról:)

Szóval nem csak belül, kívül is... Itt van egy csudálatos előtte-utána páros. Akik ismernek, tudják, hogy ez mekkora dolog. Szóval örvendezzünk Feleim:)

Ha a f.sz kivan II.

A másik író akit nagyon szeretek (nagyon máshogy mint W.A.-t) az Vámos Miklós. Valahogy tetszik, hogy olyan bárgyú. (bocsánat Miklós) Szeretem ezeket a Csacsi (Micimackó) típusú embereket. Bárgyú az életben. Az írásaiban viszont egyáltalán nem. Szeretem ezt a kettősséget benne. Látom a két bernáthegyi szemét magam előtt, miközben a tollából olvasom a "pina, dugás, kurvaanyád" típusú szavakat.

Nálam a top 3 Vámos könyv:
Apák könyve (12 generáció fiait kíséri végig. Láttatja a ragyogásukat, bukásukat, szerelmüket, tragádiájukat. Napfény íze filing, könyvben. Remek.)
Anya csak egy van (Kihagyhatatlan. Sokkoló, szívszorító, bőgős.)
Zeng a zének (Szintúgy. Ismétlem magam. Hihetetlenül őszinte írás.)

Most a legújabb könyvét a Tiszta tűzet vittem magammal. (még születésnapomra kaptam, szégyen, hogy eddig még nem olvastam el...) Páros novellák. Jó. Kedvencem belőle egy utazás a vonaton. A férfi majd a nő szemével, akik egymás mellé keveredtek. Ajánlom, de a top 3-ba nem került be (nálam).

Tapasztalat, hogy ha szar az élet, akkor ilyen bőgetős könyveket "kell" olvasni. Jó megélni ezeket az érzéseket. Megélni és kiélni. Nekem mindig segít. Próbáljátok ki.

Ha a f.sz kivan I.

Kaptam egy szép vunderbaumot a Lucától ezzel a címmel. Lenyúlom:)

Eltelt ez is. Itt vagyok. Sok minden történt a héten. Rendbe nem jöttem....valószínűleg nem is fogok. Emmá' ilyen...
De működöm újra. Hogyan?
Olvastam. Sokat. Kettő íróhoz szoktam ilyenkor nyúlni. (nincs energiám kísérletezni, ilyenkor a tuti kell.) Elsőszámú kedvenc Wass Albert. ÁÁ, annyira irigylem azt, aki még nem talált rá. Hatalmas lesz az első találkozásotok, hidd el! Tiszta szívből ajánlom!
Én A funtineli boszorkányt vittem magammal. Egy kislányról szól aki nagylány majd vénlány lesz. Gyönyörű, tiszta és végtelenül igaz történet. Csodálatos gondolatokkal, érzésekkel, érzelmekkel. Tisztasággal, gonoszsággal, haraggal, ártatlansággal. Nem fogom tudni átadni a történetet úgy, ahogy azt kellene, úgyhogy idézek az első kötetből:

"Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány...és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve...szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges...kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád...gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál...megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza a véred...megcsalt leányok átkát váltod valóra...eredj..megérzed a szemek között a gondolatot és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed, aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben."

Wass Albert eleddig az egyetlen író aki annyira pontosan adja át a gondolataimat és érzéseimet, amennyire én nem fogom tudni soha.
Kihagyhatatlan.